Toma001 2016.05.25. 11:55

Madárlátta halfogás

Mivel a halászat az egyik legősibb állati eredetű táplálékszerző módszere az emberiségnek, így a technikák  kavalkádja rendkívül széleskörű. Az ipari fejlődés rengeteg olyan eszközzel látta el a halászati ipart, melyek segítségével már nincs olyan hal, amely el tudna bújni. Habár még a mai napig is vannak olyan népek, akik a tudomány helyett a természethez nyúlnak.

Magyarországon a kormorán vagy hazai nevén kárókatona a pontytenyésztők egyik rémálma, mivel telhetetlen étvágya miatt irtózatos mennyiséget képesek elfogyasztani. Az Európai Unióban ez a madárfaj védettséget élvez, habár külön engedéllyel a haltenyésztők kérhetnek gyérítést a vadásztársaságoktól, azonban ennek az utóbbi nem sokszor tesz eleget, mivel nagyon nehéz kilőni a kormorán. A probléma nem csak hungarospecifikus, Franciaországban már több haltenyésztő feladta a vállalkozást, beismerve, hogy a madarak győztek. 

A világ másik szegletében azonban pont az előnyére fordítják a kárókatona mohoságát. Kínában egyes halászok idomított madarakat használnak pontyfogásra, a nyakukat egy zsinórral kötik el, hogy ne tudja lenyelni a zsákmányt, és így engedik az útjára. A videó sajnos angolul van.

 

Korábban Magyarországon is halásztak egyes népek hasonló módszerrel, egykor a pákász-halászok a Kis-Balaton nádasaiban fordultak a madarak segítségéhez. Homoki-Nagy István 1956-ban készült filmje mindezt megörökíti. (31. perctől)

 

 

Az elmúlt hónapban a világ egyik legnagyobb szállítmányozási cége, a UPS bejelentette, hogy beszünteti a cápauszonyok szállítását. A döntést az előzte meg, hogy civil szervezetek mintegy 178 ezer aláírást gyűjtöttek össze, habár a cápauszony-leválasztás csak az egyik ok, ami a cápák fennmaradását veszélyezteti.

ups_shakrfin.jpeg

„A legtöbben abban a hitben élnek, hogy a cápákat egyetlen veszély fenyegeti, ez pedig a cápauszony-kereskedelem.” – mondja David Shiffman, a Miami Egyetem híres cápakutatója. Úgy véli, hogy az uszonyokra vetett figyelem eltereli a témát más, sokkal fontosabb ökológiai veszélyekről.

Sonja Fordman, a Shark Advocates International nevű civil szervezet elnöke egyetért Shiffmannal.  „Amikor a tevékenységünkbe belevágtunk, a legtöbb ember rettegett a cápáktól, és nem törődtek túl sokat a túlélésükkel. Szóval a védelmük irányába tett lépések rendkívül lelkesítőek.” Azonban ő is aggódik amiatt, hogy a cápauszony ügy homályba fed más eseteket.

Ezek a más ügyek kerültek napvilágra az előző hónapban, amikor is az ENSZ Élelmezési- és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) nyilvánosságra hozott egy jelentést, mely szerint a cápauszonyok nemzetközi kereskedelme visszaesett, könnyen lehet, hogy az olyan lépések miatt, mint az UPS döntése. De a cápák nemcsak uszonyból állnak, és a cápahús-kereskedelem szárnyra kapott, mintegy 42%-os növekedést mutatva a 2000-es év óta.2011-ben mintegy a globális kereskedelme elérte a 117 ezer tonnát, melyből mintegy 17500 tonna volt a cápauszony.

Shelley Clarke cápaszakértő és a jelentés egyik társszerzője szerint a statisztika sok mindent megmagyaráz. „Miután a cápauszony-kereskedelmi tilalmak életbe léptek, nem látszódott, hogy a fogásuk csökkenne.” A cápahús iránti növekvő igény a cápahalászati ipar gazdasági fennmaradását biztosítja, annak ellenére, hogy egyes testrészükre jelentősen csökkent az igény. Így, hogy a tilalom csak a cápauszonyra terjed ki, sokat nem jelent annak érdekében, hogy a cápák fogása csökkenjen.

Nem teljesen tiszta, hogy a cápákról szóló nyilvános viták miért ilyen szűklátókörűek. Clark úgy véli, hogy a legtöbb ember undora a cápauszony-leválasztás kapcsán az interneten terjedő véres képeknek köszönhető.

A cápauszony egy könnyű célpont olyan országokban, ahol nincs igény erre a kínai ételre, mondja Clarke és hozzáteszi: „ Elég könnyű egy terméket úgy betiltani, hogy soha az életben nem használtuk.” A környezetvédőknek talán a saját országuk tevékenységit kéne górcső alá venni.

