Nem mai a hír, tavaly május 10-én megdőlt a magyar országos harcsarekord. Kovács Gábor kaposvári horgász 113 kilós harcsát zsákmányolt a Kaposvári Sporthorgász Egyesület kezelésében levő Töröcskei tavon. Hír nem új számomra, már tavaly is olvastam róla több helyen is, de csak most láttam azt a videót, ami a hal kifogása után készült. A körülmények jobban megdöbbentettek, mint magának a halnak a mérete.

Egy ilyen méretű hal akár 100 éves körüli is lehet. Túlélte a két világháborút, egy forradalmat, egy rendszerváltást, és sok olyan eseményt, amit lehet mi csak a történelemkönyvekből ismerünk. Ilyen szép hosszú élet után most egy lakótelep betonján végzi fuldokolva, véresen. Kérdem én, miért nem lehetett visszaengedni egy ilyen gyönyörű példányt? Egy horgász egyesületnek arra kellene büszkének lennie, hogy ekkora hal él a vizeikben. Nem lett volna jó elmesélni visszaengedés után, hogy képzeljétek egy több mint 100 kilós harcsánk van a tóban? Egy ilyen idős halnak már a húsa sem olyan finom, mint egy fiatal példányé. Könyörgöm, ha már egyszer hazaviszi, akkor legalább ütötte volna le előtte, nem szenvedni hagyni egy betonon! És az egyesület még büszkén asszisztál ehhez az állatkínzáshoz. Ez ugyanolyan állatkínzásnak minősül, mintha ez egy kutyával történne. Az Állatvédelmi törvény a gerinces állatokra vonatkozik, tehát ugyanúgy vonatkozik rá, mint a kutyára, a macskára, a disznóra, vagy a marhára. Az állatvédő egyesületek az ilyen esetekkel miért nem foglalkoznak? Miért csak a kutyákkal vagy a macskákkal?