Óceánjaink és tengereink Földünk mintegy kétharmadát borítják, és azt gondolnánk, hogy hemzsegnek benne a halak. 1609-ben Hugo Grotius holland ügyvéd és filozófus megjelentetett egy könyvet, a Mare Liberumot, vagyis a tengerek szabadságát, melyben azt javasolta, hogy a tengereknek mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie, mind a hajózás, mind pedig a halászat terén. Érvelése abból állt, hogy a források kiapadhatatlanok, és képtelenség annyi halat valaha is kifogni, ami minderre negatív hatással lenne. A túlhalászat, mint kifejezés a halászat iparosodása után került be a köztudatba, a II. Világháború olyan jelentős technikai fejlettséget biztosított a halászati ipar számára, amely esélyt sem kínált az ellenfélnek. Az emberek közötti háború véget ért, és az ötvenes évektől a halak ellen indítottunk hadjáratot.

mare_liberum.jpg

Grotius érvelése akkoriban elfogadhatónak bizonyult, ha csak rátekintünk a térképre és látjuk óceánjaink és tengereink hatalmas elterülését. Azonban a kereskedelmi szempontból értékes halállományok ennél sokkal kisebb részre koncentrálódnak. A globális halzsákmányolás 87%-a a partvonaltól számított 200 tengeri mérföldes (1 tengeri mérföld= 1852 méter) zónára korlátozódik. Pusztán azért, mert ezek a területek bővelkednek a leginkább tápanyagokban. Az ún. feláramlási zónák, vagyis azok a partszakaszok, ahol a tengeráramlatok a felszínre hozzák a tengerfenéken lapuló tápanyagokat, csupán vízterületeink 3%-át teszik ki, azonban a globális fogások 40%-áért felelősek.

De mégis mekkora is az a globális fogás? Ha meg szeretnénk tudni, hogy mennyi halat fogott ki a világ az adott évben, akkor a legegyszerűbb módon az Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) évente összeállított adatait vehetjük alapul, és a legtöbb halászati szakértő és civil szervezet is ezt teszi. Az adatok szerint az elmúlt 20 évben az éves fogás nem változott jelentősen, durván 90 millió tonna körül mozog. Mivel minden évben képesek vagyunk ugyanannyi mennyiségű hal kifogására, így könnyedén juthatunk arra a téves következtetésre, hogy a kereskedelmi halállományok stabilak. Az ördög számadatok mögött lapul. Ez az adat egyrészt csak a legálisan kereskedelmi forgalomba kerülő halmennyiséget mutatja, másrészt az adatok benyújtása az adott országok által önkéntes alapú. Magyarán ha egy ország nem szolgáltat információt, akkor azt a jelentés nullának veszi, habár ez jelentősen távol áll a valóságtól. A globális halászati adatok szintén nem térnek ki a visszadobott halakra, vagyis az olyan fogásokra, melyek a zsákmányolás után elpusztulva kerülnek vissza a tengerekbe az alacsony kereskedelmi értékük, vagy a szigorú kvótaszabályozás miatt. Egyes becslések szerint minden ötödik kifogott hal ilyen sorsra jut.

Az illegális halászat által zsákmányolt halak szintén a statisztikák perifériáján kívülre kerülnek. A tengerek óriási mérete miatt az ellenőrzés rendkívül nehézséges, így a halászok csalnak, mert megtehetik. Az illegális halászat egy tág fogalom, magában foglalja a tiltott eszközök használatát, a kvóta feletti mennyiségek kifogását, a kifogható méretkorlátozás be nem tartását, a védett területen történő halászatot, a kijelölt szezonon kívüli zsákmányolást, vagy éppen az engedély nélküli tevékenységet. Tengerink az új „vadnyugat”, ahol rablóbandák leginkább egymás között folytatnak harcot az erőforrásokért a hatóságok látószögén kívül. A Világbank becslése szerint az illegális halászat éves szinten mintegy 10-30 milliárd dollár kárt okoz a gazdaságnak.

hekk.jpg

1992-ben Kanadában ÚJfundland partjainál bekövetkezett az, amire senki nem számított. A kanadai kormány moratóriumot hirdetett az atlanti tőkehal halászatára, mely halfaj a terület legmeghatározóbb kereskedelmi forrása volt. Kanada part menti vizei olyan szinten bővelkedtek tőkehalban, hogy legendák szerint a hátukon ki lehetett sétálni. Azonban a szabályozatlan halászat miatt a kilencvenes évek elejére az állománya teljesen összeomlott. Egyik napról a másikra 40ezer halász vesztette el a megélhetését, és az állományok még az óta sem álltak helyre. Manapság több olyan halállományunk is van, mely hasonló jeleket mutat.  A kvótaszabályozás hiányossága miatt a csendes-óceáni kékúszójú tonhal eredeti populációjának a 96,4%-a eltűnt. Az európai angolna már vörös listára került az Természetvédelmi Világunió (IUCN) kategorizálásában, vagyis a kipusztulás fenyegeti. Korábban a balatoni hekksütödék fő alapanyagául az európai csacsihal (merluccius merluccius) szolgált, azonban szinte már mindenhol csak a patagóniai gránátoshalat (Macruronus magellanicus) árulják hekk néven. Az Egyesült Államokban már a garnéla legnagyobb mennyiségben értékesített „seafood”, pusztán azért, mert az ökoszisztéma lerombolása után, a nagyobb testű halak eltűnését követően a populációjuk jelentősen megugrott. Lehet, hogy a vásárlót ez nem zavarja, mert a garnéla is finom, de mi lesz, ha már a garnéla is eltűnik?          

Ha meg szeretnénk tudni, hogy mennyi a világ teljes halzsákmányolása, akkor a legegyszerűbb az, ha felmegyünk az Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) honlapjára, és megnézzük a minden évben közreadott jelentést, melyben globális összesítés szerepel a világ minden táján kifogásra került halak mennyiségéről. Valójában nem csak az egyszerű netböngésző, hanem szinte az összes halászati gazdálkodással foglalkozó szervezet ezekre az adatokra támaszkodik. De vajon tiszta képet adnak ezek az adatok a világ halfogásairól és következésképpen a halállományok helyzetéről? Hát vannak, akik ezt nem így gondolják.

15 évvel ezelőtt Daniel Pauly, a világ talán legelhivatottabb halászati szakértőjének vezetésével indult útjára a Sea around us elnevezésű projekt, mely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy tiszta és valódi képet adjon a világ halzsákmányolásáról. De mi is a probléma a FAO által közreadott adatokkal? Elsősorban az, hogy önkéntes alapú. A jelentés úgymond egy összegzése annak, amelyet az egyes országok benyújtanak, vagyis nincsen egy független hatósági szervezet, mely ezeket az adatokat ellenőrizné. Hogy ez valóban eltérő számadatokat képes produkálni, mi sem bizonyítja jobban, hogy 2008 óta a FAO már külön a kínai adatok nélkül is publikálja a jelentést, mivel ezek az adatok annyira eltérnek a valóságtól, hogy az egész képet torzzá festené. Hiába a kutatók szerint a világ legnagyobb halászó nemzetének a vadon történő halfogása stagnálást eredményez, a nyilvánosságra hozott számadatok még mindig növekedést mutatnak. A halászati szakértők szerint mindez lehetetlen. Azonban nem csak a kínai számok pontatlanok, csak a többi ország fogása a globális összképet annyira nem torzítja, vagyis a FAO szerint nem.

logo_saup_internal.png

A másik súlyos hiányossága a jelentésnek, hogy csak a piacon értékesített halfogások kerülnek bele az adathalmazba. Habár tudvalevő, hogy több mint egymilliárd ember számára a hal biztosítja a legfőbb proteinforrást, és jelentős részüknek a saját közösségüket ellátó kétkezi halász zsákmányolása szolgál alapul. Ezek a fogások nem kerülnek bele a gazdaság körforgásába, a hálóból egyenesen a tányérba landolnak, nyomuk nem marad a statisztikákban.

A piacon értékesített halfogások alapjára épülő elemzés további hiányossága, hogy a fogás mennyisége és az értékesített áru mennyisége nagyban eltér. Az ipari halászat óriási mennyiségű pazarlást von maga után, a kifogott zsákmányból csak azok kerülnek a partra, melyek jó áron adhatóak el, a „maradékot” egyszerűen visszahajítják a tengerbe, melynek jelentős része már csak dögként fog szolgálni a többi vízi élőlény számára. Egyes becslések szerint a világon minden ötödik kifogott kilogrammnyi hal erre a sorsra jut, egyes területeken és halászati módszerek esetében ez a szám a sokszorosa is lehet. Szóval ezek a halak kifogásra kerültek, elpusztultak, de nyomuk sehol nincsen a statisztikákban.

