2012. júl 15.

Pukkan a lufi?

írta: Toma001
Pukkan a lufi?

A pangasius ellátás jelenleg még bőséges, a kilónkénti eladási átlagára 3 dollár körül mozog. Szeptemberben és októberben, mikor a következő „betakarítás” következik, már jóval kevesebb tavat fognak kiüríteni, és emiatt jóval kevesebb halat is fognak feldolgozni.

Sok pangasius tenyésztő már befejezte a tevékenységét. Vietnami jelentések adatai szerint a Mekong deltában 20%-al kevesebb haltenyészet üzemel most, mint egy évvel ezelőtt. (Azért tűnik jelenleg úgy a piacon, hogy bőséges a kínálat, mert sok tenyésztő kétségbeesve adja el a halait.)

A haltenyésztők jelenleg 0,62-0,77 dollárt kapnak a hal kilójáért, míg a tenyésztésük költsége 1,1-1,2 dollár. Emiatt átlagban 0,48 dollárral esnek el a tenyésztők minden kiló eladott hal után. Így könnyen lehet, hogy a pangasiusosok fele idén leteszi a lantot.

Egy ilyen kiélezett kereskedelmi helyzetben minden apró eltérés drasztikus lehet. Ha az árak emelkednek, akkor a feldolgozóipar sok szereplője úgy gondolja, hogy a pangasius eladhatatlanná válik, mivel nem tudja majd felvenni a versenyt más olcsó, fehérhúsú halakkal. Ha azonban a tenyésztők számára az árak nem emelkednek, akkor egyszerűen nem lesz annyi pangasius, sok feldolgozó-üzem lesz kénytelen bezárni. Már most nagyon rossz a helyzet: a tavalyihoz képest a haltermékekkel foglalkozó vállalatok fele bezárt, és még körülbelül száz másik cég tervezi, hogy az őszi „betakarítás” után leállítja az üzemet. Ugyanez jellemző az ágazatban tevékenykedő brókerekre is.

pangasius-face.jpg

Jelenleg a tenyésztők veszteségesen adják el a halaikat, hogy vissza tudják fizetni a hiteleiket, melyekből a halivadékokat és a takarmányokat vásárolták. A banki kamat 15-30% között mozog, és a pontos visszafizetést nagyon szigorúan megkövetelik.

Az egyik legnagyobb veszély a pangasius tenyésztők számára az, hogy a halaknak szánt takarmány ára drasztikusan növekszik. Egy vietnami jelentés szerint az idei évben 40%-al jutottak drágábban hozzá a takarmányhoz, mely az összköltségük 60-70%-át jelenti.

Az európai exportot azonban nem csak ez veszélyezteti számukra. Az észak-európai térségben a gazdasági válság miatt esett vissza a halfogyasztás. Holland és német importőröktől lehetett hallani, hogy egy halom pangasiuson csücsülnek, amit nem tudnak eladni.

Ez még egyelőre a vihar előtti csend. Lehet, hogy a vietnami kormány ismét megpróbálja megmenteni a pangasius ipart a támogatásokkal, de az is könnyen előfordulhat, hogy a lufi végleg kidurran.

Szólj hozzá

vietnam pangasius