Az akvakultúra általában olyan haltenyésztési rendszer, ahol szaporítják, felnevelik, majd később levágják (de érdekes kifejezés ez hal esetében) és feldolgozzák a halat. Vannak azonban olyan akvakultúrás rendszerek is, ahol szaporítás nem történik, magyarán csak a vadon befogott példányokat hizlalják fel. Ezt azon fajok esetében használják, melyeket fogságban nem tudnak szaporítani. A két legismertebb ilyen faj a tonhal és az angolna. Van azonban olyan akvakultúrás rendszer is, ahol még a hizlalás rész is nagyjából kimarad. Ezt szleng nyelven csak „halfrissentartónak” nevezném, és a leggyakoribb esetben a közönséges tőkehal (gadus morhua) esetében találkozunk vele.

Ezekre a rendszerekre legfőképpen azért van szükség, mert a tőkehal vadon történő zsákmányolása időszakonként rendkívül változó, a vásárlók pedig egyre jobban igénylik a friss példányokat. A kifejlett, négy évnél idősebb egyedeket akár 6-8 hónapig is tarthatják ily módon fogságban, mielőtt a piacra kerülnek. Leginkább a norvégoknál találkozhatunk ilyen „tőkehal-frissentartókkal”, ahol a halászok a part közelében csak az ívási időszak alatt (februártól áprilisig), vagy amikor megérkeznek a kapellánlazacok táplálékul (áprilistól júliusig), csak akkor képesek közönséges tőkehalat zsákmányolni. A technológia nem újkeletű, korábban az időjárási körülmények is nehezítették az akkor még kevésbé alkalmasabb hajók halászását, ezért még rövidebb periódus állt rendelkezésükre tőkehalat fogni.

A haltermelők számára ez a megoldás csökkenti a piaci bizonytalanságot, az értékesítők hajlandóbbak hosszú távú szerződést kötni, mivel garantáltabb az állandó piaci ellátás. Továbbá egyes tanulmányok kimutatták, hogy ha a fogás után hagyjuk, hogy a hal fiziológiailag 12-24 óra alatt helyre jöjjön, akkor az izomzatban csökken a vér mennyisége, és fehérebb halfilét eredményez. A halászati technológia is kissé különbözik az eredeti halászati módszertől, mivel itt fontos cél az, hogy a hal épen maradjon. A leggyakrabban kerítőhálóval fogják a tőkehalakat, átalakított hálóval, és vonóberendezéssel, garantálva ezzel azt, hogy a kifogott példányok 97-100%-a túléli a tárolóba juttatást.