A harmadik hiányosság a feketegazdaság, vagyis az illegális halászat. Ez a tevékenység már olyan széles körű és jövedelmező, hogy az Interpol már a nemzetek közötti szervezett bűnözések között tartja nyilván olyanokkal egy lapon, mint az emberkereskedelem, a drogcsempészet, a szervkereskedelem stb. A Világbank becslése szerint évente mintegy 10-30 milliárd dolláros kárt okoz a világ gazdaságának a „kalózhalászat”, melyek fogásának ugyanúgy nincsen nyoma sem, mint az ezt elkövető hajóknak.

Ami viszont a Sea around us projekt egyik fő elemét képviselte, az az úgynevezett hiánypótlás, vagyis olyan statisztikai adatok beillesztése a globális jelentésbe, amik eddig teljesen hiányoztak. A projekt részéről abban éri a FAO-t a legnagyobb kritika, hogy olyan országokból és olyan időintervallumban, ahonnan nem érkezik be adat, oda a FAO egyszerűen csak egy nullát rak. Pedig a valós szám jobbára a nullától áll a legtávolabb. Persze, fontos az, hogy egy olyan magas szintű szervezet, mint a FAO ne bocsátkozzon becslésekbe és pusztán a biztosra tudott adatokat vegye alapul, de azonban ha egy tiszta képet akarunk látni a világ halfogásának helyzetéről, akkor az a nulla olyan szerepet játszik, mint egy radír, ami csak eltüntet foltokat a képről. A sea around us projekt keretében a szakértők olyan esetekben, ahol egyáltalán nem állt rendelkezésre adat, ott egyszerűen az extrapoláció módszerét használták. Persze, ők is tisztában vannak vele, hogy nem ez a legprecízebb metódus, de még mindig közelebbi képet tud nyújtani a valóságról, mint ha pusztán nullifikáljuk az ottani értékeket. Tegyük fel, hogy egy ország 1961-ben 2000 tonna tőkehalat zsákmányolt, 1962-ben 3000 tonnát, 1963-ban és 1964-ben nem állt adat rendelkezésre, 1965-ben 6ezer tonnát és 1966-ban 7ezer tonnát. A FAO ezen adatok alapján azt tenné közzé, hogy az adott ország 1962 és 1966 között 18ezer tonna halat zsákmányolt azáltal, hogy a hiányos két évet egyszerűen kinullázza. A sea around us projekt ehelyett azt feltételezi, hogy ha megnézzük ezeket az adatokat, akkor nagy valószínűséggel közelebb állunk a valósághoz, ha azt állítjuk, hogy ez az ország 1963-ban 4000 tonnát, 1964-ben pedig 5000 tonna tőkehalat zsákmányolt. Így ebben a periódusban kifogott zsákmány nagyjából 27ezer tonna.

Ezen felül a projekt keretében sok olyan adatot is felhasználtak, melyek a FAO látószögén kívül estek. Ellátogattak különböző országokba, ahol betekintést nyerhettek olyan iratokba, melyek közelebb viszik a halászati zsákmányolás mértékének becslését a valósághoz, mint a kormányok által önkéntesen benyújtott számadatok. Szerencsére sok ilyen forrás rendelkezésre áll, közéjük tartoznak a kikötői naplók, a gyárak termelési mutatói, a könyvtárban található korábbi feljegyzések, az idősebb halászok elbeszélései stb.

Daniel Pauly és csapata szerint, ha az összes adatot korrigáljuk, akkor a fejlett országok fogásához körülbelül még legalább 20%-ot kellene hozzáadnunk, míg a fejlődő országok esetében akár 200%-ot is. 

De miért is kellene a múltban vájkálni, ahelyett, hogy a jövőre fókuszálnánk? Halakat számolni nem olyan, mint fákat. A halászati gazdálkodási szervezet legtöbb esetben az alapján tudják megbecsülni, hogy mennyire egészséges egy állomány, hogy a zsákmányolási tendencia mit mutat. Ha azt látjuk, hogy a fogás egyre csak növekedik, egyre több halat zsákmányolunk, akkor nyugodtan ülhetünk a fotelünkben vagy sütögethetjük a halrudacskáinkat, mert sejthetjük, hogy bőven van még hal a tengereinkben. A FAO adatok pont ezt mutatják. Ezért ambivalens az, hogy a világ minden pontjáról csökkenő fogásokról, összeomló állományokról számolnak be, miközben a globális fogási adatok csak kúsznak felfelé. Ha azonban rájönnénk, hogy mi is a valódi tendencia, talán nem ülnénk ilyen kényelmesen.          

