Hal-adás

A hal nem lakoma, hanem koma!


2015. feb 25.

Megszűnhet a nyílt tengeri halászat?

írta: Toma001
Megszűnhet a nyílt tengeri halászat?

Az embernek az a benyomása, hogy a tengeri halászhajók legfőképpen a nyílt tengereken üldözik a halállományokat, pedig valójában a globális halzsákmányolásnak több mint 87%-a a partvonaltól számított 200 tengeri mérföldes (1 tengeri mérföld = 1852 méter) zónában következik be. Természetesen nem azért alacsonyabb az itteni zsákmányolás, mert szorosabb védelem alatt állnak, hanem mert kevesebb élőlénynek biztosítanak élőhelyet, mint a parthoz közeli területek. Ennek pusztán biológiai és földrajzi oka van, ezek a területek a leginkább tápanyagban gazdagok. A part menti területek közül is az ún. feláramlási (upwelling) zónák a legtermékenyebbek, hiába ezek a zónák a tengereknek kevesebb mint 3%-át fedik le, a globális fogások ...

Tovább Szólj hozzá

tonhal iuu

2014. nov 19.

Quo vadis, kékúszójú?

írta: Toma001
Quo vadis, kékúszójú?

Úgy tűnik, hogy elindult a kötélhúzás a kékúszójú tonhal kapcsán. Az egyik oldalon az állományok helyreállásáról regélnek, míg a másikon a kipusztulás vészharangját kongatják. Akkor most, hogy is állunk? Hogy is úszik ez a hal? Nézzük át, hogy mi történt a közelmúltban.

A hét elején ért véget az idei Atlanti Kékúszójú Tonhal Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottság (ICCAT) éves nagy találkozója, ahol a legfőbb napirendi pont a halfaj halászati kvótájának meghatározása volt. A tonhalászok bizalommal tekintettek a találkozó felé, mivel szakértők az állományok jelentős növekedéséről számoltak be a nyugati populációk kapcsán.

bluefin_tuna-AP070305143086.jpg

Az atlanti kékúszójú tonhal két jelentős populációval rendelkezik. A nagyobb ...

Tovább Szólj hozzá

kína japán tonhal kvóta iccat

2014. okt 28.

Japán végre a jó oldalra áll?

írta: Toma001
Japán végre a jó oldalra áll?

A felkelő nap országa úgy tűnik, hogy végre tényleg felkel. És talán nem egy toro, vagyis egy kékúszójú tonhalból készült sushi kerül a reggelire. Mivel a világszerte kifogott kékúszójú tonhalak 80%-a Japánban kerül értékesítésre, így joggal állítható, hogy a tengerek királyának a sorsa az ő kezükben nyugszik.  Eddig úgy tűnt, hogy szemet hunytak minden olyan elemzés felett, mely felhívta a figyelmet arra, hogy a kékúszójúaknak a kihalás veszélyével kell szembenézniük. Pedig a csendes-óceáni állományuk már csupán a 4%-a az ipari halászat előtti időkhöz képest.

bluefin-tuna_478_600x450.jpg

2012-ben már megtettek egy kis lépést azzal, hogy a japán kormány elrendelte, hogy nem épülhet új tonhalfarm Japánban . (Hozzá kell tenni, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

japán tonhal

2014. aug 29.

Japán kezében a tengerek királyának a sorsa?

írta: Toma001
Japán kezében a tengerek királyának a sorsa?

Sokan gondolják azt, hogy a kékúszójú tonhalból készült sushi Japán tradicionális ételei közé tartozik, pedig valójában ez nem így van. Különös az a fajta kulturális transzfer, ami a gasztronómia terén zajlott le az utóbbi évtizedekben. Manapság Észak-Amerikában egyre népszerűbbek a japán sushi bárok, ahol a szigetország mintájára létrehozott, az ottan méltán népszerű fogásokkal csábítják be a vendégeket. Ezen éttermek egyik fő eleme a kékúszójú tonhalból készült ún. toro, mely egyben az egyik legértékesebb fogás is. Így lesz alig negyven év alatt a macskaeledelből az egyik legluxusabb csemege.

tuki2.jpg

De hogy jön ide a macskaeledel? Tudniillik ugyanis, hogy a kékúszójú nem mindig számított különleges luxuscikknek. ...

Tovább Szólj hozzá

japán tonhal

2014. aug 28.

(Fel)támad a cápa a tonhalálára?

