2012. okt 18.

Kés, villa, olló és tonhal gyerek kezébe nem való!

írta: Toma001
Kés, villa, olló és tonhal gyerek kezébe nem való!

Az amerikai gyerekeknek jelentősen kevesebb tonhalkonzervet kellene fogyasztania, különben könnyen kaphatnak higanymérgezést az évek során a szervezetükben felhalmozódó higanymennyiség miatt. A kutatók szerint például hosszúúszójú tonhalat (Thunnus Alalunga) abszolút nem szabadna a gyerekeknek fogyasztania.

tunana.jpg

A 25 kilogramm alatti gyerekeknek maximum egyszer szabadna egy hónapban tonhalat ennie. A nagyobb gyerekeknek is maximum csak kétszer lehetne megengedni. Az amerikaiak szervezetében magasabb a felhalmozódott higany, mint az európaiaknak, mivel az Európai Unióban sokkal szigorúbb az élelmiszerfelügyeleti és engedélyezési eljárás, mint az USA-ban.

Az elkészített úgynevezett „The Mercury Policy Project” egy kutatója nyilatkozta: „Sajnos a fogyasztókat figyelmeztetnünk kell a tonhalfogyasztás veszélyeire. Annak ellenére, hogy egy népszerű élelmiszer, a gyerekeknek mégis kevesebbet kellene ennie belőle.”

A kutatás során 59 tonhalkonzervet teszteltek 11 különböző államban. A tesztek különböző eredményeket mutattak ki a konzervek között. Az eredményeket összehasonlították az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) tesztjeinek az eredményeivel, és ezekhez képest is eltérések figyelhetőek meg. A mostani tanulmány bemutatása után is az FDA még mindig kiáll az eddigi javaslatai mellett, vagyis 340 gramm fogyasztható hetente a világos húsú tonhalakból, és 170 gramm hetente a hosszúúszójú tonhalból. A 170 gramm nagyjából egy konzervnek felel meg.

A Mercury Policy Project szerint az elmúlt tíz évben egyes halfajokban jelentősen megnövekedett a higanymennyiség. A terhes nőknek a jövőben még jobban oda kellene figyelnie arra, hogy mit vásárolnak.

A Vermont állami Higanyszennyezési Tanácsadó Bizottság 2011-es éves jelentésében az alábbit javasolja: „A Vermonti Egészségügyi Osztály és az Oktatási Osztály közös programban tárgyalt a vermonti iskolákkal, hogy a dolgozók és a szülők körében tudatosítsák a higanymérgezés veszélyeit a fiatal gyerekekre, ha túlzott mennyiségű tonhalat fogyasztanak az iskolai menzákon.”

A New York Times-ban 2008-ban jelent meg egy tanulmány, amely manhattani éttermeket és üzleteket figyelmeztetett, hogy aki hetente legalább 6 darab tonhalsushit fogyaszt, annak a vérében könnyen felhalmozódhat annyi mennyiségű higany, mely az amerikai kormány által meghatározott egészségügyi határérték fölött van.

A higany egy fém, mely különböző formában fordul elő a világban. Minden formában jelentősen mérgező, és mindenhol megtalálható, a kövekben, a vizekben, a talajban. Kimutatható mennyiségben a levegőben is előfordul. A levegőből legvégül a vizekbe, vagy a talajba kerül, ahonnan az eső a vizekbe mossa. Egyes vízi élőlényekben, főleg egyes halfajok és kagylók szervezetében aztán metilhigany formájában halmozódik fel, mely egy jelentősen mérgező formája a higanynak, melyet különböző mikroorganizmusok hoznak létre a higanyból. A tonhalak, kardhalak és cápák képesek a legnagyobb mennyiségű metilhiganyt felhalmozni. Az, hogy mennyi higany halmozódik fel egyes példányban, az függ attól, hogy milyen idős, hol áll a táplálékláncban, és mivel táplálkozik. A tápláléklánc magasabb részein helyet foglaló fajokban sokkal magasabb a higanyfelhalmozódás.

Ha túl sok mennyiségű higanytartalmú táplálékot fogyasztunk, akkor az alábbi tünetek jelentkezhetnek:

-          periférikus látászavarok

-          koordinációzavar

-          izomgyengeség

-          beszéd és hallási nehézségek

-          vörös orr és ajkak gyerekeknél, vagy akár a fogak és körmök elvesztése

-          a terhesség alatt felhalmozódó nagy mennyiségű higany a gyereknél kognitív viselkedészavarokat okozhat

 

forrás Medical News Today

Szólj hozzá

tonhal