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy 10 tagállamnak csökkenteni fogja a kvótáját, mivel 2013-ban túlhalásztak bizonyos halállományokat. A csökkentett kvóták ugyanazokra az állományokra fognak vonatkozni, amelyeket korábban túlhalásztak. Közéjük tartoznak a foltos tőkehal-, a hering- és makrélaállományok is.

European_Union_Exclusive_Economic_Zones.PNG

„Ha komolyan akarjuk venni a túlhalászat elleni küzdelmünket, akkor be kell tartanunk a szabályokat, és ezek közé tartozik a kiszabott kvóták tisztelete is.” – nyilatkozta Maria Damanaki, az EU halászati biztosa.

A kvótacsökkentés az alábbi országokat érinti: Dánia, Spanyolország, Nagy-Britannia, Franciaország, Görögország, Lengyelország, Portugália, Belgium, Hollandia és Írország. Azokban az esetekben, amelyeknél az adott halállomány már kihalászásra került idén, ott a kvótacsökkentést egy másik állományra szabják ki. Szám szerint 22%-kal foghatnak idén kevesebbet az adott állományokból a tavalyi adatokhoz képest.

Az európai vizek a leginkább túlhalászott vizek közé tartozik a világon. Becslések szerint a kereskedelmi halállományok mintegy 75%-a túl van halászva a globális 25%-hoz képest. A tavaly májusban életbe lépett új Közös Halászati Politika célja, hogy 2020-ra ismét helyreálljanak az állományok az európai vizeken, vagyis mintegy 15 millió tonnával több hal úszkáljon ezekben a vizekben.

Tudósok arra figyelmeztetnek, hogy az egész halászati gazdálkodást újra kell gondolni a legújabb kutatási eredmények miatt. A Bangori Egyetem legújabb kutatása kimutatta, hogy a nagyobb testű halak fogása rendkívül gyors változást eredményez az adott halállomány génállományában. A kutatók megállapították, hogy a nagyobb testű halak állományának csökkenése azt eredményezi, hogy az adott területen a halak mérete kisebb marad, és kevésbé termékennyé válnak. Sőt ez a változás már pár generáció után bekövetkezik.

overfishing.jpg

A tudósok szerint ezek az eredmények jelentős hatással lesznek az egész világ halászati politikájára. A Kelet-Angliai Egyetem, a Nyugat-Indiai Egyetem, a Max Planck Intézet észak-walesi tudósokkal közösen végezték el a kutatást. Vizsgálati alanyként trinidadi guppi egyedek szolgáltak, melynek a génállományának változását tanulmányozták, ha a hal állománya csökken, és a kisebb testűek kerülnek nagyobb létszámba. A kísérlet során kimutatták, hogy ez esetben az adott halállomány egyedei kisebb méretűek maradnak, és kevésbé termékennyé válnak. A kutatók elmondták, hogy ez az első alkalom, hogy a halak méretének és termékenységének csökkenése egy evolúciós válasz lehet a túlhalászatra.

„Amit a laboratóriumban tapasztaltunk, az valószínűleg a kereskedelmi halászati területeken is bekövetkezik.” – figyelmeztettek a tudósok. A kutatócsapat azt is megállapította, hogy a DNS állomány visszaállítódása, hogy újra nagyobb egyedeket eredményezzen, tízszer több időt vesz igénybe, mint ahogy azt korábban előre jelezték. „Mindez azt jelenti, hogy az eddigi becslések arról, hogy a túlhalászott állományok milyen gyorsan állnak helyre, valószínűleg túl optimisták voltak.”

Serine van Wijk, a Bangori Egyetem tudósa nyilatkozta: „Az eddigi igyekezeteink, hogy a halászat során szabályozzuk a kifogható egyedek méretét, és kifejezetten csak a nagyobb testű példányok fogását engedélyezzük, valószínű ellentétes hatást váltottak ki, mint amit el szerettünk volna érni.”

Csupán három nappal azt követően, hogy egy tokiói aukción közel 400 millió forintért kelt el egy csendes-óceáni kékúszójú tonhal, kutatók közétették a legújabb állományfelmérés eredményeit ezen halfaj kapcsán. Az eredmények sokkolóak. A csendes-óceáni kékúszójú tonhal állománya 96,4%-al csökkent a halászat kezdete óta, köszönhetően az elmúlt évtizedek túlhalászatának.

