Paul Watson kapitány ellen zajló pernek van azért pozitív oldala is. Az ügy által egyre több figyelmet kap a sajtóban mind maga az eset, mind maga a cápavadászat. Röviden a történet arról szól, hogy Paul Watson kapitányt, a Sea Shepherd tengervédő szervezet alapítóját és vezetőjét Németországban előzetes letartóztatásba helyezték egy 10 évvel ezelőtt történt incidens miatt. Történt akkor ugyanis, hogy a Sea Sheperd hajója lefülelt egy illegális halászhajót, akik cápára halásztak az uszonyaikért. A Sea Shepherd legénysége felszólította őket, hogy hagyják abba a törvénysértő tevékenységüket. A halászok a többszöri felszólítás ellenére is csak folytatták a halászatot. A tengervédők ezután vízágyúval próbálták megakadályozni a legénységet, majd egy közeli incidens során a két hajó összeütközött.

A „Sharkwater” című filmben az egész jelenet megtekinthető, az ütközésben senki nem sérült meg. Ezután az illegális halászok megadták magukat, és a Sea Shepherd bevontatta őket a costa rica-i kikötőbe. Még a kikötőbe érés előtt odaérkezett a parti őrség, akik felszólították Paul Watsont, hogy kövesse őket, mert a hajózási forgalom akadályozásáért bíróság elé állítják. A Sea Shepherd megszökött a kikötőből, mert ha elítélik Paul Watsont, akkor a börtönben keserű jövő után nézhetett volna. A cápauszony üzletet irányító maffia keze a börtönbe is elért volna.

10 évvel az eset után a frankfurti repülőtéren előzetes letartóztatásba helyezték Paul Watson kapitányt, hogy átadják a costa rica-i hatóságoknak, hogy bíróság elé álljon a korábbi incidens miatt. A kiadatási kérelmet még az Interpol is elutasította, mondván, hogy politikailag motivált a feljelentés. A mostani németországi eljárás japán befolyásra történt, a japánok ugyanis bejelentették, hogy idén még visszamennek a Déli-óceánra további 260 bálna levadászására.  Az egész esetnek híre ment a világban, talán soha ennyit nem lehetett hallani a cápauszony iparról, mint mostanában.

A cápauszony kereskedelem óriási üzletté vált a XX. század második fele óta. A fejlődő ázsiai gazdaságokban a jólét szimbólumává vált, esküvőkön gyakran tálalják fel. Egy tányér levesért általában 100 dollárt kérnek egy étteremben. Az óriási haszonnal járó üzlet szereplői mindent megtesznek azért, hogy a piac minél tovább fennálljon. A legnagyobb gátja az lehet, ha a legtöbb cápafajt felveszik a CITES-be, vagyis megtiltják a nemzetközi kereskedelmüket. Jelenleg három cápafaj szerepel a listán: cetcápa, óriáscápa, nagy fehér cápa. A többi több mint ezer faj szabadon zsákmányolható.

Az ipar mindent megtesz azért, hogy a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét tiltó Washingtoni Egyezmény bizottságába kerüljön olyan személy, aki segíti a kereskedelem további fenntartását. Így került be Dr. Giam Choo Hoo a bizottságba. Dr. Giam Choo Hoo többször is kifejtette véleményét a cápauszonnyal kapcsolatban. Egyik interjújában arra hivatkozott, hogy szerinte ez egyfajta kínaigyűlölet, azért akarják a nyugati társadalmak betiltani, mert alapvetően negatívan állnak hozzá a kínai néphez. Dr. Giam azzal kapcsolatban is kifejezte nemtetszését, hogy a nyugati országok erőteljesen lépnek fel a cápauszony ellen, miközben a sokkal veszélyeztetettebb tonhal, vagy éppen a CITES listán szereplő tokhalak kaviárja ellen nem lépnek semmit, miközben a cápafajokból csak három szerepel a CITES-ben. Mondja ezt az az ember, amely a 2010-es CITES vitán nem vett részt Monacoban, ahol lehetőség lett volna betiltani a kékúszójú tonhalak nemzetközi kereskedelmét, és nem vett részt azon a 2005-ös találkozón sem, ahol betiltották a beluga kaviár importját az USA-ba.

