Pár hónappal azután, hogy Kanada hatályba léptette a Part Menti Halászok Védelméről szóló törvényt, megállapodtak a NAFO-val, hogy maximalizálni fogják a teljes kifogható mennyiségeket a rombuszhalra. A mennyiséget 27ezer tonnában határozták meg, melyet Kanada üdvözölt, ugyanis ez jelentős csökkenést mutat az előző évekhez képest, amikor is több mint 60ezer tonnát zsákmányoltak évente. Brian Tobin nem sokkal ezután nyilatkozatban is kifejtette, hogy a kifogható mennyiségek rendszerének bevezetésével első alkalommal szerez Kanada jogot arra, hogy a hajók fedélzetére menjenek, megvizsgálhatják a fogásokat, és hogy betartják-e a szabályokat. 1995. január végére a NAFO aztán elosztotta a kvótákat az egyes országok között: egyértelműen Kanada kapta a legtöbbet 16300tonnával (60,4%), őket az EU követte 3400 tonnával (12,6%), Oroszország 3200 tonnára kapott jogot (11,9%), Japán 2600 tonnát zsákmányolhatott (9,6%), míg a többi NAFO tagok 1500 tonnát (5,5%). A kvóták elosztásának aránya azon alapult, hogy korábban az egyes országok mennyit zsákmányoltak. Hamar kiderült, hogy az EU nem ért egyet ezzel az elosztással. Tobin a kanadai alsóházban fel is szólalt ez ügyben: „Hallottuk, hogy az EU kifogásolja a NAFO döntését, és egyoldalúan meg akarja emelni a kvótáit. Ez Kanada számára nem elfogadható. Kanada nem állhat tétlenül, és nézné végig, ahogy még több halállomány tűnik el.” A következő héten Tobin ismét megszólalt az ügyben, hogy mi lenne Kanada válasza, ha az EU továbbra is figyelmen kívül hagyná a NAFO által meghatározott kvótákat: „Inkább beszéljünk róla. Mi a tárgyalásokat tartjuk fontosnak. Habár figyelmeztetünk mindenkit, hogy nem fogunk csak ülni és beszélni, amíg az utolsó halat is ki nem fogják.”

Kemény szavak voltak ezek, de teljes mértékben Tobin és a kanadai kormány elhatározását tükrözték vissza. Spanyolország már február közepén átlépte a NAFO által meghatározott kvótákat, és semmi jel nem utalt arra, hogy abbahagyják a halászatot. Napról napra nőtt a valószínűsége annak, hogy mindez konfliktust fog eredményezni Kanada és az EU között.

Hivatalosan 1995. március 9-ére datálják azt a napot, amikor rombuszhal-háború elkezdődött az Estai hajó lefoglalásával, habár a valódi konfliktus már hat nappal korábban elkezdődött. Március 3-án az EU közölte, hogy egyoldalúan megemelik a kvótájukat 18630 tonnára, a teljes kifogható mennyiség 69%-ára, amennyit az előző évben is zsákmányoltak. Még ugyanezen a napon Kanada módosította a Part Menti Halászok Védelméről szóló törvényt. A módosítás azt tartalmazta, hogy egyes országok, beleértve Portugáliát és Spanyolországot is, nem halászhatnak rombuszhalra a 3L, 3M, 3N és 3O körzetben minden év március 3-a és december 31-e között. Még ugyanezen a napon Jean Chrétien, a kanadai miniszterelnök az EU-hoz fordult, hogy 60 napos rombuszhalfogási moratóriumot rendeljenek el addig, amíg a helyzet meg nem oldódik. Március 6-án a javaslatot visszautasították. Ekkor Tobin közölte, hogy akkor a kanadai kormány fog eleget tenni a moratóriumnak. Spanyolország hadihajókat küldött a flottája védelmére, habár a legtöbb EU-s és külföldi hajó úgy döntött, hogy elhagyják inkább a területet. Egyes hajók azonban maradtak, és folytatták a tevékenységeiket.