írta: Toma001
(Fel)támad a cápa a tonhalálára?

Kevesebb barbár dolgot tudnék mondani a világból annál, mint a cápák leuszonyozása, és annak kereskedelme. Senkit nem akarok sokkolni itt brutális videókkal, de elképesztő felvételek vannak arról, ahogy a cápáknak élve levágják az uszonyait, majd a mozgásképtelen testet egyszerűen csak visszarúgják az óceánba, hogy a természet legkiszolgáltatottabb prédájává váljon. Azonban úgy tűnik, hogy minden esély megvan rá, hogy ez az őrület hamarosan véget érjen.

shark.jpeg

Az elmúlt évtizedben a kínai középosztály erős növekedésének köszönhetően emberek milliói váltak képessé arra, hogy megengedhessenek olyan státuszszimbólumokat, mint a cápauszony leves fogyasztása. Ennek a levesnek valóban az egyetlen funkciója a státuszszimbólum, ...

Tovább Szólj hozzá

kína cápa tonhal cápauszony

2014. már 27.

Palau lehet az első ország, mely betiltja a kereskedelmi halászatot

írta: Toma001
Palau lehet az első ország, mely betiltja a kereskedelmi halászatot

Palau bejelentette, hogy be fogja szüntetni a kereskedelmi halászatot a vizein. Palau kizárólagos hasznosítású óceáni területe mintegy 230 ezer négyzetmérföldet fed le, mely nem sokkal kisebb méretet jelent, mint Franciaország területe.

palau.gif

Palau vizein halászó óriási halászhajóknak a legfőbb célpontja a tonhal, mely hajók legfőképpen Japánból és Taiwanból érkeznek. Habár ez a két ország évente mintegy 5 millió dollárral járul hozzá a szigetország gazdaságához (mely az ország GDP-jének a 3,3%-a, Thomas Remengesau Jr. elnök mégis úgy határozott, hogy nem adnak ki több halászati engedélyt a vizeikre. És nemcsak ez az egyetlen, amit ez a kicsiny szigetország kockáztat: az ország 215millió dollár gazdasági támogatást kap az ...

Tovább Szólj hozzá

usa japán tonhal

2013. jan 26.

A világ legértékesebb teteme

írta: Toma001
A világ legértékesebb teteme

Közel 400 millió forintot fizetni egy halért? Pontosabban közel 400 millió forintot fizetni egy döglött halért. Ennyiért vásárolta meg ugyanis Kiyoshi Kimura, a Sushi-Zanmai étteremlánc tulajdonosa azt a 222 kilós kékúszójú tonhalat, mely a Tsukijin halpiacon került árverésre. Ez valóban tetemes összeg egy tetemért. Büszkék is a vásárlásra az újdonsült tulajok, olyan önelégült mosoly feszül az arcukon, mint akik II. Ramszesz fáraó győztes kombójának képeit kaparták ki a sorsjegyen. Előttük pedig ott fekszik ez a tetem, mint egy letűnt korok utolsó fáraójának balzsamozott teste. A vizek uralkodója azonban a balzsam helyett csak wasabi szószban fog csillogni. Nem ő az egyetlen foglyul ejtett uralkodó, a szigetország hűtőkamrái ...

Tovább Szólj hozzá

japán tonhal

2013. jan 11.

Ezért olyan értékes a kékúszójú tonhal

írta: Toma001
Ezért olyan értékes a kékúszójú tonhal

Csupán három nappal azt követően, hogy egy tokiói aukción közel 400 millió forintért kelt el egy csendes-óceáni kékúszójú tonhal , kutatók közétették a legújabb állományfelmérés eredményeit ezen halfaj kapcsán. Az eredmények sokkolóak. A csendes-óceáni kékúszójú tonhal állománya 96,4%-al csökkent a halászat kezdete óta, köszönhetően az elmúlt évtizedek túlhalászatának.

„Az adatok hűen tükrözik azt, hogy a csendes-óceáni kékúszójú tonhal állományának csak egy töredéke maradt fenn, és könnyen ezek is eltűnhetnek.” – nyilatkozta Amanda Nickson, a Pew Environment Group tonhalvédelmi kampányosa.

bluefin_tuna southern.jpg

A ténymegállapítások ellenére több ország is az egyetlen ismert ívóhelyükön, a Csendes-óceán nyugati ...

Tovább Szólj hozzá

tonhal túlhalászat

2012. nov 20.

