Ezen a kellemes szombati napon Tihany felé vettük az irányt. Úticélunk az idén tizedik alkalommal megrendezett tihanyi Gardafesztivál volt, ahol a tradicionális balatoni gardahalászatnak lehettünk szemtanúi.

A garda (Pelecus cultratus) a "magyar tenger" egyik különleges halfaja, Magyarországon ezenkívül csak a Tiszában és a Dunában található meg. Jellemzően tengerben élő halfaj, viszont ívni felvándorolnak az édesvizekbe. Hazánkban azonban teljesen alkalmazkodtak az itteni körülményekhez, és populációik itt "ragadtak" nálunk. Átlagosan 35-40 centiméteresre, 30-40 dekásra nő meg, a legnagyobb itthon fogott példány 1,05kg-ot nyomott. Késő ősszel csapatokba verődnek, híres halászatuk ez időben kezdődik meg. A halászok a "hegyenjárót" figyelték, akinek az volt a feladata, hogy hegyről figyelte a tavon vonuló gardacsapatokat, és kabátlengetéssel jelt adva, hogy merre járnak a halak. Innen kapta népies nevét is, a "látott halként" emlegetik a szakkönyvekben. 

Szép napsütéses időben érkeztünk meg a tihanyi kikötőbe, hogy fogadjuk a gardázásból visszatérő halászokat. Egy egész tömeg verődött össze a parton a halakra várva, míg mások egy sétahajó fedélzetéről közvetlenül a halászhajók nyomában követték az eseményeket. A Busa és Angolna névre keresztelt két kicsi zsákmányszerző hajó fél 12 magasságában kötött ki a parton. Hát a fogás kissé szűkre sikeredett: összesen 3 garda, 3 süllő, és pár dévérkeszeg töltötte meg a lavórt. A gardák ugyanis csak a hidegebb időkben verődnek csapatokba, és a mai majdnem 20 fokos levegő hőmérséklet, és a 10 fokos vízhőmérséklet még nem a legmegfelelőbb ehhez. Megnyugtattak aztán, hogy volt már ennél rosszabb is, volt olyan fesztivál, mikor egyetlen gardácska került a kosárba, és az is mirelit volt.

Ezután a sütöde felé vettük az irányt, hogy ízlelőbimbóink is megismerjék a "Balaton heringjét." Persze nem ez a három példányért kellett harcba kelnünk, a Balatoni Halászati zrt előre hozott már egy jó adag halacskát. A fesztivál helyszínére érve megtapasztaltuk, hogy nem csak mi vagyunk ennyire kíváncsiak eme hal ízére. Ugyanis hosszú, kígyózó sor állt a halsütöde előtt, türelmesen várva a paprikás lisztben kisütött finomságra. Várakozás helyett először inkább a körülnézés mellett döntöttünk. A standok a Művészetek völgye hangulatát hozta vissza számomra: kenyérlángos, házi szappan, kecskesajt, kolbász, és persze halsütödék gardákkal, süllőkkel, dévérekkel felszerelkezve. Egyedül a giccses lufiárus stand (tudjátok azok a színes csillogós rajzfilmfigurás héliumlufik csomókba kötve) és az amerikai hot dogos kocsi lógott ki a sorból. Aztán gyomrunk átvette a hatalmat a szemünk felett, úgyhogy a sor felé vettük az irányt.

Az éhes szájak száma nem csökkent mire odaértünk, és röpke egy óra várakozás után a kezünkbe vehettünk két sült gardát koponyánként. Már az első falat után éreztem, hogy le sem tagadhatná tengeri mivoltját. Ízletes, kicsit a hekkhalra hasonlító húsa hamar a szívembe lopta magát. Egyetlen hátulütője a halnak, hogy nagyon sok benne a szálka, tehát munkahelyen "kávészünetben gyorsan bedobok valamit" szintű fogyasztása nem javasolt, nagyjából a sorbanállásnyival azonos mennyiségű időt töltöttem el a csipegetésével. Hagyományosan amúgy nem így frituban sütik a gardát, hanem egy kupacnyi venyigét elégetve, egy nyársra felszúrva sütik a parázs felett. Ennek a metódusnak is szemtanúja lehettünk aztán, reprezentációként pár darab halat megsütöttek így a nagyközönség előtt. Tavaly állítólag az így sütött halakat árulták a látogatóknak, idén azonban a nagy tömegre való tekintettel, és a gyorséttermi szintű elkészítési idő miatt a gyorsabb fritu szolgált az éhes szájak kielégítésére.

Délutánra már szinte tömegnyomor szintű népsereg gyülemlett össze a fesztivál területén. A sütődénél álló sor nem csappant meg még 5 órakor sem, sokan már attól féltek, hogy nem jut nekik a látott halból. Este aztán Wolf Kati koncertje, és Dworák Tamás retro discoja szórakoztatta a népet, amit mi már nem vártunk meg. Akiknek meg még mindig nem volt elég a halból, az másnap is még folytathatja a szórakozást. Vasárnap horgászverseny várja a lelkes érdeklődőket, és akik igazi konyhatündérnek érzik magukat, azok a halászléfőző versenyben mérhetik össze tudásukat.

Vegyes érzelmekkel értem haza. A bemutató jellegű halsütést leszámítva, ha spontán, minden előismeret nélkül érkeztem volna a helyszínre, meg nem tudtam volna mondani, hogy milyen fesztivál is ez. A hagyományos venyigés halsütés is csak bemutatóelemként szolgált, mert inkább a piaci igények kiszolgálása került előtérbe. Mindazonáltal nagyon fontosnak tartom az ilyen, és ehhez hasonló rendezvényeket, ugyanis elősegítik a magyar emberek számára a hazai halak népszerűsítését. 

 Képek az eseményről: