2012. aug 10.

Bárányhimlős? Kezelje ördögrája-kopoltyúval! Na jó, inkább ne.

írta: Toma001
Bárányhimlős? Kezelje ördögrája-kopoltyúval! Na jó, inkább ne.

Szegény halat még a hínár is húzza. Vagy mondhatnám: rájára rúd. Nem elég, hogy szegény ördögrája bőréből csizmát készítenek, most még újabb sorscsapás is sújtja.

Az elmúlt tíz évben jelentősen megnőtt a kereslet az ördögráják kopoltyúja iránt, mivel Kínában tradicionális gyógyszerként tartják számon. Azonban kutatók egy csoportja megállapította, hogy nincs a történelemben semmi utalás arra, hogy valaha is használták volna gyógyszerként az ördögrája kopoltyúját.

peng_yu_sai-bowl.jpg

A kínai piacon elég borsos árat kérnek el érte, egészen 500 dollárig is felmegy a kilónkénti ára. A piacon csak „peng yu sai” néven forgalmazzák, melyet aztán leves hozzávalójaként használják. Az árusok szerint a rájakopoltyú erősíti az immunrendszert, méregtelenít, és javítja a vérkeringést is. Mások szerint rákellenes hatása van, hatásos a bárányhimlő ellen, a torok- és bőrbetegségek ellen, és a még a vesének is jót tesz. És nem utolsósorban állítólag az emésztést is elősegíti.

A tudomány élesen vitatja ezeket a kedvező hatásokat, de még a tradicionális kínai gyógyászati írások sem említik. Egyik kutató átnézett egy 6400 tradicionális kínai gyógyhatású készítményből álló listát, de a peng yu sai nem volt közöttük.

A piaca mégis egyre növekszik. Becslések szerint 61ezer kilogrammot értékesítenek belőle évente, melynek összértéke a 11,3millió amerikai dollárt is eléri. A fő értékesítő helye Kanton város, ahol a teljes értékesítés mintegy 99%-a zajlik. Egyes kutatók szerint az ördögrája kopoltyúk forgalmazásáért ugyanaz a hálózat felelős, mely a cápauszony ipart is üzemelteti. Valószínű a csökkenő cápaállományok miatt volt szükséges kibővíteni a piacot.

A kutatók szerint gazdaságilag sem kifizetődő a rájakopoltyú-kereskedelem. Szerintük ugyanis sokkal nagyobb haszon van a turizmusból, sokkal több hasznot képes hozni, ha a búvárok azért jönnek a térségbe, hogy a rájákkal ússzanak, mintha megölnénk őket a kopoltyújukért. Egyik tanulmány szerint világszinten a ráják mintegy 100millió dollár hasznot hoznak évente a turizmusnak.

Kevés információnk van arról, hogy globálisan mekkora lehet az ördögráják állománya, de azt lehet tudni, hogy egyes területeken a felére csökkent a hatvanas évek óta. 11 ördögrája faj szerepel a Természetvédelmi Világunió (IUCN) vörös listáján, melyből 5-nél a „nem áll rendelkezésre elegendő adat” státusz szerepel. Egyedül az óriás ördögrája (Mobula mobular) van veszélyeztetettként nyilvántartva. Nagyon kevés nemzetközi védelmi egyezmény van rájuk, egyedül a vonuló állatfajok védelméről szóló 2011-es egyezmény védi őket, de az is csak a nemzetközi vizekre vonatkozik.

Kutatók szerint be kellene tiltani a nemzetközi kereskedelmüket, és az oktatás keretein belül meggyőzni a lakosságot, hogy mennyivel nagyobb értéket teremtenek a ráják a turizmusból, mint a kopoltyú-értékesítésből. Emellett fel kellene venni őket a CITES listára is.

„Ha nem cselekedünk gyorsan, akkor az ördögráják eltűnhetnek egyes területekről.” – meséli Michael Skoletsky, a Shark Savers elnevezésű szervezet ügyvezető igazgatója. „Aki merült már ördögráják közé, az tapasztalhatta, hogy mennyire intelligens, kedves és ismerkedő élőlények. Egy tragédia lenne elveszteni őket.”

Szólj hozzá

rája