A tengerek túlhalászatának megszüntetésére számos lehetőség és megoldás létezik, kezdve a szabályozottabb halászati menedzsmenttől a védett tengeri területek kialakításán keresztül egészen a haltenyésztésig. Ezen eszközök fontosságát nem lehet és nem is érdemes rangsorolni, valójában mindegyikre ugyanolyan mértékben szükség van. Azonban úgy tűnik, hogy a legnagyobb teret az akvakultúra, vagyis a halak tenyésztése, más szóval az utolsó vadon élő erőforrásaink háziasítása nyeri.

Többször is említettem itt a blogon, hogy a halak tenyésztése nagyban különbözik a szárazföldi állatokétól, legfőképpen abban, hogy a ragadozó halakat preferáljuk szemben a terresztriális domesztikált állataink kimondottan növény- vagy mindenevők. A ragadozó halaknak a tápláléklánc alacsonyabb szintjén elhelyezkedő tengeri élőlények fogyasztására van szükségük, így gyakran felmerül a dilemma, hogy az akvakultúra valójában nem állít elő több halat, pusztán átkonvertálja az alacsonyabb értékűeket magasabbakra. Sőt, több hal zsákmányolása szükséges egy adott mennyiségű ragadozó hal előállításához. A probléma valós, és rengeteg fejlődés mutatkozott a közelmúltban e téren, és a tendencia is pozitívnak mutatkozik.

Még 5-6 éve a lazac mutatkozott az egyik példaként, hogy egy kilogramm lazachús előállításához 5 kilogramm kisebb hal kifogása szükséges. A halliszt és halolaj ipar mindig is a környezetvédelmi szervezetek célpontjában állt, ennek is köszönhetően indult el számos kutatás a vadon élő halakból készült takarmányok kiváltására. A lazactenyésztés hatalmas fejlődésen ment át (legfőképpen Norvégiában) és a FIFO ráta (fish-in-fish-out, vagyis az a mutató, hogy 1 kiló halhús produkálásához mennyi halra van szükség) számottevően csökkent. Egyes becslések szerint a haltakarmányok nagyobb fejlődésen mentek át az elmúlt 5 évben, mint a megelőző 50-ben. Szinte nincsen olyan tápanyagforrás, amit ne teszteltek volna le. Azonban egy adott takarmány sikeressége sok minden tényezőn múlik. Elsősorban tartalmaznia kell a szükséges tápanyagokat és vitaminokat. Elméletileg lehetséges halliszt nélküli takarmányok előállítása kombinálva különböző mezőgazdasági termékeket, tengeri algákat és egyéb nyersanyagokat. A történet azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis a halaknak ízlenie is kell a kajának. Az óra sajnos ketyeg, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb alternatívát, a Rabobank előrejelzése szerint 2022-re további 500ezer tonna takarmányfehérje produkálására lesz igény. És mindennek elfogadható piaci áron kell megjelennie, továbbá környezetbarátnak és ökológiai szempontból elfogadhatónak. Egyesek szerint a génmódosított növényekben rejlik a kulcs, azonban az európai piac ellenállása valószínűleg nem fogja ebbe az irányba tolni a kutatást. Legalábbis nem az elkövetkezendő pár évben. Hozzáteszem jelenleg nem létezik a piacon GMO-t tartalmazó haltakarmány.

A növényi fehérjék gyakran alkalmasnak mutatkoztak, habár sok esetben nem tartalmaznak szükséges aminosavakat, mint például a lizin, metionin és a triptofán, melyek nélkülözhetetlenek a halak táplálkozásához. A másik felmerülő alternatíva az egysejtűekből (baktériumok, élesztők, gombák) előállított fehérjék, vagy pedig a falevelek alkalmazása. Úgy tűnik, hogy ez a két csoport kerül a kutatások középpontjába az elkövetkezendő 5 évben. A növények közül jelenleg a szója, árpa, rizs és a különböző borsófélék a legszélesebb körben használtak, de nagy eséllyel az algák felhasználása is hasonló szerephez fog jutni. Jelenleg azonban az algakutatás gyerekcipőben jár, viszonylag kevés fajról rendelkezünk elegendő ismeretanyaggal. Habár az algák biokémiai változatossága számottevően nagyobb mint az összes szárazföldi növényé együttvéve. A helyzet viszont egyáltalán nem reménytelen, 53 különböző tengeri alga vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy többé kevésbé mindegyikük tartalmazza az esszenciális aminosavak teljes spektrumát.