A valóságban a cápavédelem zavaros és bonyolult. Vegyük példának az Egyesült Államokat: a halászata jobban szabályozott, mint a legtöbb országnak, és a cápauszony-leválasztás 2000 óta szövetségi szinten tiltva van. De mindez nem jelenti azt, hogy a cápauszony nincsen itt forgalomban. A FAO jelentése szerint 2011-ben az Egyesült Államok mintegy 38 tonna cápauszonyt exportált, egy évvel azután, miután a kongresszus döntést hozott arról, hogy a cápák partra vitelénél az uszonynak a hal testén kell maradnia.

Továbbá a kezdeményezés nem terjed ki a cápák rokonaira, a porcos halak családjának más tagjaira, mely az USA porcos hal fogásának mintegy 75%-át teszi ki. A ráják „szárnyainak” levagdosása legalább olyan brutális, mint az uszonylevágás, habár mindez törvényes és mindennapos praktika. Fordham hozzáteszi: „A ráják halászata rendkívül intenzív, és jobban veszélyeztettek és kevésbé védettek.”

Az USA 2011-ben a világ ötödik legnagyobb porcos hal fogását tudhatta magáénak, több cápát és ráját vonszolt a partra, mint Dél-Korea, Japán és Thaiföld együttvéve. A cápatermékek exportja tekintetében pedig még „előkelőbb” helyre kerülne. 2012-ig a rájáknak nem volt speciális import- és exportkódja az államokban, vagyis meghatározatlan halfajként kerültek forgalomba. Ha rendesen jelölve lennének, akkor az USA a világ harmadik legnagyobb porcos hal exportőre lenne mennyiség tekintetében és a második legnagyobb érték terén.

Talán még meglepőbb, hogy a fogások hol lettek értékesítve: a három legnagyobb amerikai cápa importőr Franciaország, Németország és Kanada, míg az amerikai ráják főleg Dél-Koreába, Franciaországba és az Egyesült-Királyságba érkeztek. Más fejlettebb országokban sem különböző a helyzet.  Például az Európai Unió jelentős lépéseket tett a cápák védelme érdekében az elmúlt évtizedekben, bevezetve a cápauszony leválasztásának tilalmát, és megszüntetve számos fenntarthatatlan halászatot. Azonban a „blokk” legnagyobb fogásai (kékcápa, makócápa, macskacápa) szabályozatlan és nem fenntartható.

A cápák védelmének túl kéne terjednie Kínán és a cápauszony levesen. „Nem szükséges ujjal mutogatni egyes országokra. Széles körre kiterjedő rendszerre és nemzetközi gazdálkodásra van szükség.” – teszi hozzá Clarke. Pontosan ezért a FAO jelentés egyik fő javaslata az egységesített termékjelölések bevezetése, hogy tiszta képünk legyen arról, mit exportálunk és importálunk a világban.

A nemzetközi standardok hiánya miatt cápahús csomagolása tartalmazhat szárított, fagyasztott cápauszonyt vagy filét valamilyen cápafajból. Gyakran a cápatermékek nincsenek is jelölve, pusztán azonosítatlan kategória alatt. Az adatgyűjtés fejlesztése és a fajspecifikus jelölések bevezetésével mind a szakértők, mind pedig a halászok egyetértenének. Rasty Hudson, a halászati ipar egyik konzultánsa szerint a halászok erősen támogatják a jó állománygazdálkodást, mivel nem akarják kifogni az összes halat a „mézesbödönjükből.”

Fejlettebb dokumentálás talán több cápát mentene meg, mint a cápauszonyok betiltása.

forrás: http://www.theguardian.com/environment/2015/sep/12/shark-fin-ban-not-saving-species

 

Úgy tűnik, hogy elindult a kötélhúzás a kékúszójú tonhal kapcsán. Az egyik oldalon az állományok helyreállásáról regélnek, míg a másikon a kipusztulás vészharangját kongatják. Akkor most, hogy is állunk? Hogy is úszik ez a hal? Nézzük át, hogy mi történt a közelmúltban.

A hét elején ért véget az idei Atlanti Kékúszójú Tonhal Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottság (ICCAT) éves nagy találkozója, ahol a legfőbb napirendi pont a halfaj halászati kvótájának meghatározása volt. A tonhalászok bizalommal tekintettek a találkozó felé, mivel szakértők az állományok jelentős növekedéséről számoltak be a nyugati populációk kapcsán.

bluefin_tuna-AP070305143086.jpg

Az atlanti kékúszójú tonhal két jelentős populációval rendelkezik. A nagyobb létszámú szaporodási helye a Földközi-tenger, ezért gyakran csak mediterrán állománynak nevezik. A kisebb példányszámú állomány ívóhelye a Mexikói-öböl, és a vándorlási útvonala általában észak felé tart. Mivel mindkét állomány hatalmas területeket jár be, keresztülszelve az óceánt, ezért gyakran keverednek össze egymással. Mivel általában különböző halászati kutatók vizsgálják a két különböző populációt, így nehéz megállapítani, hogy melyik pontosan mekkora példányszámmal rendelkezik. Már eleve a hatalmas vándorlás megnehezíti a kutatók dolgát.