„Az adatok hűen tükrözik azt, hogy a csendes-óceáni kékúszójú tonhal állományának csak egy töredéke maradt fenn, és könnyen ezek is eltűnhetnek.” – nyilatkozta Amanda Nickson, a Pew Environment Group tonhalvédelmi kampányosa.

bluefin_tuna southern.jpg

A ténymegállapítások ellenére több ország is az egyetlen ismert ívóhelyükön, a Csendes-óceán nyugati részén halássza a kékúszójúakat. A jelenlegi gazdálkodási intézkedések nem korlátozzák a teljes kifogható mennyiségeket, és nem biztosítja a halászat hosszú távú fenntarthatóságát. A Csendes-óceán keleti részén valamivel jobb a helyzet. A tavalyi júniusi találkozón lett először meghatározva fogási limit Amerika nyugati partjaira vonatkozóan. A környezetvédelmi intézkedések szerint a halászatot a tervezettnél korábban be kell szüntetni, ha augusztusra túllépik a kvótákat. Az intézkedés bíztató, de közel sem elég.

„A Pew Environmental Group úgy hiszi, hogy a leginkább felelősségteljes lépés az lenne, ha teljesen felfüggesztenék a halászatot egészen addig, míg olyan intézkedéseket nem foganatosítanak, mely visszafordítja az állomány hanyatlását.” – tette hozzá Nickson. „A legutóbbi felmérés tisztán megmutatja, hogy valójában mennyire rossz helyzetben van ez a csúcsragadozó. Ezt az értékes halat az életciklusa minden egyes szakaszában halásszák, és a kifogott példányok több mint 90%-a fiatalkorú, és a szaporodásuk előtt kerülnek kifogásra. Felszólítottuk a legnagyobb csendes-óceáni kékúszójú tonhalat halászó nemzeteket (Japán, Mexikó, Dél-Korea, USA), hogy azonnali állományvédelmi és gazdálkodási intézkedéseket foganatosítsanak a kékúszójú tonhal védelme érdekében.” – folytatta Nickson.

Olyan intézkedésekre van szükség, mint a tudományos alapú kvóta-meghatározások, méretkorlátozások bevezetése a fiatal példányok kifogásának csökkentése érdekében, és a halászat megszüntetése az ívóhelyeken. Szigorú ellenőrzések és végrehajtások szükségesek, hogy a törvények garantálni tudják a fentieket.

Forrás: Pew Environment Group

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy csökkenti a halászati kvótákat azoknál az országoknál, amelyek 2011-ben túllépték a meghatározott kifogható mennyiségeket. Az idei év az első, hogy 50%-al alacsonyabb kvótákat fognak meghatározni azon országok számára, amelyek több éven keresztül (2009, 2010, 2011) túlhalászták az állományokat.

efca.jpg

Maria Damanaki, az Európai Unió halászati és tengerügyi biztosa az alábbit nyilatkozta: „Senki ne éljen abban az illúzióban, hogy a túlhalászat tolerálható. A kvótacsökkentésről azért döntöttünk, hogy a Közös Halászati Politika legfőbb célját elérjük: hosszú távú, fenntartható halászat megteremtése Európa vizein.”

Ha az adott országnak nincsen elérhető kvótája a túlhalászott állományra, ez esetben az adott terület másik fajára meghatározott kvótáját csökkentik.  

Az alábbi 10 ország érintett az ügyben: Dánia, Németország, Írország, Franciaország, Litvánia, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Nagy-Britannia és természetesen Spanyolország.

Sok embert a nyugati társadalomban szinte hidegen hagy a tengerek túlhalászata, mondván, hogy ők úgysem esznek halat. A mai nyugati anyagi gondolkodás miatt talán többen nagyobb figyelmet szentelnének az ügynek, ha konkrétan pénzben tudnák azt, hogy mekkora kára keletkezik a világnak, ha ilyen ütemben folytatódik a kizsákmányolása.

Mennyit ér vajon egy korallzátony? Vagy egy tonhal? Egy nemzetközi szakértőkből álló csoport legújabb tanulmánya megkísérli, hogy választ ad az alábbi kérdésekre, és számszerűleg meghatározza azt, hogy mennyibe kóstál a gazdaságnak az a kár, amit az óceánjainknak okozunk. A Stockholmi Környezeti Intézet a londoni „Bolygónk nyomás alatt” című konferencián mutatta be a tanulmányt. Becslésük szerint ha az emberi hatás az óceánokra ilyen mértékű marad, akkor 2050-ig évente 428milliárd dollár kára keletkezik a világ gazdaságának. 2050 és 2100 között pedig ez az érték 1979billió dollárra (!!!) szökken fel!

cost of destroy.jpg

A tanulmány 6 különböző jelentős hatást említ meg: az óceánok savasodása, az óceánok melegedése, a hypoxia, vagyis az alacsony oxigénszint, a tengerszint-emelkedés, a szennyezések és nem utolsósorban a tengeri erőforrások túlhasználata.

