2016. ápr 24.

Van jövője a tengerek háziasításának?

írta: Toma001
Van jövője a tengerek háziasításának?

A legjobban talán a tenger háziasítása kifejezés írja le azt a folyamatot, ami manapság zajlik a halászati ipar és a haltermelés terén. 2012-ben az akvakultúra volumene utolérte a vadon fogott halak mennyiségét, és a tendencia azt mutatja, hogy az előbbi hamarosan jócskán le fogja hagyni az utóbbit. Egy olyan folyamatnak vagyunk most részese, ami más állatfajok esetében jóval korábban bekövetkezett és a mostani helyzetük már-már természetesnek fogható fel. Ma már senki nem gondol arra, hogy mit keres pulyka az amerikai kontinensen, szarvasmarha Japánban, vagy éppen disznó Ausztráliában. A halak „deportációja” azonban egy egészen új folyamat, melynek még csak az alkonyatán vagyunk. Habár már pár évtized alatt így is eljutottunk oda, hogy jelenleg Chile a világ második legnagyobb lazactermelő országa (Norvégia után) úgy, hogy a lazac nem él Chile partjainál, sőt az egész déli féltekén sem. Az utóbbi években már Ausztrália, Új-Zéland és Kína is lazactenyésztésbe fogott, kialakítva ezzel a világon a leggyorsabban fejlődő mezőgazdasági iparágat.

Az intenzív állattenyésztés rendkívül megnövelte a szektor termelékenységét, habár amikor a sertéstenyésztés intenzív gazdálkodási üzemekre váltott át, az iparág azzal érvelt, hogy a CAFO-k, vagyis a koncentrált tenyésztési üzemek állatjóléti szolgálatot teljesítenek mindazzal, hogy a malacok már nincsenek kitéve a szabadban az időjárás viszontagságaink, továbbá a zárt telepek biztonságot nyújtanak számukra, és a malacok farkának a levágása és a kasztrációjuk is a békésebb életmódhoz járulnak hozzá a csökkentett agresszió kapcsán. Eléggé sántítanak ezek az érvelések, a fő cél a minél hatékonyabb termelés minél alacsonyabb költségen. Azonban a koncentrált állattartás rendkívüli biztonsági intézkedéseket igényel, a legkisebb fertőzés is akár az egész állományt romba döntheti. Az intenzív lazactenyésztés esetében mindez sokkal komplikáltabb, mivel a telepek pusztán a nyílt tengeren lebegő „ketrecek”, ami maximum a nagyobb testű ragadozók ellen nyújt védelmet.

red_tie.jpg

Idén februárban be is következett a chilei tenyésztők rémálma. Chile Los Lagos régiójában egy mérgező algafaj kezdett burjánzani, mely pestisjárványszerűen söpört végig a terület lazactelepein. Március közepére mintegy 25 millió példány pusztult el, melyek össztömege elérte a 90ezer tonnát. Anyagilag kifejezve a kár elérte a 800 millió dollárt is. Egyes telepek, mint például a Blumar’s Caicura „lazachizlalda,” 100%-os halálozást dokumentáltak, magyarul a teljes állomány elpusztult. Ha a teljes chilei lazacipart vesszük alapul, akkor az ország lazacállományának a 15%-át elvesztette mintegy három héten belül. Habár az elhullott példányok nem mennek teljesen veszendőbe, pusztán halliszt készül belőlük, de mindez töredéke az eredeti értéküknek. Felipe Manterola, a chilei lazactenyésztők szövetségének a szóvivője elmondta, hogy ez az algavirágzás, amit a lazacosok már csak „vörös árnaK” hívnak, teljesen természetes folyamat és semmit nem tudnak tenni ellene.

Nem ez volt az egyetlen dolog, mely az utóbbi időben a lazacipart sújtja. Az intenzív haltenyésztés jelentősen függ a rendelkezésre álló halliszttől és annak árától. Dél-Amerika szintén kiemelkedő szerepet tölt be a világ halliszt-előállításának piacán. Peru a világ harmadik legnagyobb halászó nemzete úgy, hogy halászata szinte kimondottan egyetlen fajra épül: a perui szardellára, mely pusztán takarmányozási célokat tölt be. 2014-re azonban ez a halfaj állománya olyan jelentősen lecsökkent, hogy a perui hatóság beszüntette a korábban novemberben esedékes második halászati szezont. Peru halliszt-exportja 30%-kal csökkent a tavalyi évhez képest, mely a legalacsonyabb értéket mutatja az elmúlt hat évben. Az elmúlt két évben tapasztalt alacsony fogás egyik (habár nem az egyetlen, szakértők szerint az állományokat a túlhalászás sújtja) legfőbb oka az El Nino hatás. Peru partvonala egy ún. feláramlási zónában fekszik, vagyis a széljárás a szárazföld felől a nyílt óceán felé fújja a víz felszíni rétegét, de mivel a víztömeg egyensúlyra törekszik, ezért az alsó réteg feláramlik a felszínre, tápanyagot biztosítva ezzel a tápláléklánc elsődleges termelőinek. A Peru partjánál található Humboldt feláramlási zónát a világ legtermékenyebb vízi területeként tartják számon. Durván 7 évenként azonban megváltozik a szélirány, így drasztikusan lecsökken a tápanyagok „forgalma”, mely az egész ökoszisztémára hatással van.

humboldt.jpg

Az alacsony halliszt előállítás a lazactenyésztésre is számottevő negatív hatást gyakorol. Az ára jelentősen megugrik, az alacsony rendelkezésre álló halliszt pedig alacsonyabb termelést eredményez. Mind az El Nino hatás, mind pedig a „vörös ár” nevű algavirágzás olyan természetes folyamat, melyet az iparág nem képes kiküszöbölni, és csak imádkozhatnak, hogy sokáig ez nem következik be újra. Felmerül azonban a kérdés, hogy hiába a nagyvolumenű ipari terjeszkedés, ha mindez ennyire sérülékeny. A globális piac stabil kínálatot szeretne látni, azonban ezek szerint nem biztos, hogy a lazactenyésztés az az iparág, amely ezt biztosítani tudná. Háziasítjuk a tengert, de vajon meg is tudjuk szelídíteni?

Szólj hozzá

chile lazac akvakultúra