2013. ápr 02.

Háború jöhet a halért?

írta: Toma001
Háború jöhet a halért?

Egyre növekszik a feszültség Kína és Vietnam között a Dél-Kínai tenger halászati jogai kapcsán. Könnyen lehet, hogy a közeljövőben a két ország a hadihajóit is beveti a konfliktusba.

A vietnami kormány azzal vádolja Kínát, hogy az egyik vontatóhálós hajójukra tüzet nyitottak a kínaiak. Peking azonban tagadja a vádakat, elmondásuk szerint csak jelzőrakétákat lőttek a halászhajó felé. A kínai védelmi miniszter hozzátette, hogy a jelzőrakétákat azután lőtték ki, miután négy vietnami hajó a felszólítás után sem hagyta el a vitatott jogú Paracel-szigetek területét. A Paracel-szigetek földgázban és halban gazdag területek, Vietnam, Kína és Tajvan egyaránt igényt tart rá. 1974 óta azonban Kína ellenőrzése alatt áll.

Vietnam kártérítést követel a halászhajójuk sérülése miatt, míg a kínai haditengerészet szerint az egész csak egy kitaláció. Vietnam nagyon súlyos incidensként definiálta az esetet, habár nem állították, hogy bárki is megsérült volna. Hong Lei, a kínai külügyminiszter nyilatkozta, hogy szerinte a kínai akció jogszerű és indokolt volt, mivel a vietnami halászhajók illegálisan tevékenykedtek a kínai vizeken.

A két ország területi vitája nem csak a Paracel-szigetekre terjed ki, hanem a többi dél-kínai tengeri szigetvilágra is. Kína azt követeli, hogy az ENSZ Tengerjogi Egyezménye keretében ismerjék el a szigetek körüli 200 tengeri mérföldes zónát Kína kizárólagos gazdasági övezeteként. Ezek a vízterületek jelenleg Vietnam, Fülöp-szigetek, Brunei, Malajzia és Tajvan vízterületeit is lefedik.

south chinese islands.gif

Szólj hozzá

kína vietnam