Míg a korábbi számítások csak az egyes tengeri környezetek értékét próbálta meghatározni, addig ez az új tanulmány az egyes fenyegetések közötti kölcsönhatásokat is számításba veszi. Egy példával élve, a korallzátonyok kifehéredése olyan globális hatásoknak köszönhető, mint a növekvő hőmérséklet és a savasodás, de ehhez hozzájátszanak az olyan lokális hatások, mint szennyezések. Szóval általában véve a globális és a lokális hatások kölcsönössége okozza a környezeti károkat.

A tanulmány olyan komplex visszacsatolási hurkokat is megpróbál megfejteni, mint a tengeri erőforrásokra nehezedő óceán-savasodás, melegedés és hypoxia egymást erősítő hatása.

A halak fontosságára felhívva a figyelmet ki kell emelni, hogy nagyjából másfél milliárd ember számára a hal adja az állati proteinforrás 20%-át, körülbelül 3 milliárd embernél ez az arány 15%, míg a szegényebb part menti közösségeknél ez akár a 90%-ot is eléri. A világ tengeri halászata egyre nagyobb bajban van: 85%-a a halállományoknak teljesen ki van aknázva, vagy túlhalászva. A hatalmas mértékű támogatások még jobban hozzájárulnak a globális flották túlkapacitásához. Az egyre növekvő mértékű illegális halászat megfékezésére pedig keveset fordítanak az államok, pedig a becslések szerint évente 50milliárd dollár kárt okoznak.

85fish stocks.png

A Stockholmi Környezeti Intézet szerint az ún. „kék karbon” piac nagy gazdasági lehetőség lehet. Az olyan tengeri élővilágok, mint a mangrove erdők és a tengeri füvek több szén-dioxidot tárolnak, mint a szárazföldi erdők, de jelenleg sajnos sokkal nagyobb ütemben csökkennek, és a szén-dioxid kárpótlási (offsetting) rendszerben sincsenek benne. Ha ezek a területek is bekerülnének abba az offsetting rendszerbe, mely alapján karbon krediteket lehet kapni az élőhely szén-dioxid elnyelő hasznossága miatt, az hozzásegítené azt, hogy az emberek még gazdasági szempontból is fontosnak tartsák megőrizni ezeket az élőhelyeket. A lokális cselekvések globális változásokat hoznának. A tanulmány szerint, és ahogy fentebb említve is volt, a globális és a lokális befolyásoló tényezők rendkívül fontos kölcsönhatásban állnak egymással, ezért a sok kis helyi lépés a teljes rendszerre befolyásoló hatással lenne.

Sajnos a halászat nem egy olyan téma, amelyről olyan sok film készülne. Horgászos film rengeteget van, Magyarországon is van kimondott horgász TV csatorna, a PVTV. Viszont még a nyáron bukkantam rá egy nagyon jó filmre, a The end of the line-ra. Tudtommal magyarul nem jelent meg sajnos. Nem összekeverendő a Holtvágány című filmmel, amely angolul szintén ugyanezen a néven fut.

endoftheline.png

Charles Clover újságíró nekifog, hogy kiderítse mily módon kerül az üzletekbe és az éttermekbe a felkínált hal. A film nagyon átfogó, a világ több pontját bejárva mutatja be a túlhalászat módszereit és következményeit. Kezdődik a történet azzal, hogy Kanadában hogyan omlott össze a tőkehal halászat, a jelentős túlhalászat miatt megcsappantak az állományok, ezért a kormány kénytelen volt teljesen leállítani a tőkehal halászatát, így egyik napról a másikra mintegy 40ezer halász vesztette el a munkáját. Ez a példa jól mutatja, hogy milyen következményei lesznek annak, ha az állományok drasztikusan lecsökkennek. Visszakanyarodva a filmhez megismerhetjük a tonhalak fogását, azt, hogy a nagy európai halászhajók hogyan teszik tönkre a nyugat-afrikai közösségek megélhetését, miért nem megoldás a halfarmok, mekkora problémát okoznak az illegális halászok, és még sok más példát azzal kapcsolatban, hogy miért kell felelősebbeknek lennünk.

