Kedd reggel. Ébredés, ránézés az órára, konstatálva, hogy el vagyok késve. Rohanok befele az irodába, 9 órára be szerettem volna érni, hogy online tudjam követni a luxemburgi halászati tanácsülést. Bekapcsolom a gépem, mozilla katt, council webpage katt, adás nuku. Ránézve az e-mailjeimre kapom a hírt, hogy ötven Greenpeace aktivista lezárta a luxemburgi tanácsépület bejáratát, megakadályozva ezzel a delegáltak bejutását. Köszi Greenpeace, így legalább csúszott egy órát a kezdés, és nem maradtam le semmiről! De mi is történt tegnap, hogy úgy döntöttek a környezetvédők, hogy a minisztereknek inkább jobb kint, mint bent?

A dán elnökség lassan nyugdíjba vonul. Azonban nem akarnak úgy távozni, hogy ne lehessen behúzni egy strigulát a nevükhöz, hogy legalább valamit elintéztek a halászat terén is. Ezért sürgették annyira azt, hogy tegnap mindenképp valami döntés szülessen. Döntés az született, de a sürgős kérdések kezelésére nem az a megoldás, hogy sürgősen fogadjunk el egy kompromisszumot.

Tegnap reggel, egy „klasszikust” idézve útelágazáshoz érkeztünk. A Bizottság által kidolgozott „general approach”-ban olyan fajsúlyos kérdésekben kellett a tagállamoknak állást foglalni, mint a visszadobás tiltása, a legnagyobb fenntartható hozam elve [A legnagyobb fenntartható hozam (Maximum sustainable yield – MSY) azt az optimális fogásmennyiséget jelenti, amely egy halállományból évről évre kifogható anélkül, hogy veszélyeztetné annak jövőbeni megújulási képességét.], az átruházható halászati koncessziók, vagy éppen a regionalizáció.

Damanaki biztosasszony reggel még nagyon bizakodó volt. Ahogy a nyitóbeszédében is elmondta, hogy a Közös Halászati Politika reformjának egyik fontos része a visszadobás betiltása. Így fogalmazott: „Kidolgoztunk egy folyamatot a visszadobás betiltására, beleértve a kötelező kirakodást is. E nélkül nem beszélhetünk fenntarthatóságról. Fenntarthatóság nélkül pedig nincs reform.

Nem csak Damanaki asszony volt ilyen elszánt, még egy héttel ezelőtt Richard Benyon, brit halászati miniszter a Twitteren csiripelte, hogy meg fogja szavazni azt, hogy késlekedés nélkül tiltsák be a visszadobást. Ezt aztán élőben is megtette, első felszólalóként közölte, hogy 2014. január 1-től be kell vezetni a tiltást.

Richardot követte aztán a többi ország küldöttje is. A vitában nem is az volt a kérdés, hogy elfogadjuk-e az adott intézkedéseket, hanem az, hogy mikortól vezessük be az egyes lépéseket, mely fajokra, mely országokra legyenek érvényesek. Szokás szerint a hatalmas flottával rendelkező hatalmak igyekeztek a szigorítások minél későbbi bevezetését. A mostani Közös Halászati Politikában a legfontosabb tényező az idő. Ha úgy döntünk, hogy tegyük fel a legnagyobb fenntartható hozam elvét csak 2020-tól vezetjük be, akkor fennáll az a veszély, hogy már nem lesz mire bevezetni.

A legnagyobb diszkrepancia végig a visszadobás tiltása kapcsán alakult ki. Sajnos a délutáni szekciót nem lehetett online követni, estére csak a már módosított szöveget tudtuk megismerni. Az online közvetítésben már csak a tagállamok véleménye hangzott el a módosított szöveg kapcsán.

Ha már úgyis tombol a foci EB, stílszerűen úgy fogalmaznék, hogy ebben az Európa Bajnokságban a franciák, az olaszok, a görögök és a spanyolok jutottak tovább. Kiestek azonban a németek, a svédek, a hollandok és a finnek. A finn delegált ironikusan meg is jegyezte: „Köszönjük a hosszú szünetet, így legalább tudtuk nézni focimeccset.”

Ebben a bajnokságban azonban legfőképp a halak vesztettek. Damanaki asszony is kifejezte már szerda kora reggel (ekkor lett ugyanis vége a maratoni ülésnek), hogy ez a reggelre elkészült szöveg már messze nem olyan ambiciózus, mint a Bizottság javaslata. Az új draft szerint ugyanis a visszadobást az Északi-tengeren 2015-től 2018-ig fokozatosan kell bevezetni, míg a többi területeken csak 2018 vagy 2019 után. Fajok tekintetében a makrélára és a heringre akár már 2014-től bevezethetik, míg a közönséges tőkehalra, foltos tőkehalra, sima lepényhalra, nyelvhalra 2015 és 2018 között kerülhet sor. A legnagyobb fenntartható hozam elve (MSY) sem tartalmaz sok konkrétumot: „megvalósítani 2015-ig, ahol lehetséges és 2020-ig az összes állománynál. Miért kell ezzel eddig várni? A fogalmat már vagy 30 éve meghatározták, és még most is egyes tagállamok azzal érvelnek, hogy nincs eléggé kidolgozva.

A halak sorsa már nem azon múlik, hogy mennyire vannak a tervek kidolgozva vagy sem, hanem hogy mikor cselekszünk már végre!