Ha ez Egyesült Államokban készítenénk egy közvélemény-kutatást arról, hogy szerintük melyik halból zsákmányolnak a legtöbbet a keleti partoknál, szerintem az alábbi válaszok születnének: tőkehal, tonhal, hering, makréla, tintahal (te hülye, az nem is hal).. Ööö én nem tudom, kérném a FAO segítségét. Rendben van, a FAO a menhadent jelölné meg. What? Sorry? Is this a fish? What the f*ck is that?

Hát pedig ez így van. 2007-ben meg is jelent egy könyv róla Bruce Franklin szerkesztésében, mely nem véletlenül a „The most important fish in the sea: Menhaden and America” címet kapta. Hogyan lehet egy olyan hal a legfontosabb, amelyről szinte még nem is hallottunk? Ellentétben a tőkehallal, vagy a tonhallal, ezzel a hallal nem az éttermek étlapján, vagy a boltok fagyasztóládáiban fogunk találkozni. Igazából állítólag szörnyű íze van, szálkás is nagyon, zsíros is. Azonban ha megnézzük a jelenlegi globális halpiaci trendeket, akkor látható, hogy a piacra kerülő halaknak, már lassan a fele haltenyésztésekből származik. Az akvakultúra szignifikáns elterjedésének köszönhetően jelentősen megnőtt a világ halliszt és halolaj iránti igénye. Peru a világ második legnagyobb halászó nemzete Kína után, fogásának nagy részét a perui ajóka teszi ki, mely halliszt formájában a haltenyésztő telepeken végzi. Hasonló sors jutott ki a menhadennek is, mivel húsa kedvezően olajos a halolaj előállításához, a maradék részéből pedig halliszt készíthető.

Jellegtelenségére utal az is, hogy a legelső hasznosítása során földek trágyázására használták. Egyes amerikai indiánok úgy ültették el a kukoricát, hogy minden egyes növény mellé, egy-egy halat helyeztek el a földbe. A neve is innen ered: „munnawhatteaug”, ami a narragansettsi indiánok nyelvén „trágyát” jelent.

A II. Világháború után a nagyipari baromfitenyésztés hirtelen növekedésnek indult. Az Egyesült Államokban emiatt iparszerűen kezdték halászni a menhadent, melyből aztán hallisztes csirketáp készült. Az igények egyre csak növekedtek, a haltenyésztések is követelték a táplálékot, és az ipar haderőkkel indult ezek a kistestű, nagy csoportokban élő halak ellen. A halászok óriási erszényes kerítőhálóval zárják körbe a felfedezett rajt, és szinte egy halnak sincs esélye meglógni. A halászokat megfigyelő repülőgépek segítik, melyek a magasból kémlelik ki a víz felszínén úszó rajokat. A halrajok leggyakoribb előfordulási helye a Chesapeake-öböl és a Mexikó-öböl. A halászvállalatok őrült versenyt folytattak már a levegőben, hogy kinek sikerül előbb felfedeznie a nagyobb rajt.

Mára már csak egyetlen cég maradt, aki iparszerű menhaden halászatot folytat, ez pedig a „The Omega Protein.” A többi szereplő eltűnéséhez erősen közrejátszik az a tény, hogy a menhaden állományának egyes becslések szerint mára már csak a 10%-a maradt.   

A korábban említett könyv címe talán így is kissé túlzásnak tűnik, hogy azért lenne a legfontosabb hal, mert óriási mennyiségben darálják be takarmánynak? Hát nem csak ezért. Ezek a kis halacskák óriási szerepet töltenek be az ökoszisztémában. A menhaden a tápláléklánc legalján helyezkedik el. Növényi planktonokkal táplálkoznak, nagyjából egyfajta szűrő szerepet töltenek be a rendszerben. Igaz, vannak más fajok is a térségben, amelyek planktonokkal táplálkoznak, de azok mind-mind állati eredetű planktonokat fogyasztanak. A menhaden az egyetlen, amely a növényi planktonokat fogyasztja. Szinte szó szerint úgy működnek, mint egy porszívó. Egy kifejlett menhaden akár 15 liter vizet is képes megszűrni egyetlen perc alatt! Ez naponta 21600 liter vizet jelent! Az alábbi képen is jól látható, hogy mekkora csapatokról van is szó, szóval képzelhetjük, hogy micsoda mennyiségű vizet képesek megtisztítani ezek a halacskák!

És van is mit megtisztítani. Az olyan part közeli vizeknél, melyek közelében ipari mezőgazdasági tevékenység folyik, ott hatalmas problémát jelent az eutrofizáció, vagyis a növények túlszaporodása. Ha egy vízben túlburjánzik a növényzet, az megakadályozza a fény bejutását a vízbe, és emiatt jelentősen csökken a víz oxigénellátása. Az ipari mezőgazdasági tevékenység mintegy tápanyag- aranybánya a vízi növények számára. A szántóföldekre kijuttatott műtrágya egy részét az esőzések kimossák, vagy a talajvízbe kerülve jut el a part menti vizekbe. Az ipari állattartás, főleg az USA keleti partjainál üzemelő baromfitelepekről pedig az ürülékek szivárognak a vizekbe. Ha nem lennének a menhadenek, akkor például a Chesapeake-öböl már régen halott terület lenne. Sajnos a jövőben, ha így folytatja a The Omega Protein vállalat a halászatát, akkor könnyen azzá is válhat.

A sors pikantériája, hogy a kifogott menhadenek egy része pont az olyan közeli baromfitelepekre kerülnek takarmányként, amely csirkék ürüléke az öbölt szennyezi, és pont azokat a menhadeneket fogyasztották el ezek a csirkék, amelyek meg tudták volna akadályozni a miatta kialakuló eutrofizációt. Ez számomra kissé olyan, mint az a Darwin-díjas csávó, aki egy sípálya oszlopára szerelt biztonsági szivacsot szedett le, hogy lecsússzon rajta. Szerencsétlenségére lefele csúszva pont annak az oszlopnak ütközött neki, melyről a szivacsot leszedte. Hát a mi történetünkben a sípálya a Chesapeake-öböl, a szivacs a menhaden, az oszlop pedig a túlburjánzó növények. A Darwin-díjat pedig a The Omega Protein vállalat nyeri.