Nem sokkal az ICCAT találkozó előtt amerikai kutatók pozitív híreket lebegtettek. A legújabb felmérésük ugyanis arra az eredményre jutott, hogy a nyugati állomány az elmúlt évek elővigyázatos halászati gazdálkodásának köszönhetően jelentősen megnövekedett, egyesek szerint akár 70%-kal is. Úgy tűnik, hogy a döntéshozókat sikerült is meggyőzni az eredményekkel, most hétfőn a találkozón végül úgy döntöttek, hogy a nyugati állományok teljes kifogható kvótáját 14%-kal növelik meg az előző évihez képest (2000 tonnára), míg a mediterrán állományét 20%-kal, 15.821 tonnára, továbbá 20%-kal növelve az elkövetkező két évben egyaránt. Az ICCAT szerint ez a mérsékelt emelés nem veszélyezteti az állományokat, azonban a Pew Environment Group környezetvédelmi csoport szerint az állományuk annyira túl van halászva, hogy megengedhetetlen bármilyen mértékű kvótaemelés is.

Az ICCAT hozzáállása hűen tükrözi azt a fajta hozzáállást, ahogy a halászati gazdálkodó szervezetek viszonyulnak a halállományokhoz. Valóban, nagyon szép képet fest az, ha már akár kétszer annyi kékúszójú úszkál az amerikai keleti partoknál, és nem akarom elidegeníteni az ottani halászati gazdálkodás sikerét. Azonban vannak fogalmak, amiket szerintem kissé máshogy kéne értelmezni. Az elmúlt időszak híreiben és jelentéseiben több ízben találkoztam az „abundant”, vagyis „bőséges” szóval. Nem vitatható, hogy az előző évekhez képest az állomány mostanra bőséges, de vajon mit olvasunk le arról a képről, ha az eredeti, az ipari halászat beindulása előtti állapotokkal hasonlítjuk össze? Azt hiszem, ebben az esetben nyugodtan használhatom a siralmas szót. Még az ún. „bőséges” és „helyreállt” állapotok is pusztán a 15%-a az ötvenes évekbeli állapotokhoz képest.

Nem csak a halállományokat, hanem a halállományok és a halak méretéről alkotott képünket is helyre kell állítani. Ha mindig csak az előző egy-két éves periódus szolgál referenciapontként, akkor szépen lassan valóban a nulla felé fogunk konvergálni. Callum Roberts halászati szakértő fedezte fel egyik kutatása során, hogy a mostani halászok ugyanolyan széles mosollyal és büszkén tartanak a kezükben egy 6-7 kilós tőkehalat, mint ahogyan a nagyapjuk tette anno ötven évvel ezelőtt egy negyvenkilóssal. Már rég nem tudjuk, hogy mit is jelentenek valójában a bőséges halállományok és a méretes példányok.

Az atlanti tonhalászok örömujjongásával szemben a Csendes-óceánon a vészharangok zúgása hallatszik. A Természetvédelmi Világunió (IUCN) a csendes-óceáni kékúszójú tonhalat átsorolta a „kevésbé érintett” fajokból a „sérülékeny” fajok közé. Mindez azt jelenti, hogy a halfajra igenis leselkedik a kihalás veszélye. Ez egy erős jelzés a szervezettől, hogy már nem úgy kell rá tekinteni, mint egy alacsony számú erőforrás, amelyből kevés áll rendelkezésre, hanem mindez azt jelzi, hogy ha így folytatjuk, akkor el is fog tűnni hamarosan. A csendes-óceáni kékúszójú tonhalak szabályozása sokkal gyérebb, mint az atlanti vizeken, nincsen korlátozva a kifogható mennyiség, és az illegális halászati aktivitás is sokkal intenzívebb ebben a térségben.

A kötélhúzás elindult. A múlt héten még Japán leghíresebb sushi szakácsa, Jiro is azt nyilatkozta, hogy ha nem alakítjuk át hamarosan a sushik alapanyagát, akkor még egy évtizeden belül magától át fog alakulni, ugyanis eltűnnek azok a manapság még népszerű fajok (főleg a kékúszújó és az európai angolna), amelyek miatt sok ínyenc ezeket az éttermeket látogatja. Japán egyre óvatosabb. A halászati minisztériumuk már nem ajánlja, hogy Mexikóból vegyenek a halkereskedők kékúszójút, mivel ott a példányoknak több mint 90%-a az ivarérettség előtt kerül zsákmányolásra. Továbbá nem építenek már több tonhalfarmot sem, ahol a kisebb egyedek hizlalják fel. A kínai középréteg azonban rákapott a sushira, két év alatt 50 millióval nőtt a sushifogyasztók száma az országban.

Mi lesz veled kékúszójú? Sajnos senki sem tudja, de a sorsa a mi kezünkben van.

