Hogy egy klasszikust idézve kezdjem, nem az vagy, amit mondasz, hanem az, amit teszel. Ez a mondat teljesen igaz a halászati gazdálkodásra is. Megszámolni sem lehetne, hogy hány szabályozás létezik a kereskedelmi halfajok védelme érdekében, de még így is az asztalunkra kerülő legalább minden negyedik hal törvénytelenül került kifogásra. Az illegális halászat egy rendkívül tág fogalom, beleértendő a tiltott eszközök használata, a kvótán felüli fogás, a tiltott területen történő halászat, a nem engedélyezett fajok kifogása, az engedély nélküli tevékenység és még sorolhatnám. A szaknyelvben összefoglalóan mindezt IUU (illegal, unreported, unregulated; vagyis illegális, nem bejelentett, nem szabályozott) halászatnak hívják, ami kissé megtévesztő, mert mindebből az következik, hogy a nem szabályozott vagy éppen nem bejelentett halászat nem illegális. Pedig valójában igen is az. Mindezen tevékenység törvénytelen, és úgy kellene rá tekintenünk, mint bűncselekmények.

A tiltott eszközök szabályozásának egyik legnagyobb mérföldköve az volt, mikor 1992-ben az ENSZ világszerte betiltotta az eresztőhálók használatát. Vagyis nem teljes mértékben, hanem 2.5 kilométerben korlátozták a maximális hosszát. Mindez nagy előrelépés, mivel korábban egyes hálók szélessége akár a 100km-t is elérte, az átlagos hálók 40-50 km-en terebélyesedtek a hullámzó tengeren. A nyolcvanas években csupán a Földközi-tengeren annyi eresztőháló volt kint egy időben, mely körbeérné a Földet az Egyenlítő vonalánál! Az eresztőhálók mondhatni a legpusztítóbb halászati eszközök, a víz felszínén lebegő és az árral sodródó „halálfüggönyök”, melyen minden arra úszó élőlény fennakad.

Azonban hiába a már több mint 20 éve tartó tilalom, még mind a mai napig használatban vannak több helyen is a világban. 1999-ben például az Egyesült Államok embargót hirdetett bizonyos halfajok behozatalára Olaszországból, mivel kiderült, hogy az illegális eresztőhálók még mindig széles körben használtak. Nemrég az USA feloldotta a korlátozást, mivel az olasz hatóság közölte, hogy megoldották a problémát.

Hát ez volt az egyik ok, ami miatt Olaszországba látogattunk a Blackfish tengervédelmi szervezettel, hogy megnézzük, valóban minden rendben van-e. A  Blackfish egy ún. law enforcement civil szervezet, mely legfőbb szerepe az, hogy ellenőrizze, hogy a sok szigorú szabályozás valóban be van-e tartva. Például az 1992-es tilalom után máig az EU kilenc törvényt fogadott el, mely a tilalmat hivatott megerősíteni, de még így is szemlátomást folytatódik a használatuk. Ennek oka a hatóság kapacitásának hiánya, a korrupció vagy egyes esetekben a hatóság is a halászati ipar haszonélvezője. Szóval, amikor már a hatóság szerepe is megkérdőjelezhető, akkor már csak a civil kontrol segíthet.

Dél-Olaszországba felé vettük az irányt, ahol több kikötőt is meglátogattunk, hogy fényt derítsünk arra, mi zajlik a kikötőkben. Az időzítés nem volt véletlen, a Tirrén-tengeren nyáron két nagyobb halászati tevékenység váltja egymást az idők során: a nyár elején az eresztőhálók kerülnek kihelyezésre, majd július végén, augusztus elején ezeket beszedik, és kikerülnek az ún. halcsalogató eszközök, melyek amúgy szintén tiltólistán szerepelnek az Európai Unióban. A halcsalogató eszközök egyszerű lebegő objektumok, melyek odacsalják a kis halakat, a kis hal a nagyobbakat, azok a még nagyobbakat és így tovább. A Földközi-tenger térségében leggyakrabban pusztán pálmaleveleket kötöznek össze műanyag palackokkal, melyet egy kötél segítségével a tenger mélyére rögzítenek. Szimpla és olcsó megoldás, mégis akár képes megduplázni a fogást. Az egyszerűsége és a mindennapos anyagok használata miatt rendkívül nehéz tetten érni az illegális használatát, mivel azzal, hogy pálmaleveleket és köveket helyeznek el a hajó fedélzetén, azzal még semmilyen törvényt nem sértenek meg, onnantól válik törvénytelenné, hogy halcsalogató eszközként kerül kihelyezésre. Sok esetben a hajók csak az alapanyagokat teszik a fedélzetre, és az „összeszerelésükre” már a nyílt tengeren kerül sor. Azonban a nyomozásunk során sikerült rajtakapnunk egy hajó legénységét, hogy már előre összeállított FADeket pakoltak a fedélzetre.

A Blackfish civil halászati felügyelő hálózata az utolsó láncszem a halászati politikában. Az Európai Bizottság javasol egy korlátozást, az Európai Parlament megszavazza, a Tanács EU-s szinten hatályba helyezi, a nemzeti parlamentek a saját törvénykezésükbe iktatják, a hivatalos halászati ellenőrök igyekeznek betartani a törvényt, míg a civil halászati felügyelők utánajárnak, hogy valóban minden így működik e. A két hét szicíliai aktivitás során párokba rendeződve mentünk a kikötőkbe, ahol egyszerű turistának „álcázva” tartottuk megfigyelés alatt a kikötőt. Őszintén szólva az elején még kissé izgultam, mégiscsak Európa egyik olyan térségében tevékenykedünk, ahol a hatalmat nem feltétlen a demokratikusan megválasztott vezetők gyakorolják, és nekik a keze erősen benne van a halászati iparban. Meglepetésünkre a halászok rendkívül barátságosak voltak, büszkén meséltek a munkájukról, nem zavarta őket, hogy fotózgattunk, sőt a második hét vége felé még egy hajó fedélzetére is sikerült feljutnunk, melyről később megtudtuk, hogy fekete listás az EU-ban illegális eresztőhálók használata miatt.

Sok esetben a halászok nem is tudják, hogy amit tesznek, az törvénybe ütközik. Másfelől sokszor az a benyomásom volt, hogy nehéz is őket okolni emiatt, az egész egy rendszerszintű probléma. Az ipari halászat olyan alacsony szintre süllyesztette a halállományokat, hogy a halászoknak már mindent be kell vetniük, hogy elegendő halat fogjanak ahhoz, hogy a megélhetésüket garantálja. A halászat nem csupán egy szakma, hanem egy életforma. Mikor 1992-ben a kanadai kormány moratóriumot hirdetett az atlanti tőkehal fogására és felajánlotta, hogy átképzésben részesíti a halászokat, hogy fenn tudják továbbra is tartani magukat, a halászok hatalmas tüntetésbe kezdtek, mondták, hogy ők halászok és nem fognak mással foglalkozni, az egyikük elmondta, hogy ő a vízen született és ott is fog meghalni. Valami hasonlót láttunk Szicílián is, egyes idős halászok szinte egész nap a hajójukon töltötték a napjaikat, takarították, csinosítgatták, vagy csak ültek a fedélzetén és pöfékeltek.

Pont ezért a Blackfish nem konkrétan az egyes halászok ellen akar fellépni, hanem a rendszerszintű problémákra igyekszik felhívni a figyelmet. A szicíliai pusztán az első lépésünk volt, hamarosan más kikötők felé vesszük az irányt, hogy fellépjünk az illegális halászati tevékenységek ellen.