Az európai halászati miniszterek örvendve fejezték be a tanácsülést, mivel a halászati kvóták meghatározása közelebb került a fenntartható szinthez, habár majdnem minden fajnál figyelmen kívül hagyták a tudományos javaslatokat. Sok faj esetében csökkentették a kifogható mennyiségeket, de a környezetvédők szerint a legtöbb esetben a csökkentés túl kis mértékű volt.

A leglelkesebben talán a brit kormány üdvözölte a döntést: „az európai halászati miniszterek döntése egyaránt kedvező a tengerek egészségének megőrzése szempontjából, és a brit halászati iparnak is.” Richard Benyon, a brit halászati miniszter mondta: „Mindig úgy megyek be az ilyen ülésekre, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a kvóták meghatározásánál és a tengeren töltött napok kiszabásánál három alapelvet kell figyelembe venni: követni a tudományos javaslatokat, fenntartható halászatot kell biztosítani, és a visszadobásokat egyre nagyobb mértékben kell csökkenteni.” Richard Benyon különösen kérte azt, hogy a szárnyas rombuszhal (Lepidorhombus whiffiagonis) délnyugati állományánál ne csökkentsék a kvótákat 20%-al, kiharcolta azt is, hogy a szárnyas rombuszhal nyugat-skót állományánál a javasolt 40% helyett csak 7%-al csökkentsék a kifogható mennyiségeket, a kelta-tengeri foltos tőkehalnál pedig a javasolt 43% helyett csak 15%-al. Örömmel fogadta azt is, hogy a Csatorna sima lepényhal kvótáját megemelték 26%-al, a közönséges nyelvhalét pedig 6%-al. 18%-al emelkedett a norvég homár nyugat-skót állományának halászati kvótája, az Ír-tengeren pedig 6%-al lehet majd többet fogni ezen fajból. A Kelta-tenger halászai is örülhetnek, 29%-al több vékonybajszú tőkehal (Merlangius merlangus) gazdagíthatja a hálójukat, míg az Ír-tengeren a heringből kerülhet 5%-al több a fedélzetre.

Debby Crockard, a halfogyasztásról szóló kiadvány elkészítését végző Marine Conservation Society munkatársa szerint a teljes döntés nagyjából pozitív képet mutat. Habár hozzátette: „A kvóták nagy része még mindig a Nemzetközi Tengerkutatási Tanács (ICES) által javasolt szint fölött van meghatározva, azonban a legtöbb kvóta alacsonyabb értéket mutat a tavalyihoz képest. Ez egy lépés a fenntarthatóság felé, de még mindig csak egy lépés. Ahol a meghatározott kvóták nem egyeznek a tudományos javaslattal, abban az esetben azt logikusan meg kellene indokolni. Például az erősen csökkentett kvóták növelhetik a visszadobások mértékét. A Tanács döntésének egyik legnagyobb hiányossága a kvóták meghatározásának átláthatósága.”

A Seas at Risk elnevezésű tengervédő szervezet csalódottságát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a 64 halállományból 41 esetében magasabb kvótákat szabtak ki, mint amit a tudósok javasoltak.

Bertie Armstrong, a Skót Halászati Szövetség elnöke megkönnyebbülten nyilatkozott: „A halászati erőkifejtés (tengeren tölthető napok száma) Skóciában közel 70%-al csökkent az elmúlt tíz évben, több megszorítást sajnos a flottáink nem bírtak volna el. A mostani javaslat azt jelenti, hogy 2013-ban is vízre tud még menni a skót flotta.”

A brit kis halászok már nem voltak ennyire elégedettek a döntéssel. Jerry Percy, a brit NUTFA elnöke (Tíz méternél kisebb hajóval halászó halászok szövetsége) csalódottan fogadta: „A túlhalászat azt eredményezi, hogy évről évre csökkenteni kell a kvótákat. Nem a kis halászok felelősek ezért, és mégis ők szenvedik el a legnagyobb kárát, mivel az összes brit kvótának mintegy 4%-ában részesülnek. A brit flotta 77%-át teszik ki ők, és sokan közülük már annyira a túlélésért küzdenek, hogy valószínű ez az újabb csökkentés volt az utolsó csepp a pohárban, hogy befejezzék a tevékenységüket. Ők, akik fenntarthatóan és társadalmi-gazdaságilag és fontos munkát végeznek.”