Kínai vontatóhálós hajók 3 hónap moratórium után tengerre szállnak. Kína messze a világ legnagyobb halászó nemzete, fogásukról pontos adatok nem állnak rendelkezésre. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) az éves globális halászati adatokat is a kínai adatok nélkül hozzák nyilvánosságra, mivel nem tudják pontosan a fogásmennyiségüket. A világ halelőállításának is az egyharmada Kínában kerül elfogyasztásra.

Azt hiszem, a képek magukért beszélnek:

1411133830701_wps_62_Mandatory_Credit_Photo_by.jpg

1411133583715_wps_47_Mandatory_Credit_Photo_by_1.jpg

1411133951354_wps_67_Mandatory_Credit_Photo_by_1.jpg

1411133819749_wps_59_Mandatory_Credit_Photo_by_1.jpg

1411133830701_wps_62_Mandatory_Credit_Photo_by_1.jpg

1411133748535_wps_53_Mandatory_Credit_Photo_by_1.jpg

1411133797683_wps_56_Mandatory_Credit_Photo_by_1.jpg

1411133544083_Image_galleryImage_Mandatory_Credit_Photo_by_1.JPG

1411133524753_wps_44_Mandatory_Credit_Photo_by.jpg

forrás: http://www.dailymail.co.uk/news/article-2762395/Out-lunch-Extraordinary-moment-thousands-Chinese-trawlers-head-sea-three-month-ban-fishing-lifted.html?ito=social-twitter_mailonline#ixzz3DlrcJi9X

Sötét felhők gyülekeznek mostanában Norvégia felett. Míg itthon a civil szervezetek Norvég Alapból történő finanszírozása miatt mérgesedett el a viszony a két ország között, addig más nemzetekkel a lazac miatt kerültek hadba. Vagyis inkább a lazac lett a casus belli.

Augusztus elején a Putyin által foganatosított importtilalmak a norvég lazactenyésztőket is megrázták. Norvégiának az egyik legfőbb külföldi partnere volt Oroszország, 2013-ban átlagosan heti 134 teherautónyi lazacot és pisztrángot szállítottak oda. A döntés megrázta a piacot, már aznap a legnagyobb lazactenyésztő vállalat, a Marine Harvest részvényei vagy 11%-kal zuhantak a new-yorki tőzsdén. Az Európai Unós termelőkkel ellentétben a norvégok nem fognak kompenzációban részesülni, így sokak jövője válhat bizonytalanná.

a-farmed-salmon_efodcrc3qeo2.jpg

Azonban ha azok a felhők még nem sokasodtak volna eléggé össze, most újabb csapás érte a skandináv ország egyik legfőbb piacát. A másik nagy ázsiai nagyhatalom, Kína ugyanis bejelentette, hogy 2014. szeptember 10-étől nem importál több élő lazacot Norvégiából, az időközben terjedő fertőző lazac-vérszegénység (ISA) miatt. A betegség a nevéből is következtetve egy vírus által okozott vérszegénység, mely az emberre és más emlősre nem fertőződik át. Az emlősökkel ellentétben ugyanis a halak vörösvérsejtjei is tartalmaznak DNS-t, és ezen keresztül terjed a hal szervezetében a vírus.

Kína azonban aggódik a saját halállományai miatt, és mivel a norvég halászati minisztérium nem tudta garantálni azt, hogy ISA fertőzés-mentes halakat tudnak szállítani, így nem engedélyezik a behozatalát. Mivel emberi fogyasztásra hatással nincsen, így filé formájában továbbra is exportálhatja Norvégia.

Egyesek azonban úgy látják, hogy ez a lépés csak a két ország közötti romló kapcsolat egyik újabb eleme. A két ország közötti gazdasági viszony már 2010-ben romlani kezdett, ezért sok esetben a tenyésztők nem is közvetlenül Kínába exportálják a termékeiket, hanem először Vietnamba és onnan kerül tovább kínai értékesítésre. A kínai kormány közölte, hogy az esetleges közvetett kereskedelem miatt a Vietnamból érkező szállítmányokat is fokozottan ellenőrizni fogják.

De honnan ez a rossz viszony? 2010-ben a kínai kormány bírálni kezdte Norvégiát amiatt, hogy a Nobel-békedíjat Liu-Hsziao-po emberjogi aktivistának adták. Liu Kínában a demokráciáért küzdők legfőbb jelképéve vált, több bíráló esszét is írt a Kínai Kommunista Pártról, és 2008-ban ő volt az egyik kezdeményezője a demokratikus reformokat követelő Charta2008-nak, melyhez később több száz értelmiségi is csatlakozott. Norvégia hiába ismételi többször, hogy a kormánynak semmi köze nincsen a díj odaítéléséhez, a két ország közötti kapcsolatra így is kihatással van, amit végül a lazac sem úszott meg.  

