A halak is kissé olyanok, mint a hollywoodi sztárok. Ahogy a közönség színe elé lépnek, más nevet öltenek fel annak érdekében, hogy még vonzóbbá tegyék karakterüket, John Smith névvel, vagy éppenséggel valami vulgáris kifejezésre utalható megnevezéssel ugyanis nem tudnának akkora karriert befutni. Vagy ahogy a tanúvédelem esetében az illető új személyiség mögé bújik, úgy ha hiszitek, ha nem, a halakat is így bújtatják a felismerhetetlenség leple alá, nehogy az eredeti halfajt felismerve elmenjen a vásárló kedve a fogyasztásától.

Egy, az Egyesült Királyság kormánya által készített legújabb tanulmány (Fishing for the Markets) arra a következtetésre jutott, hogy az ismeretlenül hangzó haltermékek elriasztják a vásárlókat. A halak átnevezgetése nem újkeletű ötlet, a britek már korábban azt tapasztalták, hogy ha a szárnyas rombuszhalat torbay-i nyelvhal néven árusítják, akkor sokkal kelendőbb, mintha a „hivatalos” megrim nevet írják a csomagolásra. Hasonló megállapításra jutottak az Egyesült Államokban is, ahol a korábban már névbotrányba keveredett pangasiust sikeresebben tudták értékesíteni River cobbler néven.

Pár szó erejéig azért kitérnék erre a botrányra is. Az USA-ban népszerű halterméknek örvend a pettyes harcsa (channel catfish, Ictalurus Punctatus, Ictaluridae család), melyet az egyszerűség kedvéért csak simán catfish, azaz harcsa néven árusítottak. Ez egészen addig nem okozott gondot, amíg Amerikát, és szinte a teljes nyugati világot el nem árasztotta a pangasius, vagyis a vietnami cápaharcsa (Pangasius Hypophtalmus, Pangasiidae család). Mivel ő is harcsaféle, ezért jogosan került a piacra szimplán csak harcsa néven. Az amerikai harcsatenyésztők lázongását követően, mivel nem tudtak versenyt tartani a rendkívül olcsó ázsiai importtal szemben, és a több médiában is szárnyra kapott embertelen (haltalannak nem mondható, mivel egy kis tóban akár több millió példányt is tartanak) tenyésztési körülmények miatt a fogyasztók a pangasius megkülönböztethetőségét követelték. Az Egyesült Államok kormánya 2002-ben hozott egy törvényt, mely alapján csak az Ictaluridae családba tartozó harcsafélék viselhetik a catfish, vagyis a harcsa nevet a csomagolásokon, mellőzve ezzel bármilyen biológiai taxonómiát. John McCain, Obama 2008-as kihívója abban az időben szenátorként többször felszólalt a szabályozás ellen.

Az átkeresztelések legnagyobb vesztese mégiscsak a patagóniai fogashal (patagonian toothfish, Dissostichus eleginoides). A chileiek ezt a halat csak a „mélység tőkehalának” nevezték, számukra nem volt éppen egy kelendő fajta. Az akár 2 méteresre is megnövő hal láncfűrészre emlékeztető tűhegyes fogsorral van felvértezve, és képes akár 50 évig is elélni. Megjelenése nem igazán bizalomgerjesztő, mondhatni csúnya is, emiatt piaci értékesítése kissé nehézkesebbé válik.

1997-ben azonban Lee Wantz, egy los angeles-i székhelyű halimportőr vásárolt egy darab filét Chilében belőle, mely rendkívül olajos volt, és Omega-3-ban gazdag, ezért arra a megfontolásra jutott, hogy talán az Egyesült Államok piacán kelendőbb lesz, mint Latin-Amerikában. A nevével azonban nem volt kibékülve, így végül hosszas elmélkedést követően a chilei tengeri sügérre keresztelte át, mivel a tengeri sügerek jól futó „márkanevek” voltak az amerikai piacon. Az elmúlt évtizedekben sajnos olyan népszerűvé vált ez a lassan növő és alacsony szaporodási rátával rendelkező hal, hogy már szinte a kipusztulás veszélye fenyegeti, több étterem is már környezetvédő szervezetek nyomására levette az étlapjáról. Az Interpol pedig már 11 éve üldöz egy uruguay-i hajót, mely legalább 60 millió dollár értékben halászott patagóniai fogashalat illegálisan. Az évek során már három különböző néven kapták rajta, és mindig különböző felségjelzés alatt tevékenykedve. Kereskedelmét még nehezebbé teszi az, hogy az elmúlt időkben már a „chilei”-t is lehagyják a nevéből, így egyszerűen csak „tengeri sügérként” értékesítik, még nehezebbé téve ezzel a hal védelmét. Furcsa, hogy az egyik esetben az Egyesült Államok kormánya még a WTO szankciókat is vállalva fellép egy névhasználat ellen (a pangasius esetében), addig a másik esetben e tekintetben teljesen elnéző.

Egy másik, szintén lassan fejlődő és szaporodó hal is az átkeresztelés áldozata lett. Az érdesfejű gránátoshal is azóta népszerűbb a piacon, amióta az „orange roughy” nevet viseli, szemben a korábbi „slime head”, vagyis „iszapfej” elnevezéssel. A korábban dolphin fish-ként, vagyis delfinhalként ismert illető is a piaci igények miatt inkább a hawaii-i nevét kezdte el használni: így lett belőle mahi-mahi.

Az Asian carp (ázsiai ponty, nálunk busa néven ismert) sem úszta meg az elnyugatosodást, valószínű attól tartva, hogy a szinofóbok szemében nem lesz túl népszerű ez a név. Ez a halfaj mondhatni rákényszerült arra, hogy eladhatóvá váljék, ugyanis nem volt cél a nagy volumenű kereskedelmi forgalmazása, azonban az utóbbi években annyira elszaporodtak az amerikai folyókban, hogy „el kell őket adni.” Philippe Parola, louisanai séf megkísérelte fogyaszthatóvá tenni ezt a halat. Parola végül a louisianai halászati osztállyal együtt úgy döntött, hogy a jövőben „silver fin”, vagyis „ezüstúszójú” néven forgalmazzák.

A tüskéscápa (Squalus acanthias) egy időben az egyik legbőségesebb populációval rendelkező cápafajta volt, azonban az intenzív halászata szinte a kihalás szélére taszította ezt a fajtát. Az IUCN (Természetvédelmi Világunió) cápakutató csoportjának becslése szerint a tüskéscápa állománya már alig éri el az eredeti 5%-át a észak-atlanti térségben. Ez pedig mindannak a következménye, hogy az egyik brit nemzeti étel, a fish and chips egyik legnépszerűbb alapanyagául szolgál. Mivel egyre növekszik azon fogyasztók száma, akik aggódnak a cápák jövője iránt, ezért az elmúlt időszakban a tüskéscápát csak egyszerűen „rock salmon”-ként, vagyis „sziklalazacként” értékesítették.

Nem éppen tudományos példa, de emlékszem, mikor az iskolai menzán a rántott halat rendre rántott tonhal néven árusították, pedig nagy valószínűséggel tőkehal volt, mivel olyan olcsón képtelenség tonhalat beszerezni. (Abban az időben még nem kutattam ilyenek után. :) )

Ezek a példák is azt mutatják, hogy az átláthatóság mellőzése hogyan hátráltatja egyes fajok túlélési esélyét, pedig ha a fogyasztó valóban tisztában lenne azzal, hogy mit is vásárol valójában, akkor felelősebb döntéseket tudna hozni, így pedig még az is választhat rosszul, aki tudatos fogyasztó szeretne lenni.