Örül a tonhal, szomorú a cápa

írta: Toma001
Örül a tonhal, szomorú a cápa

Az idei évben a marokkói Agadir városában ültek össze az Atlanti Tonhal Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottság (ICCAT) képviselői, hogy meghatározzák a következő évben kifogható atlanti kékúszójú tonhalak mennyiségét. A környezetvédők nagy-nagy örömére a bizottság figyelembe vette a tudományos javaslatokat. A következő évre 13500 tonna atlanti kékúszójú tonhal zsákmányolását engedélyezik az Atlanti-óceánon és a Földközi-tengeren.

Bluefin-Tuna-ICCAT-11-29-2010.jpg

A WWF és a Pew Environment Group megfigyelői arról számoltak be, hogy örömmel és megkönnyebbüléssel töltötte el őket, hogy a bizottság nem engedett az ipari lobbi nyomásának. Az idei évre kijelölt 12900 tonna ...

Tovább Szólj hozzá

tonhal ICCAT

2012. okt 30.

Nem bővülhetnek a tonhalfarmok Japánban

írta: Toma001
Nem bővülhetnek a tonhalfarmok Japánban

Japán betiltja további tonhalfarmok telepítését országszerte, hogy megfékezzük a túlhalászatot, nyilatkozta Akira Gunji japán halászati miniszter október 26-án.

tuna_farm2_351018.jpg

Gunji hozzátette, hogy a Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium hamarosan értesíti az önkormányzatokat az új törvény bevezetéséről. Az új szabályozás célja, hogy megvédje a fiatal tonhalakat, amelyek az utóbbi időben jelentősen túl lettek halászva, hogy később farmokon hizlalják fel őket. A minisztérium még júniusban kereste meg az önkormányzatokat, hogy milyen tervei vannak. Habár több prefektúra is ellenezte a tervezetet, a minisztérium mégis úgy döntött, hogy országszerte ...

Tovább Szólj hozzá

japán tonhal

2012. okt 18.

Kés, villa, olló és tonhal gyerek kezébe nem való!

írta: Toma001
Kés, villa, olló és tonhal gyerek kezébe nem való!

Az amerikai gyerekeknek jelentősen kevesebb tonhalkonzervet kellene fogyasztania, különben könnyen kaphatnak higanymérgezést az évek során a szervezetükben felhalmozódó higanymennyiség miatt. A kutatók szerint például hosszúúszójú tonhalat (Thunnus Alalunga) abszolút nem szabadna a gyerekeknek fogyasztania.

tunana.jpg

A 25 kilogramm alatti gyerekeknek maximum egyszer szabadna egy hónapban tonhalat ennie. A nagyobb gyerekeknek is maximum csak kétszer lehetne megengedni. Az amerikaiak szervezetében magasabb a felhalmozódott higany, mint az európaiaknak, mivel az Európai Unióban sokkal szigorúbb az élelmiszerfelügyeleti és engedélyezési eljárás, mint az ...

Tovább Szólj hozzá

tonhal

2012. aug 18.

1975-öt írunk..

írta: Toma001
1975-öt írunk..

Habár a tengereinket legelőként nem hasznosítjuk, azért a közlegelők tragédiája ezeken a helyeken is megmutatkozik. A globális halászat egyre nagyobb sereget állít hadrendbe, hogy felvegye a harcot az utolsó vadon élő erőforrásokért. Hiába tűnik úgy, hogy a nemzetek közötti konfrontációk a közös haljavakért csak az utóbbi években jelentek meg, azonban már korábban is alakultak ki diplomáciai konfliktusok a vizek hasznosítása kapcsán.

1975.jpg

1975. február 28-án nagyjából ezer halász tüntetett Tokióban a japán vizeken folyó felelőtlen szovjet halászat ellen. Ebben az évben a szovjet halászok mintegy egymillió amerikai dollárnyi kárt okoztak a japán ...

Tovább Szólj hozzá

japán tonhal

2012. júl 14.

Nem csak Willyt kell kiszabadítani!

írta: Toma001
Nem csak Willyt kell kiszabadítani!

