Hogy ne vágjunk egyből a lecsóba, és sokkoljalak titeket a különböző hírekkel, először is szeretném röviden felvázolni nektek a Közös Halászati Politika történetét.

70-es évek

1970-ben az Egyesült Királyság, Norvégia, Írország, és Dánia leültek tárgyalni, arról, hogy mily módon kapcsolódna a halászati tevékenység az Európai Gazdasági Közösség elveihez. A Közös Halászati Politika fő célja az volt, hogy biztosítsa az összes tagállam számára az egyenlő hozzáférést a halászati területekhez, mivel ezek „közös erőforrásnak” minősülnek. A szabályozás megalkotása rengeteg akadályba ütközött, mivel nagy különbségek vannak az országok között a halászati „nyersanyag” tekintetében. Mellesleg az európai vizek az egyik leggazdagabb vizeknek minősülnek a világon. Norvégia végül nem csatlakozott az EGK-hoz, de ez nem gátolta meg az Egyesült Királyságot abban, hogy 1971-ben megalkossa a KHP-t. Bár ekkor még sokkal alacsonyabb szintű támogatásokat tartalmazott. Az első szabályozásként a part menti területek felosztása jelent meg. Ez azt jelenti, hogy a parttól számítva 6 mérföldig a nemzetek ún. exkluzív jogokkal rendelkeznek, vagyis saját fennhatóságuk alatt dönthetnek a terület halászati felhasználásáról. 6-tól 12 mérföldig pedig részleges jogokat gyakorolhatnak.

1976-ban az Egyesült Királyság megalkotta a Halászati Korlátozási Határozatot (Fisheries Limits Act), kibővítve a brit halászati szabályozási területet 12ről 200 mérföldesre. De ezeket az extra területeket a törvény értelmében meg kellett osztania a tagállamokkal.

80-as és 90-es évek

1983-ban a teljes kifogható mennyiség és kvóták fogalma lett bemutatva. Minden olyan kifogott hal, amely a kvótán felül lett fogva, azt vissza kellett dobni. Látszólag ez a rendszer arra jött létre, hogy megvédjék a halállományokat. De Spanyolország csatlakozásával az EU tagállamoknak a közösségi vizekhez való egyenlő hozzáférési elve miatt ez a rendszer a halállományok tagállamok közötti elosztását kezdte jelenteni. Így a nagyobb halállományú vizeket azok az országok is elkezdték használni, akik kisebb állományokkal rendelkeznek.

Az 1983-as rendszert 2 évtizedre tervezték működtetni, egészen 2002-ig, mialatt az Európai Bizottság csak fokozatosan engedte a spanyol és portugál flották teljes jogát a közösségi vizekhez való hozzáférésben. A spanyolok persze kijátszották ezeket a korlátozásokat a hajók regisztrálásával, kifogható kvótákat vásároltak legfőképp az Egyesült Királyságtól. A 80as évek vége fele ez a kvóta csere-bere komoly problémát kezdett okozni az briteknek. A brit kormány 1988-ban bevezette a Kereskedelmi Hajózási Törvényt, amely illegális tevékenységgé minősíti a kvótakereskedést. Az Európai Törvényszék 1991-ben hatályon kívül helyezte a brit törvényt. A 90es évek közepén a brit kvóták több mint 25%-a külföldi kézben volt.

A csökkenő halállományok miatt 1992-ben az Európai Unió csökkenteni kezdte a tagországok halászati erőkifejtését. Nagy-Britannia kvótája például 1992-ben 19%-al lett csökkentve, 1996-ban pedig már 40%-al.

A 2000-es évek

2002-ben a teljes Közös Halászati Politika át lett dolgozva. 2003 januárjában lett bemutatva, de sajnos a legfőbb pontokban nem történt változás. A fontosabb módosítások a következők voltak:

- A hosszú távú tervezés: 2003ig a halászati lehetőségek mértéke éves szinten volt kiosztva, ezt tervezték megváltoztatni.

- Flottaszabályozás: a túlhalászat egyik fő oka a túlméretezett flották. Új módszerre van szükség a flottaméretek csökkentésére.

- A szabályok szigorúbb betartása: súlyosabb következmények és szankciók azok számára, akik nem tartják be a szabályokat.

- Érintettek, főleg a halászok bevonása a KHP menedzselési folyamataiba

A következő reform 2012-ben lesz esedékes. Idén nyáron már több hír is napvilágra került azzal kapcsolatban, hogy az új reform teljes mértékben tiltani fogja a visszadobást. Hogy ez miért olyan fontos, a következő írásomból megtudjátok. :)

Toma