Sok embert a nyugati társadalomban szinte hidegen hagy a tengerek túlhalászata, mondván, hogy ők úgysem esznek halat. A mai nyugati anyagi gondolkodás miatt talán többen nagyobb figyelmet szentelnének az ügynek, ha konkrétan pénzben tudnák azt, hogy mekkora kára keletkezik a világnak, ha ilyen ütemben folytatódik a kizsákmányolása.

Mennyit ér vajon egy korallzátony? Vagy egy tonhal? Egy nemzetközi szakértőkből álló csoport legújabb tanulmánya megkísérli, hogy választ ad az alábbi kérdésekre, és számszerűleg meghatározza azt, hogy mennyibe kóstál a gazdaságnak az a kár, amit az óceánjainknak okozunk. A Stockholmi Környezeti Intézet a londoni „Bolygónk nyomás alatt” című konferencián mutatta be a tanulmányt. Becslésük szerint ha az emberi hatás az óceánokra ilyen mértékű marad, akkor 2050-ig évente 428milliárd dollár kára keletkezik a világ gazdaságának. 2050 és 2100 között pedig ez az érték 1979billió dollárra (!!!) szökken fel!

A tanulmány 6 különböző jelentős hatást említ meg: az óceánok savasodása, az óceánok melegedése, a hypoxia, vagyis az alacsony oxigénszint, a tengerszint-emelkedés, a szennyezések és nem utolsósorban a tengeri erőforrások túlhasználata.

Míg a korábbi számítások csak az egyes tengeri környezetek értékét próbálta meghatározni, addig ez az új tanulmány az egyes fenyegetések közötti kölcsönhatásokat is számításba veszi. Egy példával élve, a korallzátonyok kifehéredése olyan globális hatásoknak köszönhető, mint a növekvő hőmérséklet és a savasodás, de ehhez hozzájátszanak az olyan lokális hatások, mint szennyezések. Szóval általában véve a globális és a lokális hatások kölcsönössége okozza a környezeti károkat.

A tanulmány olyan komplex visszacsatolási hurkokat is megpróbál megfejteni, mint a tengeri erőforrásokra nehezedő óceán-savasodás, melegedés és hypoxia egymást erősítő hatása.

A halak fontosságára felhívva a figyelmet ki kell emelni, hogy nagyjából másfél milliárd ember számára a hal adja az állati proteinforrás 20%-át, körülbelül 3 milliárd embernél ez az arány 15%, míg a szegényebb part menti közösségeknél ez akár a 90%-ot is eléri. A világ tengeri halászata egyre nagyobb bajban van: 85%-a a halállományoknak teljesen ki van aknázva, vagy túlhalászva. A hatalmas mértékű támogatások még jobban hozzájárulnak a globális flották túlkapacitásához. Az egyre növekvő mértékű illegális halászat megfékezésére pedig keveset fordítanak az államok, pedig a becslések szerint évente 50milliárd dollár kárt okoznak.

A Stockholmi Környezeti Intézet szerint az ún. „kék karbon” piac nagy gazdasági lehetőség lehet. Az olyan tengeri élővilágok, mint a mangrove erdők és a tengeri füvek több szén-dioxidot tárolnak, mint a szárazföldi erdők, de jelenleg sajnos sokkal nagyobb ütemben csökkennek, és a szén-dioxid kárpótlási (offsetting) rendszerben sincsenek benne. Ha ezek a területek is bekerülnének abba az offsetting rendszerbe, mely alapján karbon krediteket lehet kapni az élőhely szén-dioxid elnyelő hasznossága miatt, az hozzásegítené azt, hogy az emberek még gazdasági szempontból is fontosnak tartsák megőrizni ezeket az élőhelyeket. A lokális cselekvések globális változásokat hoznának. A tanulmány szerint, és ahogy fentebb említve is volt, a globális és a lokális befolyásoló tényezők rendkívül fontos kölcsönhatásban állnak egymással, ezért a sok kis helyi lépés a teljes rendszerre befolyásoló hatással lenne.