Múlt vasárnap a The Black Fish elnevezésű tengervédelmi szervezet búvárai sikeresen kiszabadítottak több száz kékúszójú tonhalat az Adriai-tengeren a horvát Ugljan szigetnél. A halak egy tonhaltenyésztő telep „karámjaiba” voltak zárva. Az akció a szervezet legújabb kampányának volt az első része, mely kampány a veszélyeztetett kékúszójú tonhalak jövedelmező kereskedelmére próbálja felhívni a figyelmet. A kékúszójú tonhalak erősen ki vannak téve az illegális halászatnak a földközi-tengeri térségben. A Black Fish az akció előtt heteken keresztül nyomozott Horvátországban a tonhalipar tevékenységei után. Amikor a legénység szemtanúja lett annak, hogy több tonhalat is lemészárolnak a telepen, akkor döntöttek, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

tonhal blackfish iccat

2012. jún 07.

Kérjük, támogassa Ön is adójával a tonhalak kipusztulását!

írta: Toma001
Kérjük, támogassa Ön is adójával a tonhalak kipusztulását!

Mit szólnál hozzá, ha kiderülne, hogy a befizetett adódból az Európai Unió kábítószer-kereskedőket pénzel? Vagy szerv-kereskedelemre fordítaná? És ha hiszed, ha nem, az Unió valóban bűncselekményre fordítja az adódat. Szubjektív dolog eldönteni azt, hogy melyik a nagyobb bűn, extasyt árulni vagy elvenni más emberek élelmiszer-forrását, de tény és való, hogy míg az előbbin egyből kiakadnánk, addig az utóbbi kevésbé éri el az ingerküszöbünket, pedig az valóban megtörténik. Mégis hogyan?

Az Európai Unió évente 1milliárd eurót költ el a nagy ipari halászhajók támogatására. Ezen pénzek egy része leselejtezésre, modernizációra, vagy éppen új hajó építésére megy el. Az INPESCA nevű spanyol vállalat éppen az utóbbit ...

Tovább Szólj hozzá

illegális tonhal

2012. jún 06.

A néma sikoly

írta: Toma001
A néma sikoly

Örök vita a vegán forradalmárok és a húsevők között, hogy mennyire szükséges-e egyáltalán az embernek állati eredetű dolgokat fogyasztania. Van-e joga az embernek leölni más állatot, vagy van-e joga ahhoz, hogy olyan körülmények között neveli fel, ami nem méltó hozzá?

mattanza.jpg

 

Alapjában véve a legtöbb ember elítéli az állatokkal történő kegyetlen bánásmódot. Vagyis inkább szelektív módon az egyik esetben elfogadjuk, a másik esetében nem. Minél inkább antropomorf egy élőlény, annál inkább közelebb érezzük magunkhoz. Különbséget kell tenni a között, hogy azért szeretünk egy bizonyos állatot, mert igazából az embert keressük benne (Gondoljunk csak bele, mennyire örülünk egy papagájnak, ami emberi hangokat képes ...

Tovább Szólj hozzá

tonhal

2012. jún 01.

Kékúszójú tonhal fogyasztására buzdít a Metro!

írta: Toma001
Kékúszójú tonhal fogyasztására buzdít a Metro!

Ha van halfaj a Földön, amit a következő generáció csak a könyvekből (meg a blogomról:)) fog ismerni, akkor az a kékúszójú tonhal. A japán sushi őrület a kihalás szélére taszította az óceánok egyik legfürgébb ragadozóját. Egyes kutatók jóslata szerint akár 3 éven belül is eltűnhet vizeinkből ez az ikonikus hal. És ezzel nem csak a tudomány van tisztában. Az olyan nagy tonhalforgalmazó cégek, mint a Mitsubishi már most több tízezer tonna kékúszójú tonhalat kezdett el tárolni lefagyasztva. Valószínű azért, mert már készülnek arra, hogy el fog fogyni.

Óriási harc folyik a környezetvédők és az ipar között. Az előbbiek évek óta küzdenek azért, hogy végre ez a halfaj felkerüljön a CITES listájára, vagyis tiltsák meg a ...

Tovább Szólj hozzá

tonhal

2012. máj 30.

Céziummal töltött tonhal Fukushima módra

írta: Toma001
Céziummal töltött tonhal Fukushima módra

Radioaktív szennyezéseket találtak a Kalifornia partjainál fogott kékúszójú tonhalakban, amelyek még a tavalyi fukushimai atomkatasztrófából származnak. A halak a szennyeződést még a japán vizeknél vették fel, mielőtt az óceán másik pontjára úsztak volna. Ez az eset is jól mutatja, hogy a vándorló fajok hogyan képesek elvinni a szennyeződéseket a világ távoli részeire is akár.

