A Tanács ismét ráduplázott
A miniszterek meghatározták a Balti-tenger halászati kvótáit a 2013-as évre. A lazac kvótája kétszer magasabb, mint a kutatók által javasolt érték és a közönséges tőkehal nyugati állományaira kiszabott fogási mennyiség több mint kétszer nagyobb, mint az a szint, melyen még fenntarthatóan lehetne halászni.
A döntés az október 22-én tartott hétfői Tanácsülésen született, ahol a halászati lehetőségeket határozták meg a Balti-tengerre vonatkozóan. A Tanács a sajtótájékoztatón büszkén mesélte, hogy a nyugati térségi közönséges tőkehalra vonatkozó kvótákat 5,9%-al csökkentették, miközben a tagállamok csak 2%-os csökkentést javasoltak. Azonban van egy-két tény, amit a Tanács nem említett. A közönséges tőkehal nyugati állományaira a Legnagyobb Fenntartható Hozam (MSY), vagyis közkeletibb nevén a fenntartható halászati szintnek 10600 tonnának kéne lennie, amely szerint 53,4%-os csökkentést kellett volna bevezetni az 5,9% helyett. Így azonban 20043 tonna zsákmányolható.
A lazacállományok kapcsán a Tanács követte a Bizottság javaslatát és 108762 példány kifogását határozta meg. A Nemzetközi Tengerkutatási Tanács (ICES) javaslata 54000 példány, szóval ez esetben is nagyjából a dupláját határozták meg. Rendkívül érdekes döntés ez a Tanácstól, ugyanis a Balti-tengeren fogott lazacok az Európai Unióban nem kerülnek emberi fogyasztási célra értékesítésre, kivéve Svédországban, Finnországban és Litvániában. Ez azért van, mert a balti-tengeri lazacokban és a nagy testű heringekben túl magas a dioxin-szint. Svédországban ez nagy vitát kavart, hogy mi a fontosabb: az emberek egészsége vagy az olyan hagyományos halétel, mint például a surströmming.
A sima lepényhal tekintetében is magasabb kvótát határoztak meg a miniszterek, mint a tudományos javaslat. Két heringállomány esetében magasabb kvóták lettek kiszabva, míg kettő tekintetében alacsonyabb. A közönséges tőkehal keleti állományai tekintetében a Tanács megegyezett a fenntartható halászat fenntartásában, és a javaslatoknál is alacsonyabb kifogható mennyiséget határoztak meg.