- Jó napot kívánok! Ötezerért kérnék bele gázolajat!

- Rendben van, halasat vagy hal nélkülit?

- He?

Hát igen, biztosan sokan meglepődnének, ha a benzinkúton egy ilyen kérdést szegeznének az ember felé, és valószínűleg ez nem is fog bekövetkezni, de a dolog nem áll olyan távol az igazságtól. Az elmúlt időszakban őrült ütemben kezdett növekedni a bioüzemanyag előállítás és felhasználás, hazudva a társadalomnak, hogy ez egy zöld megoldás, és megújuló energiaforrás. Nem is akarok itt részletesen belemenni abba, hogy miért gáz az, ha az élelmiszert a kocsinkba tankoljuk, miért félrevezető megfogalmazás az, hogy mezőgazdasági hulladék (mikor az inkább tápanyag a talajnak), olvassátok el Gyulai Iván Biomassza-dilemma című kiadványát, sok mindent megtudhattok belőle az ipar valódi arcáról.

Ha tetszik nekünk, ha nem, a világ bioüzemanyag-felhasználása folyamatosan növekszik. A legelterjedtebb forrása a kukorica és a szója, de szinte bármiből, ami olajos vagy zsíros, előállítható üzemanyag. Tehát nem csak növényi eredetű bioüzemanyagok vannak a piacon, hanem készülhetnek ezek akár állati eredetű zsírokból is. Manapság a világ több pontján is folynak kutatások azzal kapcsolatban, hogy a halolajat miképp lehetne üzemanyagként felhasználni. A halfeldolgozás során rengeteg hasznosítatlan hulladék keletkezik, a heringek és a különböző rákok filézésénél akár a 75-85%-a is, de a lazac feldolgozásánál is 60-65% felesleg keletkezik. Ezekből általában halliszt és halolaj készül, melyet takarmányként vagy trágyázásra használnak fel.

Ahhoz azonban, hogy jó minőségű üzemanyag legyen belőle, a halolajnak sok mindenen át kell esnie. Egyik hátránya ugyanis az, hogy nem folyik olyan jól, mint a hagyományos gázolaj, mivel a viszkozitása sokkal magasabb. Másodsorban az égése sem olyan megfelelő, mint más bioüzemanyagoké, mivel kevésbé tiszta az oldódó fehérjéknek köszönhetően, és a víztartalma is magasabb. Emiatt a motorban és az üzemanyag-befecskendező rendszerben is több lerakódást eredményez. A nyersolajból tehát a szabad zsírsavakat, a vizet és más fehérjéket el kell távolítani. Utána fehéríteni kell, ami nem csak vonzóbb színt eredményez, hanem az égést is segíti, szagtalanítják, és eltávolítják azokat a többszörösen telítetlen zsírsavakat és más egyéb anyagokat, amelyektől az olaj könnyen megromolhat.

Azonban a tervek szerint nem csak halfeldolgozási hulladékok jöhetnek szóba, hanem olyan halfajok is, amelyeket emberi fogyasztásra nem hasznosítanak. Ilyen például a nyílfogú lepényhal (Atheresthes stomias), mely az egyik legnagyobb állományú halfajnak tekinthető a Bering-tengeren és az Alaszkai-öbölben egyaránt. Húsa gyenge minőségű, ugyanis partra kerülve egy benne élősködő parazita fehérjebontó enzimeket juttat a húsába, amitől az teljesen puhává és értéktelenné válik.

Idén októberben adta közre a brazil Halászati és Haltenyésztési Minisztérium, hogy a Petrobras bioüzemanyag előállító céggel közösen belekezdenek egy kutatásba, a halfeldolgozási hulladékok bioüzemanyaggá alakításában.

A magam részéről nem örülök ezeknek a terveknek. Egyáltalán már maga a kifejezéstől is kissé feláll a szőr a hátamon, hogy feldolgozási hulladék. Kérem szépen az nem hulladék, maximum az ember számára nem hasznosítható. Az ugyanúgy tápanyagként szolgál más élőlények számára, ezért még a jobb megoldások közé tartozik a takarmány formájában történő hasznosítása. De még trágyaként is bekerül a természetbe, élteti azt a növényt, amely ott terem. De az, hogy elégetjük, szennyezve ezzel a légkört és növelve az üvegházhatású gázkibocsátást, ez minden, csak nem környezettudatos cselekedet.