Ahogy említettem a szója az egyik legnépszerűbb növényi fehérjeforrás az akvakultúrában a magas fehérjetartalmának (47-50%) köszönhetően. Sajnos azonban az aminosav spektruma nem egyezik meg a halak igényeivel. A lizin tartalma egészen közel áll, ellenben hiányban szenved a kéntartalmú aminosavakban és a triptofánban. Tehát önmagában a szója nem elegendő, adalékanyagok vagy más források hozzáadása nélkülözhetetlen.

Az élesztők és baktériumok viszonylag olcsón előállíthatóak még ipari mennyiségben is, számos vitamint, lipideket és szénhidrátokat tartalmaznak. Jelenleg az egyik legnépszerűbb baktérium a paraffinon nevelt Candida lipolytica. A másik módszer a metanolon nevelt metilofil baktériumok. Számos előnyük van az élesztővel szemben, a fehérje könnyebben kinyerhető és egészen 50 celsius fokos környezetet képesek tolerálni, míg az élesztő 37 fok felett általában elpusztul. Mivel az ipari termelésük során a költség jelentős hányada a bioreaktor hűtésére fordítódik, így baktériumok előnyösebbnek bizonyulnak. Technológiailag akár a szennyvizet is fel lehetne használni baktérium tenyésztésre, azonban a szennyeződések, például aflatoxin, esélye túlságosan nagy.

A krill sem áll távol attól, hogy kulcsszerepet töltsön be. Tengerbiológusok szerint 300 millió tonna krill is kihalászható lehetne anélkül, hogy veszélyeztesse az állományukat. Jelenleg a krillhalászat rendkívül költséges és technológia igényes. A lazaciparban manapság is sokat használt táplálékkiegészítőként, mivel a bennük található karetinoid adja a lazac húsának a rózsaszínű küllemét.

De könnyen lehet, hogy a rovaroké lesz a főszerep. Tilápián és pisztrángon folytatott kísérletek bizonyították, hogy a házilégy lárvájával történő etetés semmilyen különbséget nem mutatott a növekedésük és az elfogyasztott takarmány mennyisége terén a halliszthez képest. Az elegendő fehérje előállítása érdekében a fókusz középpontjába a nagyobb testű legyek kerültek. A dél-afrikai Agriprotein cég hermetia illucens légyfajt tenyészt, melyek akár 3 centiméteresre is megnőhetnek. 250 tonna mezőgazdasági hulladékon akár 50 tonna is előállítható naponta.

A ragadozó halaknak továbbá taurinra is szüksége van. Sokáig úgy tűnt, hogy nem lehetséges az állati eredetű fehérjék teljes kiváltása, mivel a szárazföldi növények nem tartalmaznak taurint, Viszont reményként szolgál, hogy bizonyos algafajokban (laminaria, undaria, porphyra) kutatók felfedezték a taurin jelenlétét.

A megfelelő forrás megtalálása még mindig nem elég. Korábban a haltenyésztőknek nem kellett sokat aggódniuk, a halak halliszttel történő etetése garantálta, hogy hozzájutnak a szükséges tápanyagokhoz. A jövő takarmányozása ennél sokkal bonyolultabb lesz, még mindig rengeteg kutatás szükséges a különböző fajok különböző életszakaszainak megfelelő „takarmánykoktélok” kialakításához. Az új takarmányoknak továbbá azt is garantálnia kell, hogy nem tartalmaznak a halakra káros összetevőket. Sok esetben módosítani kell a biológiai kompozícióját az alternativ forrásoknak, hogy emészthetővé váljanak a halak számára. Az ún. „antitápanyagokat” is el kell távolítani, ezek olyan összetevők, melyek megzavarják a halak metabolizmusát, és akadályozzák a szükséges tápanyagok hasznosítását. Ilyen anyagok például a szójában található béta-glukán, lektin, tannin.

A kutatások továbbá kiterjednek az étvágygerjesztők használatára is, hogy a takarmányok még kívánatosabbak legyenek a halak számára. Nem beszélve arról sem, hogy az előállított halhús ízére sem lehet negatív hatással.

Ahogy látjuk a kihívás nem kicsi, de az eddigi fejlődés sem elhanyagolható. A kilencvenes években a lazactakarmány mintegy 90%-a hallisztből állt, manapság már a 30%-ot sem éri el. És ez még csak a kezdet, szóval könnyen lehet, hogy hamarosan a lazac teljesen vegetáriánussá válik.

Persze felmerül az is, hogy egyszerűbb lenne pusztán átállnunk a növényevő halak fogyasztására, szerencsére ebben is mutatkozik fejlődés, a tilápia az egyik legnépszerűbb akvakultúrás halunk, és könnyen tenyészthető csak növényi összetevőkön.

forrás: Eurofish Magazine