Rendszeres olvasóim számára talán már nem újdonság a halászati partnerségi megállapodások, melyekről több esetben is írtam. Sok kritika éri ugyanis az Európai Unió nyugat-afrikai országokkal köttetett egyezményeit, melyek jogot biztosítanak az uniós hajóknak, hogy a távoli országok vizein kifoghassák azokat a halakat, melyekre a helyiek nem tartanak igényt, vagy nem képesek kifogni. Gyakran ez a valóságban nem így történik: az európai nagy, ipari halászhajók több helyen is a helyi lakosok elől viszik el a legfőbb fehérjeforrásukat.

Jelenleg Mauritánia ügye van terítéken. Messze a legnagyobb értékű halászati partnerségi megállapodás az EU és Mauritánia között 2012. július 31-én köttetett egyezmény, melynek keretében az első évben 86 millió eurós támogatáshoz jut a nyugat-afrikai ország, mely összeg közel hatszorosa a második legnagyobb, Grönlandnak juttatott hozzájárulásnak. A szakértők javaslatára bekerült a megállapodásba az is, hogy az európai halászhajók egészen addig nem halászhatnak polipra, míg felesleg nem keletkezik belőle.

Az EU-Mauritánia Tudományos Bizottság megállapította, hogy egyelőre a mauritániai vizek nem produkálnak az EU számára biztosítható polipállományt. Az általuk készített jelentés arra a következtetésre jutott, hogy az állományuk 2012-ben túl volt halászva, és csak a mauritániai halászflották számára van elegendő.

A spanyolok most azonban azon tevékenykednek, hogy a megállapodás újra a halászati miniszterek Tanácsának asztalára kerüljön április 22-én. Rosa Quintana, galíciai tengerügyi miniszter ugyanis azt nyilatkozta az Europapressnek, hogy egy tudományos jelentés szerint van felesleg a mauritániai polipállományoknál, így a spanyol hajók visszatérhetnek oda.

Jövő héten beszámolok majd a tanácsülés eseményeiről, meglátjuk mire képes Európa legnagyobb halászati hatalma.