Még 2011 augusztusában 15 csendes-óceáni kékúszójú tonhalból vettek szövetmintát, amelyeket San Diego partjainál fogtak pár hónappal az atomkatasztrófa után.  A tonhalak a szaporodási idejüket töltik a japán vizeknél, és egy-két év után elindulnak a Csendes-óceán keleti része felé táplálkozni. Mindegyik halban megemelkedett szintű cézium-134 ...

Tovább Szólj hozzá

radioaktív tonhal

2012. máj 17.

Delfinbarát vagy ellenség?

írta: Toma001
Delfinbarát vagy ellenség?

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) a bíróságra ment a héten kedden, hogy a tonhalkonzervek „delfinbarát” jelölése ellen lépjen fel az Egyesült Államokban. Ez nagy felháborodást keltett az amerikai környezetvédő aktivisták körében.

flipper.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A tonhal és delfinügy már a 90es években is tüntetéseket váltott ki még a WTO elődje, az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) ellen. 1991-ben környezetvédő aktivisták viccesen „Gattzilla megöli Flippert” címmel illették az esetet.

A tonhal halászata során egyes halászati módszereknél gyakran esnek nem kívánt mellékfogásként delfinek is áldozatul. E célból hozták alkották meg a „delfinbarát” jelölést, amely a ...

Tovább Szólj hozzá

delfin tonhal wto

2012. máj 14.

Új fajok a brit partoknál a klímaváltozás következtében

írta: Toma001
Új fajok a brit partoknál a klímaváltozás következtében

A melegedő tengereknek köszönhetően Nagy-Britannia partjainál olyan új fajok jelentek meg mint például a kékúszójú tonhal, a rókacápa és a szardella. A tengerek hőmérséklete ezen térségben egyre inkább közelebb kerül a dél-európai vizek hőmérsékletéhez, így ezek az alapjában véve meleg vizet kedvelő élőlények észak felé terjednek. Ez is jól bizonyítja, hogy a klímaváltozás megváltoztatja a természetes élővilág felépítését.

british coast.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dél-Nyugat-Anglia partjainál mind tudósok mind halászok láttak már nagyobb számban kékúszójú tonhalat, íjhalat, közönséges ráját, rókacápát, holdhalat. A déli partoknál, és egyes esetekben az Északi-tengeren is fogtak már ...

Tovább Szólj hozzá

brit klímaváltozás tonhal kagyló makréla

2012. máj 03.

A kék düh

írta: Toma001
A kék düh

A Fish&fish elnevezésű halkereskedő vállalat a Sea Shepherd óceánvédő szervezettől követeli, hogy fizesse meg 800 kékúszójú tonhal értékét. 2010-ben ugyanis a Sea Shepherd legénysége az ún. „Kék düh” kampány keretében kiszabadított 800 kékúszójú tonhalat azáltal, hogy elválták a haltartó karám hálóját, melyben az illegálisan zsákmányolt tonhalakat tartották. Több tényező is utalt az illegális fogásokra, és a Sea Shepherd meg van győződve arról, hogy az alábbi okok miatt volt jogtalan a zsákmányolás:

- A halakat a fogási szezon vége után fogták

- A karámon belül több hal is fiatal példány volt

- A halászhajón nem tartózkodott felügyelő

- A kapitány visszautasította azt, hogy bármilyen iratot is mutasson ...

Tovább Szólj hozzá

tonhal sea shepherd iccat

2012. már 08.

Ha a konzervet bontod, akkor már késő

írta: Toma001
Ha a konzervet bontod, akkor már késő

Ahogy az emberi népesség rohamosan növekszik a Földön, úgy a fajok hasonló sebességgel tűnnek el bolygónkról. A megszűnő élőhelyek, a szennyezések, a vadászat, a halászat mind- mind hozzájárul ezekhez a folyamatokhoz. A környezetvédelmi szervezetek világszerte keresik a megoldást az úgynevezett „ hatodik nagy kihalás ” elkerülésére. Ezeknek a kampányoknak megvannak az emblematikus élőlényei, hiába pusztul ki naponta olyan halfaj vagy madárfaj, amit nem ismerünk, az emberek ingerküszöbét csak akkor tudjuk elérni, ha a kampány olyan élőlényről szól, melyet ismernek és szeretnek. Ezért szerepelnek az ilyen kampányokban a pandák, delfinek, bálnák, tigrisek, elefántok.