Március 9-én a spanyol Estai hajó a Grand Banksnél halászott. Ekkor aztán a Kanadai Halászati Osztály hajója, a Cape Roger félbeszakította a tevékenységét. A történetről innentől kezdve különbözően számolt be Kanada és Spanyolország. A kanadai kormány szerint a Cape Roger emberei az Estai fedélzetére akartak menni 12:50-kor, de az Estai levágta a saját hálóját és elmenekült. A rossz időjárási körülmények többször is meghiúsították a fedélzetre jutást, és az üldözés folytatódott. Végül, miután a Cape Roger figyelmeztető lövéseket adott le, az Estai megállt. A Kanadai Halászati Osztály emberei, és a kanadai rendőrség emberei végül a fedélzetre jutottak, és lefoglalták a hajót, és letartóztatták a hajó tulajdonosát, Enrique Dávila Gonzálezt. Az Estait St.John’s kikötőjébe vitték, a halászokat pedig eljárás alá vonták illegális rombuszhal-halászat és a Part Menti Halászok védelméről szóló törvény megszegésének vádjával. Dávila kapitány szerint a Cape Roger legénységének első fedélzetre jutási kísérlete minden előzetes értesítés, figyelmeztetés vagy felszólítás nélkül történt, és azért döntött a menekülés mellett, hogy megakadályozza, hogy törvénytelenül jusson valaki a fedélzetére a nemzetközi vizeken.

Március 12-én, mikor Dávila és a legénysége a bíróságra sétált, egy kisebb tömeg várta őket, akik lökdösték, szidták, és bekiabáltak nekik folyamatosan. Rövid meghallgatás után Dávilát feltételesen szabadlábra helyezték. A spanyolok azonnal reagáltak az Estai lefoglalására. Az ottawai spanyol nagykövetség két levelet is intézett a Külügyi és Nemzetközi Kereskedelmi Osztály (DFAIT) számára, elítélendő a nap eseményeit, és megvádolva a kanadai kormányt, hogy megszegték a nemzetközi törvényeket. Az egyik levélben volt egy kis kavarodás, ugyanis azt említik benne, hogy spanyol halászhajót a kanadai haditengerészet üldözte, valójában a haditengerészet nem vett részt benne. A félreértés Európába is eljutott: március 10-n a Spanyol Külügyminisztérium a spanyolországi kanadai nagykövetségnek intézett levelében is elítéli a kanadai akciót. „A spanyol kormány úgy tartja, hogy a kanadai haditengerészet akciója semmilyen módon nem indokolható a halászati területek védelmével.”

Az EU is kiállt a spanyolok mellett, Emma Bonino, az unió halászati biztosa is megvádolta a Kanadát, hogy megszegték a nemzetközi törvényeket, és azonnal adják vissza az Estai hajót és a legénységét.

A feszültség mindkét oldalon egyre csak nőtt. A kanadai kormányt az alsóház ellenzéki pártjai is kritizálni kezdték, követelve, hogy sürgősen üljenek tárgyalóasztalhoz az EU-val a helyzet megoldása érdekében. Tobin erre március 15-én úgy válaszolt, hogy addig nem hajlandóak tárgyalni, ameddig az EU tovább folytatja az illegális halászatát. Március 15-én 500ezer dollár óvadék fejében visszaszolgáltatták az Estait, mely ezt követően visszatért Spanyolországba a többi halászhajóval egyetemben. Ez volt a tárgyalás megkezdésének feltétele, így a felek végre az asztalhoz ültek. Az első tárgyalásra a három fél között a G-7 konferencián került sor, ami aztán sikertelenül zárult. Spanyolország egyszerűen nem volt hajlandó engedni. A spanyol halászflotta visszatért a Grand Bankshez halászni, a de már egy haditengerészeti járőrhajó védelmével felszerelkezve. A tárgyalások március 25-én abbamaradtak. A következő napon a kanadai hajók elvágták a Pescamero Uno vonatatóhálós hajó hálóját. Feldühödve ezen, a spanyolok újabb járőrhajót hívtak a térségbe. A kanadai járőr-repülőgép és a kanadai haditengerészeti hajók tüzelési engedélyt kértek a miniszterelnöktől, ha a spanyol hajók előveszik a fegyvereiket.

folytatjuk

forrás:

Fighting over fish: A look at the 1995 Canada-Spain Turbot War
By Elizabeth Sneyd