Kevesebb barbár dolgot tudnék mondani a világból annál, mint a cápák leuszonyozása, és annak kereskedelme. Senkit nem akarok sokkolni itt brutális videókkal, de elképesztő felvételek vannak arról, ahogy a cápáknak élve levágják az uszonyait, majd a mozgásképtelen testet egyszerűen csak visszarúgják az óceánba, hogy a természet legkiszolgáltatottabb prédájává váljon. Azonban úgy tűnik, hogy minden esély megvan rá, hogy ez az őrület hamarosan véget érjen.

shark.jpeg

Az elmúlt évtizedben a kínai középosztály erős növekedésének köszönhetően emberek milliói váltak képessé arra, hogy megengedhessenek olyan státuszszimbólumokat, mint a cápauszony leves fogyasztása. Ennek a levesnek valóban az egyetlen funkciója a státuszszimbólum, mivel magának az uszonynak íze nincsen, csirkehússal és erős fűszerezéssel kell gazdagítani, hogy élvezetessé váljon. Viszont az elmúlt két évben civil szervezetek részéről óriási nyomás nehezedett a cápauszony iparra, mely úgy néz ki, hogy visszaadja a reményt a tengerek csúcsragadozóinak.

Az első nagy lépés az volt, hogy 2012-ben a kínai kormány úgy határozott, hogy betiltja a közintézményi banketteken a cápauszony leves felszolgálását. Óriási figyelemfelkeltő kampány zajlott le az azóta eltelt két év alatt, és úgy néz ki, hogy mindez eredményre vezetett. A WildAid elnevezésű szervezet legújabb felmérése arra a következtetésre jutott, hogy például a kínai Kanton városban 82%-kal csökkent a cápauszony kereskedelme az elmúlt 2 évben. A lakossági felmérésük pedig azt az eredményt hozta, hogy a megkérdezettek 85%-a nyilatkozta azt, hogy az elmúlt három évben lemondott a cápauszony leves fogyasztásáról. Kétharmaduk mondta azt, hogy a látott videók, és olvasott tények miatt határozott így.

A WildAid és más civil szervezetek a szállítási cégeket is bevonta a kampányba, ami azt eredményezte, hogy 24 légitársaság és három hajózási cég döntött úgy, hogy nem engedélyezi a cápauszonyok szállítását.

A kereslet csökkenése miatt az ára is meredeken zuhant, így egyre kevésbé éri meg a forgalmazása a kereskedőknek. Egy kantoni nagykereskedő szerint a cápauszony ára már megegyezik a tintahaléval. Egy másik kereskedő pedig azt mondta, hogy ő már csak arra vár, mikor megy csődbe ez az üzlet. Mások hozzátették, hogy már új termékeket árulnak inkább, mert elég rossz üzlet az uszonyok kereskedelme.

A Pekingi Egyetem által készített felmérésben pedig 20 megkérdezett étteremtulajdonosból 19 arról számolt be, hogy a cápauszony leves fogyasztása jelentősen csökkent.

Rövidesen talán már eljutunk oda, hogy nem hogy státuszszimbólum, hanem egyenesen ciki lesz a cápauszony leves. Azonban még ha eltűnne az étlapokról ez a fogás, még az sem eredményezné közvetlenül, hogy a cápák fellélegezhetnének. A CITES, vagyis a veszélyeztetett fajok kereskedelmét tiltó egyezmény egyik vezetője, Giam Choo Hoo is folyamatosan azzal érvel, hogy az értékesített cápák 80%-a nem kívánt mellékfogásból származik, vagyis más célzott halak kifogása közben esnek zsákmányul, tehát szerinte ezek a példányok így is úgyis kifogásra kerülnek, és akkor már legyen belőle valami haszon. A történet több okból is sántít, egyrészt jelentősen nagyobb hányaduk élné túl a kihalászás procedúráját, ha nem szabadítanák meg őket az uszonyuktól, másfelől pedig elég nehéz meghatározni azt, hogy egy adott halászhajónál éppen mi a célzott fogás, és mi nem az. Dél-Koreában például rohamosan megnőtt a bálnák ún. nem kívánt mellékfogása, miután a kormány úgy határozott, hogy ezeket a példányokat értékesíteni lehet. Még neve is lett a fogalomnak: szándékos mellékfogás (deliberate bycatch).

A másik aggasztó tény, hogy az elmúlt két évben Kínában 50 millióval nőtt a sushi fogyasztók száma. Ha a két tendenciát egymás mellé tesszük, akkor azt látjuk, hogy a folyamat csak átalakul egyik negatív hullámból a másikba. Ha a cápauszonyzabálók úgy döntenek, hogy helyette esznek inkább kékúszójú tonhalat, akkor srácok itt valami nagyon félrement… Ezért kell hogy fontos eleme legyen minden kampánynak az, hogy ne csak azt mondjuk el, hogy mit ne csináljanak vagy ne vásároljanak, hanem azt is, hogy helyette inkább mi legyen a megfelelő alternatíva. Hát a cápának tuti nem a tonhal.

Most, hogy belevetettük mi is magunkat az akvapóniába, mint ahogy a világ sok pontján szinte függőségként terjed, egyesek élelmiszer-forradalomként definiálják, mely valóban újkeletű dolognak tűnik, azonban a halak és haszonnövények együtt tartásának egyes vidékeken évezredes hagyománya van.

