Ez remélem komoly, mert viccnek azért elég durva
Hatalmas felháborodást váltott ki az ausztrál környezetvédők között a nyugat-ausztráliai halászati miniszter, Norman Moore legújabb közleménye. Mr. Moore ugyanis a napokban bejelentette, hogy keresi a lehetőségét annak, hogy mily módon kaphatnának „fenntartható forrásból származó” jelölést a Nyugat-Ausztrália partjainál, helyi, kis halászok által fogott cápák uszonyai.
Nyugat-Ausztrália évente mintegy 30 tonna cápauszonyt exportál évente Ázsiába, kilóját nagyjából 10-20 dolláros áron. A Halászati Főosztály szerint azonban a fenntartható forrásból származó cápauszony kilójáért akár 100 dollárt is fizetnének.
Nemrég járt is egy ausztrál delegáció Kínában, ahol a köztük zajló cápauszony-kereskedelemről tárgyaltak. A delegáció vezetője, a Halászati Főosztály igazgatója, Stuart Smith elmondta, hogy jelentős igény lenne a garantáltan fenntartható forrásból származó cápauszonyokra.
A halászati miniszter és a főosztály már meg is bízta a Marine Stewardship Council-t, jelenleg a világ legnagyobb fenntartható forrásból származó fogások védjegyeit kiosztó szervezetet, hogy elemezzék a nyugat-ausztráliai cápaállományokat és a halászati módszereket, és hogy lehetséges-e egyes fogásoknak védjegyet kapniuk.
Számomra a cápauszony leves és a cápák halászata a uszonyaikért a világ egyik legnagyobb szégyenfoltja. Arról még lehet értelmes vitákat folytatni, és érdemi érveket felvonultatni, hogy miért kell halat ennünk vagy egyáltalán húst, de az, hogy jelen esetben egy olyan ételről beszélünk, aminek nincs is íze, csak egyfajta státuszszimbólumként funkcionál a növekvően prosperáló kínai és kelet-ázsiai kultúrában. Ilyen szempontból a fenntartható forrásból származó jelölés rendkívül félrevezető. Nincsen ok, ami érdemben indokolná a nullánál nagyobb számú cápa leölését az uszonyáért, pedig sajnos évente mintegy 100 millió cápa esik az ember áldozatául. Túléltek 400millió évet, és most lehet, hogy az emberiség 50 év alatt kiirtja.