Tény és való, hogy aggasztó a kékúszójú tonhalak állománya is, de azonban a cápák esetében nem feltétlenül a Washingtoni Egyezményre kéne hivatkozni. A CITES első függelékében azok a fajok szerepelnek, amelyek egyedszáma 250-nél kevesebb, a második függelékben pedig azok, amelyeknél a 2500-at nem éri el. A cápák lassan fejlődő állatok, csak néhány utódot hoznak világra. Egyes cápafajoknak több mint 90%-al csökkent az állománya az elmúlt 20 évben, és évente globális szinten nagyjából 100 millió cápa esik áldozatul. Ezek a számok magukért beszélnek, és az állományok felmérésénél talán alkalmasabb a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáját. Erre azonban Giam azt reagálta, hogy mivel bárki lehet az IUCN tagja, így a döntést is bárki befolyásolhatja.

Dr. Giam szerint a kifogott cápák 80%-a nem kívánt mellékfogásként kerül kifogásra, és a maradék százalék nagy részét is Indiában és Indonéziában fogják, ahol a cápa húsát is elfogyasztják, és csak a megmaradt uszonyokat árusítják tovább. Az, hogy melyik fogás éppen nem kívánt, azt nehéz megállapítani. Az 1986-os kereskedelmi bálnavadászati tilalom után például Dél-Korea úgy határozott, hogy a nem kívánt mellékfogásként zsákmányolt bálnákat értékesíthetik a hazai piacon. Meg is látszott ez a növekvő fogásokon, még neve is lett a gyereknek, az ún. „szándékos mellékfogás (deliberate bycatch)”      

Giam idén márciusban az alábbit nyilatkozta Frank Pope-nak, a The Times óceáni témafelelősének: „Spanyolország a harmadik legnagyobb cápafogó ország a világon. Indonézia az első, India a második. Spanyolország a harmadik. Azt mondja ön nekem, hogy a spanyol kormány engedélyez ennyi cápát kifogni csak az uszonyáért?” Erre én is meg tudom mondani a választ: igen. A legutóbbi EU-s tanácsülésen téma volt a cápauszony tiltásának kérdése, ahol pont a spanyolok álltak az ellenoldalon, hogy nem kéne betiltani a cápauszony kereskedelmet, mert akkor óriási pénzektől esne el az EU.

Giam és Pope között zajló interjú tartalmazott még érdekes dolgokat. Giam folyamatosan kitért a válasz alól azzal kapcsolatban, hogy képviseli-e a cápauszony ipart, azzal érvelt, hogy mivel ez egy ENSZ testület, ezért mindenkit képvisel.

Egy másik érdekes részlet az interjúból:

Pope: „Ez egy kicsit olyan, mintha azt mondanám, hogy le kell állítanunk az orrszarvúvadászatot. Úgy gondolom, hogy mindenki megpróbál keményen kiállni a vadászatuk ellen, de az orrszarvúagyar túl értékes, és a kereslet is nagy rá. Ugyanúgy a cápauszony is az egyik legértékesebb tengeri termék, és ez veszi rá az embereket arra, hogy folytassák a vadászatát.”

Giam: „Nagy különbség van a kettő között. Az orrszarvúk a CITES első függelékében találhatóak, míg a cápák nincsenek egyetlen függelékben sem.”

Pontosan itt zárul be a kör. Dr. Giam Choo Hoo a CITES legrégebbi és egyben az egyik legbefolyásosabb embere, akinek nagy szerepe van abban, hogy melyik élőlény kerül fel a listára vagy sem. Folyamatosan arra a szabályozásra hivatkozik, aminek ő az egyik fő kidolgozója. Az interjúban is említette, hogy a cápauszony kérdése nem különbözik attól, mint hogy fogyasztunk e más nem veszélyeztetett fajt vagy sem. Az interjú itt elolvasható.

A gépezet dübörög. Ültesd be az embered a legfelső döntéshozási testületbe, hozasd meg vele a kellő szabályozást, és aztán bátran hivatkozhatsz rá. És a köztudatba kinek hinnének inkább, egy NGO-nak, vagy az ENSZ egyik testületének?