Egyre több cég bojkottálja az izlandi bálnahús szállítását
Kristjan Loftsson tulajdonában levő bálnafeldolgozó üzem bálnahús szállítmánya kénytelen volt visszamenni Reykjavikba, mivel több szállítmányozó cég és kikötő is bojkottálni kezdte a bálnahús szállítását. A bálnahúsokat többször is megpróbálták fagyasztott halhúsnak álcázva Japánba szállítani, sikertelenül.
Ahogy Loftsson bálnavadász hajói folytatják kegyetlen tevékenységeiket (Eddig idén körülbelül 50 bálnát öltek le a 154-es kvótából), úgy válik egyre nehezebbé a bálnahús japán piacon történő értékesítése. Egyre több olyan cég van, mely figyelembe veszi a közvéleményt, és visszautasítja, hogy bármely módon részese legyen a bálnaiparnak.
Az első akadály akkor lett az ipar elé állítva, mikor egy petíciót több mint egymillióan írtak alá, követelve azt, hogy a rotterdami kikötő (a legjelentősebb bálnahús exportáló kikötő) ne engedélyezze a jövőben a bálnahús szállítását. A társadalom nyomására a vállalat nem sokkal ezután bejelentette, hogy nem fog együttműködni a bálnaiparral. A Samskip cég bejelentette, hogy nem szállít többé bálnahúst.
Az izlandi bálnaipar ezután egy újabb kikötőt és szállítmányozási vállalatot keresett meg, de a kísérlete ismét kudarcba fulladt. A hamburgi kikötő hatóságai lefülelték az Evergreen Line hajót, mely fagyasztott halként próbálta a bálnahúst Japánba szállítani. A szállítócég amint ezt megtudta, visszautasította a szállítást, és visszaküldte a rakományt Izlandra. A vállalat bejelentette, hogy nem lesznek részese a bálnakereskedelemnek. A visszaérkezett szállítmányt tüntetők várták, ahol Robbie Marsland a tüntetés főszervezője elmondta: „Azon kívül, hogy nincsen olyan, hogy humánus bálnaleölés, teljesen logikátlan, hogy még mindig folytatjuk a bálnavadászatot úgy, hogy az egész piaca haldoklik, továbbá egyre nagyobb nemzetközi ellenállással kell szembenéznünk. Hallottuk, hogy Mr. Loftsson folytatni fogja ezeknek a veszélyeztetett fajoknak a mészárlását attól függetlenül, hogy nem lesz képes értékesíteni azokat. Ez egyszerűen nevetséges. Itt az idő, hogy az izlandi kormány lépjen valamit ez ellen az ember ellen, melynek tevékenysége nemcsak bálnákat és az ország gazdaságát veszélyezteti, hanem a jó hírnevünket is.”