A britek biztosan irigylik a kínaiakat, akik képesek egy helyről előállítani a „fish and rice” hozzávalóit, míg ők a „fish and chips”-ét sajnos nem tudják. Már az ókori Kínában is szokás volt a rizsföldekre fiatal pontyokat telepíteni, teljesen egy időben a rizspalánták elültetésével. Mire eljött a betakarítás ideje, a halak is elérték a kívánt méretet.

tach1_slideshow.jpg

Ez a hagyomány egészen a hatvanas évekig virágzott, amikor azonban Kínát is elérte a mezőgazdaság széles körű iparosodása, a rizsföldeket nagy mennyiségű növényvédő szerekkel, rovarölőkkel és gyomirtókkal kezdték permetezni, ami lehetetlenné tette a halak tenyésztését a rendszerben.

A nyolcvanas évek vége felé a kínai kormány újragondolta rizs-hal kombinált tenyésztésének lehetőségeit, és a halakkal „kiegészített” földek ismét növekedésbe kezdtek. A FAO által készített 2007-es jelentés szerint Kínában mintegy 1,55 millió hektáron termesztenek együtt rizst és halakat, melynek halelőállítása meghaladja az évi 1 millió tonnát is. Napjainkban már Kína haltermékeinek több mint a fele a haltenyésztésekből származik, amelynek mintegy negyede érkezik a rizsföldekről. Mostanában már nem csak pontyot tartanak ilyen módszerrel, hanem más, értékesebb fajokat is, mint például tilápiát, angolnát, garnélát, édesvízi rákokat stb.

Mégis hogy néz ki egy ilyen rendszer? A gazdák árkokat ásnak a rizsföldek körül és a föld területén is, melyeket földből épített „falakkal” vesznek körül úgy, hogy a halak ne tudjanak belőle kiszökni. A halak ezekben az elkerített területekben maradnak egészen addig, míg a rizspalántákat elültetik, továbbá a betakarítás idején is. A palántázás elkezdésével egy időben a fiatal halakat is elhelyezik az árkokba. Miután végeztek a művelettel, a halakat az elárasztott földekre engedik, és egészen addig ott úszkálnak, amíg el nem érkezik a betakarítás ideje. Ilyenkor a vizet is leengedik, és begyűjtik a halakat is. A halakat különböző zöld növényekkel etetik azért, hogy ne a rizspalántákat rágcsálják. Ebben a rendszerben mindenki jól jár, a halak több kártevőt is elfogyasztanak, így emiatt rovarölő szerekre sincs olyan mértékben szükség. Még a gyomlálást is elvégzik sok esetben, eltávolítva ezzel azokat a nem kívánt növényeket, amelyek a rizspalánták fejlődését akadályoznák. Furcsán hangzik, de még az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentéséhez is hozzájárulnak: mivel normál esetben a vízben maradt növénymaradványok bomlani kezdenek, metánt bocsátva ezzel a légkörbe, addig a halak ezeket a maradványokat elfogyasztják. Csökkenti a műtrágyák használatát is, mivel a halak ürüléke megfelelő minőségű tápanyagként szolgák a rizs számára. Ha tovább akarnám ragozni a hasznos tulajdonságait, akkor azt sem kellene figyelmen kívül hagynom, hogy még az emberek is jól járnak: a halak elfogyasztják a szúnyoglárvákat is. Kanton tartományban kimutatták, hogy amióta növekszik a rizs-hal együtt tartásos gazdálkodás, azóta csökken a maláriás megbetegedéseknek a száma.

Egy ilyen kombinált hal-rizs termesztési rendszer mintegy 300-900 kilogramm halat képes előállítani hektáronként. Az előállított rizs is drágábban kelhet el a piacon, mivel jelentős részük biotermék, melyet a tehetősebb kínai lakosság egy része hajlandó megfizetni.

Bármennyire is forradalmi ötletnek tűnik, sajnos sok problémával küzd ez a rendszer is. A Jangce vidéke egyre szárazabbá válik, mely egyre nehezebbé teszi a rizstermesztést, melyet a vízszennyezések óriási mértéke úgyszintén veszélyezteti. Ahogy azonban Kína is egyre jobban felismeri a környezet megóvásának fontosságát, talán úgy segíti majd elő a hal-rizs termesztés lehetőségeit is.

Szólj hozzá!