Nem is akarok elmesélni mindent, inkább nézze meg mindenki! Tetszett benne, hogy nem csak a problémát mutatja be, hanem a megoldást is, bemutatja azt is, hogy mi mint egyszerű fogyasztók mit tehetünk tengereink megvédése érdekében. Ezt a filmet tényleg mindenkinek látnia kell, mindenkinek tudnia kell róla, hogy honnan származik az, amit elfogyaszt!

A filmnek saját honlapja is van, ott több információt is meg lehet tudni róla: The end of the line

És egy kis ízelítő a végére:

 

 

Toma001 2011.09.02. 23:19

Medúzainvázió

2010-ben a Földközi-tenger és a Fekete-tenger partjainál tömegestül jelentek meg a medúzák, és sajnos a nyári főszezon idején temérdek kellemetlen problémát okoztak a fürdőzőknek és a hivataloknak. Ugyanebben az évben a Tengeri Tudományok Intézetének barcelonai irodája figyelmeztetett, hogy egy zacskómedúza faj, a Carybdea marsupialis jelentős mértékben elszaporodott a spanyol partoknál. Augusztus elején pedig alig fél óra alatt a Vöröskereszt 50 embert látott el Deniában, egy tengerparti spanyol városban, ahol a Pelagia noctiluca nevű medúzafaj okozott sérüléseket a fürdőzőknek.

           

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sok ember számára a medúzacsípés csak egy kis szúrást és egy kis kiütést okoz. De másoknál a zacskómedúzák egyes fajtái, vagy a portugál gálya pokoli erős fájdalmat, és durva allergiás reakciókat okoz. Akár halálos is lehet azoknál, akik légzési vagy keringési zavarban szenvednek. Gondoljunk bele, ha egy darab élőlény erre képes, akkor milyen katasztrófák következhetnek be egy olyan helyen, ahol több kilométeren keresztül hemzsegnek a gyanútlan fürdőzők között, ahol akár 10 medúza is lehet négyzetméterenként?

 Honnan ered a probléma?

            Tudósok már évtizedek óta tanulmányozzák a medúzainváziókat, és annak okait. Abban egyetértés van közöttük, hogy szoros összefüggés van a halászat, és a medúzák elszaporodása között. Bizonyítékok utalnak rá, hogy a régebben halaktól hemzsegő területek ma már medúzáktól duzzadnak. Az emberi beavatkozás, legfőképp a túlhalászat a fő oka a medúza populációk növekedésének. Az eddigi gazdag halállománnyal rendelkező területek mára szinte kiürültek, ezzel életteret biztosítottak a csalánozók számára.

            A part menti megjelenésük az árapálynak, a hőmérsékletnek, vagy a sótartalom változásának köszönhető. Egyes tudósok szerint a klímaváltozás okolható azért, hogy ezek az állatok már az északabbi vizeken is megjelentek. Habár mindezek a faktorok közrejátszanak az elszaporodásukban, a kutatók szerint mégis a túlhalászat a legfontosabb faktor ebben a szerepben. Az olyan vizeken, ahol a kis termetű, vízfelszínhez közel élő fajok, mint pl. a szardínia vagy az ajóka állománya jelentősen csökkenni kezd, hamarosan megjelennek a medúzák, mivel ugyanazon tápanyagforrásból merítenek. Namíbia partjainál már jól látható, hogy hova vezetett a szardíniák túlhalászata.

            Egyes nagytestű tengeri élőlények, mint például a teknősök előszeretettel zsákmányolnak medúzákat, így az olyan fajok, mint a fokozottan veszélyeztetett kérges teknős akár hasznot is húzhat a medúzák elszaporodásából. A teknősök szinte az egyetlen ellenségei a medúzáknak, de sajnos a halászat során ők is gyakran áldozatul esnek. A legrosszabb dolog, hogy ezek a csalánozók egyes halfajok ikráit is előszeretettel fogyasztják, ami szintén csökkenti a halállományok méretét. A fenékhálós halászat és más módszerek megfelelő tengerfeneket alakítottak ki a medúzák számára, eltüntették a vetélytársakat és a ragadozókat.

