2012. sze 26.

Legyél inkább katona, vagy vadakat terelő juhász

írta: Toma001
Legyél inkább katona, vagy vadakat terelő juhász

A halászat még mindig a leghalálosabb foglalkozás az Egyesült Államokban a Munkaügyi Osztály legújabban közzétett adatai szerint. 2011-ben a 100ezer főállásra eső halálozási arány 34,6 volt.

A halászat önmagában véve veszélyes tevékenység, de nagyon sok mindent lehet tenni a balesetek elkerülése érdekében. A vizsgálók folyamatosan dolgoznak azon, hogy biztonsági eszközök használatával és megfelelő képzésekkel a balesetek számát jelentősen csökkentsék.

2012-09-25-fishingfatalitiesmap.jpg

Sajnos a túlhalászatnak is elég erős szerepe van ebben. A csökkenő halállományok miatt egy valódi verseny alakul ki a halért. A törvényalkotók úgy próbálják csökkenteni a halállományokra nehezedő nyomást, hogy egyre rövidebb szezonidőt határoznak meg, a hajók egyre kevesebb napot tölthetnek kint a tengeren. A halászok kénytelenek a rossz időjárási körülmények között kihajózni, és a legénység is sokkal kimerültebbé válik a nagyobb teher miatt. Kevés pihenés, csökkentő reakcióidők, ezek mind-mind hozzájárulnak az esetleges balesetek bekövetkezéséhez.

Az USA-ban jelentősen csökkent a halászokra nehezedő nyomás azokon a halászati területeken, ahol halászhajónként meghatározták azt, hogy egy adott fajból az adott területen mennyit lehessen kifogni. 1990-ben indították az első „Fogás Elosztási Programot (Catch Share Program)”, mely az atlanti-óceáni kagylóhalászatot szabályozta. Jelenleg már 15 halászat esik a program kezelése alá.

Jack Cox, észak-karolinai halász az alábbit mesélte: „A rossz időjárás miatt kissé féltem kimenni a tengerre a 28 láb hosszú hajómmal ,de a fűrészes sügér halászati szezonja május elsején bezárult.” 2011 januárjában egy tengeri vihar olyan ütést mért a hajójára, hogy a kabin levált a fedélzetről. Szerencsére senki nem sérült meg, de a javítási költségek elérték a hatezer dollárt is. Cox azt mondta, hogy ha lett volna Fogás Elosztási Program erre a halra, akkor nem mentek volna ki ilyen viharos időben a tengerre.

Szólj hozzá

usa