Címkék: kína

Egy kanadai szakértői csoport Daniel Pauly professzorral az élén arra vetemedett, hogy újravizsgálják Kína távoli vizeken történő fogását a 2000-es és 2011-es év közötti időszakra vonatkozóan. Szerintük ugyanis az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetnek (FAO) küldött hivatalos kínai adatok a valóságnak csupán a 9%-át fedik le, szám szerint az átlag évi 368ezer tonna valójában a 4,6 millió tonnát is eléri, melynek értéke akár 9milliárd euróra is tehető. Dr. Pauly csapata szerint legalább 900 kínai halászhajó tevékenykedik távoli vizeken.

daniel-pauly.jpg(képen: Daniel Pauly, a világ egyik legjobban elismert halászati kutatója, a British Columbia Egyetem professzora)

A kínai halászflották legjövedelmezőbb célpontja a nyugat-afrikai vizek, ahol a szakértők szerint akár 3 millió tonnát is zsákmányolnak a kínai hajók. A leggyakoribb halászati módszer itt a környezetre leginkább káros fenékkotró halászat, de gyakoriak az erszényes kerítőhálós tonhalhalászok is. A fogások jelentős része illegálisan történik, vagyis a kínai kormány (mint a flották tulajdonosa) megszegi a kétoldalú halászati egyezményeket, melynek adatai nyilvánosan nem hozzáférhetőek.

Daniel Pauly szerint nagyon fontos lenne tudni, hogy pontosan mennyi hal kerül kifogásra, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a jövőben mennyi halat foghatunk. A Greenpeace szerint a szub-szaharai övezet az egyetlen hely a Földön, ahol csökken az egy főre jutó halfogyasztás köszönhetően annak, hogy a távolról érkező külföldi halászflották egyre nagyobb mértékben rabolják le a térség vizeit. Pedig ezeken a területeken a lakosság nagy részének az elsődleges fehérjeforrása a hal.

Egyre növekszik a feszültség Kína és Vietnam között a Dél-Kínai tenger halászati jogai kapcsán. Könnyen lehet, hogy a közeljövőben a két ország a hadihajóit is beveti a konfliktusba.

A vietnami kormány azzal vádolja Kínát, hogy az egyik vontatóhálós hajójukra tüzet nyitottak a kínaiak. Peking azonban tagadja a vádakat, elmondásuk szerint csak jelzőrakétákat lőttek a halászhajó felé. A kínai védelmi miniszter hozzátette, hogy a jelzőrakétákat azután lőtték ki, miután négy vietnami hajó a felszólítás után sem hagyta el a vitatott jogú Paracel-szigetek területét. A Paracel-szigetek földgázban és halban gazdag területek, Vietnam, Kína és Tajvan egyaránt igényt tart rá. 1974 óta azonban Kína ellenőrzése alatt áll.

Vietnam kártérítést követel a halászhajójuk sérülése miatt, míg a kínai haditengerészet szerint az egész csak egy kitaláció. Vietnam nagyon súlyos incidensként definiálta az esetet, habár nem állították, hogy bárki is megsérült volna. Hong Lei, a kínai külügyminiszter nyilatkozta, hogy szerinte a kínai akció jogszerű és indokolt volt, mivel a vietnami halászhajók illegálisan tevékenykedtek a kínai vizeken.

A két ország területi vitája nem csak a Paracel-szigetekre terjed ki, hanem a többi dél-kínai tengeri szigetvilágra is. Kína azt követeli, hogy az ENSZ Tengerjogi Egyezménye keretében ismerjék el a szigetek körüli 200 tengeri mérföldes zónát Kína kizárólagos gazdasági övezeteként. Ezek a vízterületek jelenleg Vietnam, Fülöp-szigetek, Brunei, Malajzia és Tajvan vízterületeit is lefedik.

south chinese islands.gif

Nagyjából 120ezer veszélyeztetett kategóriába eső kínai tokot (Acipenser sinensis) telepítettek a Jangce folyóba, mely egy újabb lépés volt a folyó állományának visszaállítása felé.

kinai tok.jpg

Eme ősidőkből származó halakat Hubej tartomány Jicsang városának partjánál engedték a folyóba. A város talán onnan ismert, hogy itt található a világ legnagyobb vízierőműve: a Három-szurdok gát. A halak átlagosan 16 centiméter hosszúak voltak, amelyeket a Kínai Tokhal Kutató Intézetben neveltek fel. Az intézetet a China Three Gorges Project Corporation elnevezésű vállalat (szabad fordításban Kínai Három-szurdok Gát Terv Vállalat) üzemelteti.

Az intézményt még 1982-ben hozták létre, melynek célkitűzése a kínai tok mesterséges szaporítása, ekkor ugyanis ez a halfaj a kihalás szélén állt. Azóta már 5 millió példányt telepítettek be a Jangce folyóba.

Xiao Hui, az intézmény vezető mérnöke mesélte, hogy az április 12.-én szabadon engedett példányok még tavaly novemberben keltek ki az ikrákból, és a szakértő kutatók állapították meg, hogy melyik időpont lenne a legcélszerűbb a tokhalak telepítésére, hogy minél inkább biztosítva legyen a halak túlélésének esélye a vadonban. Mr. Xiao hozzátette, hogy még áprilisban újabb példányokat terveznek betelepíteni, amelyek átlagosan 30centiméter hosszúak lesznek.

