Csökkentett kvótákkal büntetik a túlhalászókat
Az Európai Bizottság augusztus 8-án bejelentette, hogy csökkenteni fogja azon tagállamok halászati kvótáját, melyek 2012-ben túllépték a megszabottakat.
Marina Damanaki, az EU halászati biztosa nyilatkozta: „Amikor az újonnan megreformált Közös Halászati Politika megvalósításán dolgozunk, ilyenkor az egyik legfontosabb célunk az, hogy biztosítsuk a szabályok szigorú betartatását és végrehajtását. Megfigyelhető, hogy a tavalyi évhez képest csökkent a túlhalászat mértéke, és ezt a tendenciát szeretnénk hosszú távon fenntartani. Mindez a folyamatos ellenőrzési intézkedéseinknek köszönhető, mely kiemelkedően fontos a túlhalászat megszüntetése érdekében, biztosítva ezzel a halállományok hosszú távú fennmaradását.”
A kvótacsökkentés ugyanazokra az állományokra fognak vonatkozni, amelyeket az előző évben túlhalásztak. További csökkentések várhatóak azoknál az állományoknál, melyeknél a túlhalászat mértéke meghaladta az 5%-ot, vagy többéves gazdálkodási terv volt rá meghatározva. Ha azonban a túlhalászott fajra a tagállamnak nem lesz elérhető kvótája, melyet csökkenteni lehetne, abban az esetben egy alternatív állomány fogási kvótáját csökkentik ugyanazon a vízterületen. Az alternatív állomány kiválasztása a tagállamok konzultációjával kerül meghatározásra.