Endangered-species.jpg

...
Tovább Szólj hozzá

málta tonhal farm alf

2012. jan 25.

Veszélyeztetett halfajok a brüsszeli étlapokon

írta: Toma001
Veszélyeztetett halfajok a brüsszeli étlapokon

Egy felmérés szerint Brüsszel éttermeinek az egynegyedében lehet kapni legalább egy olyan halfajt, amelyet a kipusztulás fenyeget. Brüsszel egyes éttermeiben napi szinten lehet kapni kékúszójú tonhalat, európai angolnát és az atlanti laposhalat, amely fajokat a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetettként definiál. Ezek között az éttermek között vannak olyanok is, amelyet az európai döntéshozók rendszeresen látogatnak.

fish2fork.jpg

 

 

 

 

 

A Fish2fork nevű kampány egyik célja, hogy online útmutatást adjon az embereknek az olyan éttermekről, amelyekben fenntartható módon halászott vagy tenyésztett hal kerül a tányérra. Brüsszelben 76 éttermet vizsgáltak meg, sok közülük gyalogosan is könnyen ...

Tovább Szólj hozzá

brüsszel tonhal angolna

2012. jan 05.

Rekordáron kelt el egy kékúszójú tonhal egy japán aukción!

írta: Toma001
Rekordáron kelt el egy kékúszójú tonhal egy japán aukción!

Rekordáron kelt el egy 269kg-os kékúszójú tonhal egy tokiói aukción. Kiyoshi Kimura 56,5millió yent, vagyis nagyjából 183millió forintot fizetett ki ezért az egyetlen halért. Az étteremtulajdonos szerint ebből körülbelül 10ezer sushit tud majd készíteni. Nem lesz egy olcsó étel, így 20ezer forint körül kell árulni a sushinak darabját, hogy megérje az étteremnek. Bár vannak kissé zsírosabb részei is a halnak, azokból olcsóbb és megfizethetőbb akami fog készülni.

Kiyoshi-Kimura-left-cuts--008.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Japán egyre nagyobb nemzetközi nyomás alatt van, hogy csökkentse a kékúszójú tonhalak zsákmányolását. A világon a kékúszójú tonhalak 80%-a Japánban kerül értékesítésre. Ezért kezdték el ...

Tovább Szólj hozzá

japán tonhal

2012. jan 04.

A tonhal lesz a tengerek csirkéje?

írta: Toma001
A tonhal lesz a tengerek csirkéje?

Az akvakultúra, vagyis a haltenyésztés egy jelentősen növekvő iparág. Mivel nagyon sok kereskedelmi forgalomban népszerű hal jelentősen túlhalászott, ezért a növekvő igényeket a tenyésztések próbálják kielégíteni. Ez sok fajnál könnyen megvalósítható, az édesvízi fajok nagy része könnyen tenyészthető mesterséges vagy természet-közeli körülmények között. A manapság forgalomba kerülő lazacok 70-80%-a akvakultúrából származik, az USA-ban ez az érték 90% fölötti.

tuna_farm.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Már egyes tengeri fajok tenyésztése sem jelent túl nagy kihívást a „halfarmerek” számára, Ázsiától Amerikáig mindenfele találkozhatunk olyan haltenyésztő telepekkel, amely a ...

Tovább Szólj hozzá

japán tonhal akvakultúra

2011. nov 20.

Isztambuli tonhalvédelmi találkozó egyes eredményei

írta: Toma001
Isztambuli tonhalvédelmi találkozó egyes eredményei

Az Atlanti Tonhal Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottság (ICCAT) legutóbbi isztambuli találkozóján sok fontos rendelkezés lett elfogadva, amely hozzájárulhat egyes fenyegetett fajok védelmének érdekében, mint például a kékúszójú tonhal és a selyemcápa, de sajnos sok sürgető ügy nem teljesült. Az ICCAT egy nemzetközi szervezet, amely a Föld óceánjainak majdnem egynegyedén folytat tonhalvédelmi intézkedéseket.

iccat.gif

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jó hír a kékúszójú tonhal számára : ICCAT tagok egyetértettek abban, hogy egy elektronikus kékúszójú tonhal fogás dokumentációt (eBCD) kell létrehozni az eddigi papír alapú megoldás helyett, hogy nyomon lehessen követni, hogy honnan ...

Tovább Szólj hozzá

tonhal ICCAT FAD

süti beállítások módosítása