Mikor elkezdtem foglalkozni a halászati politikával, talán az első új fogalom, amivel találkoztam, az a „bycatch” volt. Magyarul ezt a kifejezést „mellékfogásként” kezdtem használni, de a szakirodalomban találkozunk vele „nem szándékolt fogásként” is. Szinte minden halászati tevékenység eredményez nem kívánt mellékfogást: a tonhalak csalogatására szolgáló bóják ugyanúgy vonzóak más tengeri élőlények számára is; a horogsoron a csali ugyanolyan finom a cápa számára is, mint a tőkehalénak; a hálókba pedig valóban minden belegabalyodhat, ami éppen arra jár.

A halászati kutatások kimutatták, hogy a legnagyobb mellékfogást a vontatóhálós garnélahalászat eredményezi. Hogy mégis mennyit? Arról az alábbi holland kisfilm sokat elárul:

A bycatch egyrészről kárt okoz az ökoszisztémában, mivel rengeteg különböző faj esik áldozatául, másfelől egy erőforrás-pazarló tevékenység, mivel sok esetben értékesíthető, és emberek számára fogyasztható élőlények kerülnek vissza a tengerekbe elpusztulva. Utóbbi szempontból nehéz megbecsülni a bycatch által okozott veszteségeket, mivel világszinten rendkívül eltérő, hogy mit kezdenek a nem szándékolt fogással. Emiatt egy kicsit csínján kell bánni a filmben említett adatokkal, pl. Kína a garnélahalászat szinte az összes mellékfogását felhasználja a haltenyésztésekhez takarmányként. A kelet-ázsiai térségben pedig emberi fogyasztásra kerül a garnélahalászat „melléktermékének” jelentős része. Persze nem védeni akarom ezzel az ipart, mert a mellékfogás nem egy szabályozott halászati tevékenység, ami miatt egyes fajokra óriási veszély leselkedik, pusztán csak érdemes tudni, hogy mik vannak a számok mögött.

A mellékfogások mértéke sem egyenlő arányban oszlik el a világ egyes részein. Az Atlanti-óceán északi térségében már több ország is szelektáló eszközöket használ a garnélahalászat mellékfogásának csökkentése érdekében, mellyel jelentős eredményeket értek el az elmúlt évtizedekben. Az egyik legnépszerűbb szelektáló eszköz az ún. „Nordmøre grate”, mellyel a vontatóhálókat szerelik fel. Alapban a vontatóháló mindent összegyűjt, ami csak az útjába kerül, miközben a Nordmøre rostéllyal felszerelt hálóból a nagyobb testű példányok, vagy akár a fürgébb kisebb halak is képesek kijutni. A szerkezet az alábbi módon néz ki, lényege, hogy a lassú mozgású garnélák átcsúsznak a rostély hézagain a háló végébe összegyűjtve, addig a halakat a rostély kivezeti a hálóból:

A találmányt eredetileg arra találták ki a norvég halászok, hogy csökkentsék a medúzafogások számát, de később rájöttek, hogy ez más halak „kiszűrésére” is alkalmas. A kilencvenes évek közepe óta az eszköz segítségével például Kanada már olyan helyeken is halászik, ahol eddig nem volt engedélyezett a magas arányú mellékfogások miatt. 1993-ban Oroszország és Norvégia megállapodott abban, hogy a Nordmøre grate használata kötelező a garnélahalászat során az országuk kizárólagos gazdasági övezetén belül (a parttól számított 200 mérföldes zóna), valamint a Spitzbergáknál. Később használatát az Egyesült Államok, Kanada és Izland is kötelezővé tette.

A fentebb említett fejlesztések ellenére a garnélahalászat mellékfogása, és az emiatti környezetpusztítása még mindig az egyik legdestruktívabb halászatok közé sorolja, így érdemes mindig a szemünk előtt tartanunk, hogy mivel jár az, ha a videóban szereplő srác példáját követjük.