Tegnap volt az Óceánok Világnapja. Tegnap volt, hogy még bőségesen voltak halak a tengereinkben. Tegnap volt, hogy a kanadaiak még foghattak közönséges tőkehalat. Tegnap volt, hogy a szomáliaiaknak még nem kellett kalózkodniuk, mert a halászatból megéltek. Tegnap volt, hogy a kínaiaknak nem kellett Afrikába menniük halért.

Tudjuk-e egyáltalán mi volt tegnap? Tudja-e a fiatal szenegáli halász, hogy tegnap még nem kellett száz mérföldre beevezni halért? Tudja-e az a horgász, aki ugyanolyan lelkes mosollyal tartja kezében a fele akkora tőkehalat, mint amit édesapja fogott 30 évvel ezelőtt? Tudja-e a vásárló, aki ma is ugyanannyiért veszi a halat, mint tegnap? Tudja-e a kutató, aki azt látja a diagramokon, hogy évente növekszik a fogás?

...

Sok embert a nyugati társadalomban szinte hidegen hagy a tengerek túlhalászata, mondván, hogy ők úgysem esznek halat. A mai nyugati anyagi gondolkodás miatt talán többen nagyobb figyelmet szentelnének az ügynek, ha konkrétan pénzben tudnák azt, hogy mekkora kára keletkezik a világnak, ha ilyen ütemben folytatódik a kizsákmányolása.

Mennyit ér vajon egy korallzátony? Vagy egy tonhal? Egy nemzetközi szakértőkből álló csoport legújabb tanulmánya megkísérli, hogy választ ad az alábbi kérdésekre, és számszerűleg meghatározza azt, hogy mennyibe kóstál a gazdaságnak az a kár, amit az óceánjainknak okozunk. A Stockholmi Környezeti Intézet a londoni „Bolygónk nyomás alatt” című konferencián mutatta be a tanulmányt. Becslésük szerint ...