A japánoknak sem kell már a bálnahús
Körülbelül ötezer tonna bálnahús rostokol a Japán fagyasztóraktárakban, mert a kormány nem képes eladni őket. A Japán Cetkutató Intézet (ICR) most kénytelen egy új kampányba vágni, hogy országszerte népszerűsítse a bálnahús fogyasztását, és annak állítólagos egészségügyi előnyeit.
Az ICR a kampány során egy balenin nevű dipeptidet tervez a figyelem középpontjába állítani, mely több emlősfaj izomzatában megtalálható. Az intézet azzal érvel, hogy a balenin képes növelni a fizikai erőnlétet, és hasznos szerepet játszik a fáradtság leküzdésében. A kormány azt reméli, hogy így talán sikerül a fiatalabb generációk számára vonzóbbá tenni a bálnahúst, akiknek amúgy egyre kevesebb gusztusuk van arra, hogy tengeri emlősök húsát fogyasszák.
A balenin „felfedezése” nem egy új találmány, sportolók már régebb óta fogyasszák erőnlétük növelése érdekében. De vajon megéri mindez, hogy emellett egy csomó mérgező anyagot vigyünk be a szervezetünkbe a bálnahús fogyasztása során? 2003-ban a második legnépszerűbb japán újság, az Asahi Shimbun publikálta, hogy a Japán Egészségügyi Minisztérium által végzett több tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy több bálnából vett mintában is az elfogadott határérték fölötti mennyiségben voltak jelen olyan mérgező anyagok, mint például a PCB vagy a metil-higany. Az ICR azonban azzal érvel, hogy ők az antarktiszi Déli-óceán környékén zsákmányolnak bálnákat, mely terület távol esik a szennyező forrásoktól. Több környezetvédő szervezet azonban azt állítja, hogy a globális szennyezések következtében már nincsen érintetlen területe a világ óceánjainak.
Az Cetkutató Intézet terve az, hogy hétezer kis kiadványt terjesszen szerte az országban, melyben bálnahús receptek találhatóak.
A japánok egyre elkeseredettebb harcot vívnak azért, hogy igazolni próbálják pusztító tevékenységüket. Eddig szerencsére eredménytelenül, és minden ilyen próbálkozással csak újabb költségterhekbe taszítják magukat. Idővel talán be kéne látniuk, hogy a társadalom nagy többsége már nem tolerálja ezt a barbár tevékenységet.