2014. ápr 02.

"Aztán lehet rettegni az évet..."

írta: Toma001
"Aztán lehet rettegni az évet..."

Olvasom a hírt, hogy múlt hét pénteken a halkvótákon folyamatosan vívódó négyes (EU, Norvégia, Izland és Feöre-szigetek) megállapodott a kék puha tőkehal teljes kifogható mennyiségéről a 2014-es évre. Kissé elkerekedtek a szemeim, mikor megláttam, hogy ez mintegy 1,2 millió tonnát jelent. Eszembe jutott egy 2011-ben írt cikkem, melyben arról írtam, hogy az év októberében közel tízszeresére emelték az akkori kvótákat a kék puha tőkehal kapcsán. 2012-re a tízszeres emelés is „csak” 391ezer tonnát jelentett, a mostani 1,2 millióhoz képest, mellyel a világ legnagyobb halászatává vált ezen halfaj zsákmányolása.

bluewhiting.jpg

Bátor, vagy inkább vakmerő lépés ilyen magas kifogható mennyiséget meghatározni egy olyan faj esetében, amelynél a közelmúltban tapasztaltuk az állományának összeomlását. 2005-ös hanyatlását követve, 2011-re szinte teljesen eltűnt a vizekből, ekkor a halászatát is majdnem a nullára kellett redukálni.

A tavaly elfogadott új EU-s Közös Halászati Politika alapelve az, hogy az olyan halfajokra, melyeknek állományai jelentősen változóak, és ki vannak téve az összeomlásnak, azokra többéves gazdálkodási tervet kell kidolgozni az évenkénti egyszerű kvótakiosztás helyett. Ez azonban a kék puha tőkehalnál nem valósult meg, pedig számos faktor közrejátszik abban, hogy a populáció mérete jelentősen változzon évről évre, így nehéz évenként, egyszeriben meghatározni azt, hogy mennyi lehet az a kifogható mennyiség, amely nem veszélyezteti az állomány fennmaradását.

Az egyik ilyen fontos tényező az észak-atlanti sarki áramlat. Több tanulmány is kimutatta, hogy az áramlat befolyással van a kék puha tőkehal populációjára. Ha a sarki áramlat erős, akkor hideg, arktikus körülményeket eredményez, míg gyenge esetében melegebb, szubtrópushoz hasonló tulajdonságokat figyeltek meg az atlanti-óceáni Rockall környékén. Kutatások során kimutatták, hogy a sarki áramlat változása az ivadékok létszámára jelentős hatással van, a fogási adatok alapján pedig a területi eloszlás váltakozása volt tapasztalható.

Míg 2000 és 2002 között becslések szerint 50-60 milliárd egyed élhetett a fajból, mely több mint a duplája a 80as és a 90es években tapasztaltaknak. Ez a változás a fogási mennyiségekben is meglátszott, habár ez az ötszörösére duzzadt, majd 2004 és 2009 között már a kétharmadát sem érte el, míg aztán 2011-re teljesen összeomlott az állomány.

Az állomány mértéke szintén nagyban függ a makrélaállományok méretétől. Ugyanis a makréla egyik kedvelt tápláléka a kék puha tőkehal. Cabral és Muntra által 2002-ben készített tanulmány során kimutatták, hogy a Portugália partjainál fogott makrélák gyomrának a legfőbb tartalma a kék puha tőkehal volt. Az Atlanti-Óceán északi területein különösen nagy harc megy a makréláért az első bekezdésben említett négyes között, így a kék puha tőkehal fenntartható halászata elengedhetetlen lenne abból a szempontból, ha nem akarjuk, hogy a makréláért folytatott kereskedelmi harc tovább eszkalálódjon.

Kissé érthetetlen számomra az, hogy egy olyan hal esetében, melynek állománya ennyire ki van téve a környezeti változásoknak, a ragadozó halak, legfőképpen a makréla populációjának változásának, annál bátran, mondhatni vakmerően ilyen magas kvótát határoznak meg. Aztán lehet rettegni az évet, mikor újra olyan klimatikus változások következnek be, mely jelentősen befolyásolja a kék puha tőkehal táplálékforrását, vagy éppen a makrélák területi elosztását. Az elmúlt évek bebizonyosodott, hogy mennyire kiszámíthatatlan az éghajlat, mennyire nem előre jelezhetőek a környezeti viszontagságok. A Közös Halászati Politika egyik alapelve, hogy azokban az esetekben, ahol nem lehet pontosan megbecsülni bizonyos faj állományának méretét, ott az elővigyázatosság elvét kell alkalmazni. Sajnos ez a megközelítés arra nem vonatkozik, ha nem az állomány méretét nem tudjuk megállapítani biztosra, hanem az őt befolyásoló körülményeket. A témában írt, számomra az egyik legfontosabb tanulmány (Marine Biology Research, Taylor&Francis, 2012) is arra a következtetésre jutott, hogy a tengeri élővilágot kutató közösség legnagyobb alkalmatlansága abban mutatkozik meg, hogy képtelenség megjósolni a halállományok megújulásának mértékét a rendszer komplexitása miatt. Ha pedig nem tudjuk, akkor ne cselekedjünk felelőtlenül.

Szólj hozzá

eu