            Az invázió ára

            Egyes becslések szerint a Fekete-tengerben a medúzák nagyjából 240millió eurós kárt okoztak eddig a part menti turizmusnak, és a halászati iparnak a 90es évek óta. 2000 óta a spanyol partoknál minden évben nyaralók millióit veszélyeztetik a medúzainváziók. Ebben az évtizedben a zacskómedúzák már egyes francia és görög népszerű strandolóhelyeket is fenyegetnek. A 2004-es esztendőben a francia riviérán mintegy 45ezer embert kezeltek medúzacsípéssel. Sok tengerparti közösség hatalmas összegeket költ a medúzarajok megakadályozására. Cannes és Monaco például úszó gátakat épített, Antibes városa pedig vákuumcsónakok segítségével szivattyúzzák ki az állatokat a vízből, mások hálókkal próbálkoznak. Sajnos ezek a kísérletezések is csak a tünetet kezelik, és nem az okot.

            2000 óta a skót és francia lazac és pisztráng telepek több millió eurós veszteséget szenvedtek el. A halászhálók eldugulnak a medúzáktól, San Sebastian vizeinél például naponta több mint 300 portugál gályát szedtek ki a hálókból.

Mit tudunk tenni ellenük?

            Amint látható, hosszú távon a tengeri ökoszisztémák helyreállítása segíthet a helyzeten, a jelenlegi elszaporodásuknak is az emberi beavatkozás a fő oka. A fejlettebb ökoszisztémák csökkenése azt eredményezte, hogy a fejletlenebb élőlények veszik át a főszerepet. Ezt hívjuk fáziseltolódásnak. Még nem késő, hogy megakadályozzuk a „haltengerek” „kocsonyás lénytengerekké” való változását. Még van idő, hogy elkerüljük a part menti közösségek, haltelepek, és turista övezetek elszegényesedését, és a lakosság egészségének károsodását. Be kell fejezni a túlhalászatot, fel kell hívni a döntéshozók figyelmét arra, hogy a soron következő Közös Halászati Politika reformja segítse elő a túlhalászat csökkentését, és a tengeri élőhelyek védelmét. A medúzainvázió csak egy a túlhalászati következményei közül.

 

Forrás: Ocean2012

Manapság egyre többet hallani róla, hogy a tonhal állományok, a tőkehal állományok, és a legtöbb főbb élelmezési halfajtánk közel állnak ahhoz, hogy veszélyeztetetté váljanak, vagy ne adj Isten a kipusztulással kellene szembenézniük. A felismerés nem most kezdődött, a KHP-t is főleg azért hozták létre, mert tisztában voltak azzal, hogy szabályozás nélkül, ilyen növekedési ütem mellett hamar elérjük azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút.

A túlhalászat mérséklésére és az esetleges károk megelőzésére alkották meg a „teljes kifogható mennyiség” fogalmát. Ez a fogalom azt jelenti, hogy az adott területen egy adott halfajból csak az előre meghatározott mennyiséget engedélyezett kifogni. Ezt a mennyiséget egy kutatókból és szakértőkből álló független szervezet javasolja az Európai Bizottságnak, de a Bizottságnak nem kötelező elfogadnia az adott javaslatot. Tehát a teljes kifogható mennyiség az Európai Bizottság által kerül meghatározásra. Mivel ezek a kiszabott mennyiségek általában alatta vannak a flották fogási kapacitásainak, így a halászhajók kénytelenek szelektálni a fogások között. A kvóták csak arra a zsákmányra vonatkoznak, amely partot ér, vagyis az ellenőrzés és a mérés a parton történik. Emiatt bevett szokássá vált a halászok körében, hogy a zsákmányolt halak között szelektálnak a hajón, és csak azokat a példányokat viszik a partra, amelyek jobban eladhatóak a piacon. A halászhálók viszont olyan sérüléseket okoznak a zsákmányolt élőlényeken, hogy sajnos nem élik túl a procedúrát. Így ezek a példányok elpusztulva kerülnek vissza a tengerekbe. Tehát sajnos a kvóták többszöröse kerül kifogásra, pontosan lehetetlen meghatározni, hogy ez milyen mértékű.

A Közös Halászati Politika soron következő reformja 2012-ben esedékes. Az aktuális reform egyik legfőbb pontja, hogy tiltsák be a visszadobást. Sok civil szervezet lobbizik jelenleg azért, hogy ez a pont megvalósuljon. Közülük talán a leghangosabb Hugh Fearnley-Whittingstall brit szakács kampánya, amely a Fish Fight nevet viseli. Hugh Európa szerte kampányol, hogy tiltsák be a visszadobást, tiltsák be az olyan csalogató módszereket, amely növeli a nem kívánt fogások mennyiségét. Aláírásokat gyűjt, akciókat és online kampányokat folytat. A jövőben majd írok róla egy terjedelmesebb cikket.