A tokhalak szinte elő kövületnek minősülnek, hiszen az egyik legősibb gerinces állatok. Történelmük 140millió évig nyúlik vissza. Egy felmérés szerint azonban már kevesebb, mint 300 vadon született tokhal él a Jangce folyóban. Ezek példányai akár az 5 métert, és az 500 kilogrammot is elérhetik.

A halállomány drasztikus csökkenése főleg a nagyfokú szennyezéseknek, és az illegális halászatnak köszönhető. Sajnos a Három-szurdok gát megépítése dramatikus hatással lett a halállományokra, és persze örülni kell az ilyen helyreállításra törekedő lépéseknek, de a természetbe történő ily nagymérvű beavatkozást sajnos semmilyen emberi erőfeszítés nem fogja tudni helyrehozni.

Nemrég írtam arról, hogy Kína milyen jogi harcot vív Dél-Koreával, mert a koreaiak az ő vizeiken halásznak illegálisan. Hát Kínát sem kell félteni, ha éppen illegális halászatról van szó.

chinese vessel.jpg

2012 január végén ugyanis Kongó kitiltott 69 kínai halászhajót, mert azok a helyi közösségek halászainak fenntartott zónán belül halásztak. Ez a zóna a parttól számított 6 tengeri mérföldes területet jelenti. A 69 hajó 3 kínai céghez tartozik: a Lulu, a Rong Chang és a Huayi Jinri.

A nyár végén a kongói kormány felszerelkezett műholdas vizsgálórendszerrel, így könnyebb dolguk volt az illegális halászokat rajtakapni. Emellett még augusztusban szigorították a törvényt, amely végre tilossá tette a robbanószerrel történő halászatot, és az aprószemű hálók használatát is.

Afrikai országok vizei mostanában egyik fő célpontja az illegális halászoknak, ezért szükséges fokozottabb ellenőrzés és szigorúbb fellépés. A napokban a Comore-szigetek kormánya döntött úgy, hogy az EU-val kötött halászati partnerség egyik fő eleme az illegális halászat elleni fellépés lesz.

Toma001 2012.01.27. 11:57

Dél-Korea vs Kína

Mint sok minden másban, a halászatban is Kína a legnagyobb volumenű ország. Sajnos azonban csak körülbelülre tudják megbecsülni az általuk zsákmányolt mennyiséget, ugyanis pontos adatokkal nem állnak rendelkezésre. Amikor az Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) elkészíti az éves globális halászati fogást, akkor is két külön adatsort szoktak készíteni: Kínával, és Kína nélkül.

Kína vizeit is a túlhalászat veszélyezteti, az állományok itt is már annyira megcsappantak, hogy a kínai halászhajók távolabbi vizekre is kénytelenek hajózni. Ez gyakran okoz feszültséget Kína és Dél-Korea között, mikor ugyanazon terület zsákmányára fáj mindkettőjük foga.

Illegal-Chinese-fishing-boats.jpg

 

2011 decemberében a dél-koreai kormány kijelentette, hogy keményebben fognak fellépni az illegális halászok ellen, miután egy kínai halász megölt egy dél-koreai hivatalnokot egy heves összecsapást követően. A feszültség a két ország között folyamatosan növekszik, ahogy egyre több illegális kínai halász lép be a koreai vizekre. A koreai kormány adatai szerint 2000 és 3000 közé tehető azon hajók száma, amelyek a főszezonban naponta illegálisan halásznak Korea vizein. 2011-ben 497 hajót fogtak el, míg a megelőző évben 370-et. A kínai halászok azzal vádolják a dél-koreai parti őrséget, hogy mindig találnak valami ürügyet, csakhogy jól megbüntessék őket. Emellett mindkét féltől érkeztek olyan jelentések, miszerint a másik fél egyre agresszívabb magatartást tanúsít. A koreai hatóság olyan esetről is beszámolt, hogy a kínai halászok vascsövekkel és késekkel támadtak rájuk, mikor ők a hajójukra léptek. Olyan eset is előfordult, mikor a kínai halászhajók szorosan egymás mellé álltak, hogy a hatóságok ne tudjanak felmenni a hajókra.

Idén januárban a két félnek sikerült megegyezniük abban, hogy egy kétoldalú megállapodás keretében felveszik a harcot az illegális halászok ellen. Ehhez egy testületet is létrehoztak, amely kétévente fog összeülni. A legutóbbi hírek szerint Korea megduplázta a bírság mértékét az illegális halászatot illetően. A terv szerint a legmagasabb büntetés 200millió won (kb.177500$) lesz az eddigi 100millió won helyett. Emellett az új törvénykezés értelmében az őrség lefoglalhatja a hajót és a felszerelést az illegális halászoktól.

Kínának ez egy újabb megerősítés azzal kapcsolatban, hogy ki kéne dolgoznia a saját vizeinek a helyreállítási tervét. Bár kicsit félő, hogy ezután inkább újabb vizek felé veszik az irányt, már manapság is halásznak több nyugat-afrikai ország vízterületén is.