A legjobban talán a tenger háziasítása kifejezés írja le azt a folyamatot, ami manapság zajlik a halászati ipar és a haltermelés terén. 2012-ben az akvakultúra volumene utolérte a vadon fogott halak mennyiségét, és a tendencia azt mutatja, hogy az előbbi hamarosan jócskán le fogja hagyni az utóbbit. Egy olyan folyamatnak vagyunk most részese, ami más állatfajok esetében jóval korábban bekövetkezett és a mostani helyzetük már-már természetesnek fogható fel. Ma már senki nem gondol arra, hogy mit keres pulyka az amerikai kontinensen, szarvasmarha Japánban, vagy éppen disznó Ausztráliában. A halak „deportációja” azonban egy egészen új folyamat, melynek még csak az alkonyatán vagyunk. Habár már pár évtized alatt így is eljutottunk oda, hogy jelenleg Chile a világ második legnagyobb lazactermelő országa (Norvégia után) úgy, hogy a lazac nem él Chile partjainál, sőt az egész déli féltekén sem. Az utóbbi években már Ausztrália, Új-Zéland és Kína is lazactenyésztésbe fogott, kialakítva ezzel a világon a leggyorsabban fejlődő mezőgazdasági iparágat.

Az intenzív állattenyésztés rendkívül megnövelte a szektor termelékenységét, habár amikor a sertéstenyésztés intenzív gazdálkodási üzemekre váltott át, az iparág azzal érvelt, hogy a CAFO-k, vagyis a koncentrált tenyésztési üzemek állatjóléti szolgálatot teljesítenek mindazzal, hogy a malacok már nincsenek kitéve a szabadban az időjárás viszontagságaink, továbbá a zárt telepek biztonságot nyújtanak számukra, és a malacok farkának a levágása és a kasztrációjuk is a békésebb életmódhoz járulnak hozzá a csökkentett agresszió kapcsán. Eléggé sántítanak ezek az érvelések, a fő cél a minél hatékonyabb termelés minél alacsonyabb költségen. Azonban a koncentrált állattartás rendkívüli biztonsági intézkedéseket igényel, a legkisebb fertőzés is akár az egész állományt romba döntheti. Az intenzív lazactenyésztés esetében mindez sokkal komplikáltabb, mivel a telepek pusztán a nyílt tengeren lebegő „ketrecek”, ami maximum a nagyobb testű ragadozók ellen nyújt védelmet.

red_tie.jpg

Idén februárban be is következett a chilei tenyésztők rémálma. Chile Los Lagos régiójában egy mérgező algafaj kezdett burjánzani, mely pestisjárványszerűen söpört végig a terület lazactelepein. Március közepére mintegy 25 millió példány pusztult el, melyek össztömege elérte a 90ezer tonnát. Anyagilag kifejezve a kár elérte a 800 millió dollárt is. Egyes telepek, mint például a Blumar’s Caicura „lazachizlalda,” 100%-os halálozást dokumentáltak, magyarul a teljes állomány elpusztult. Ha a teljes chilei lazacipart vesszük alapul, akkor az ország lazacállományának a 15%-át elvesztette mintegy három héten belül. Habár az elhullott példányok nem mennek teljesen veszendőbe, pusztán halliszt készül belőlük, de mindez töredéke az eredeti értéküknek. Felipe Manterola, a chilei lazactenyésztők szövetségének a szóvivője elmondta, hogy ez az algavirágzás, amit a lazacosok már csak „vörös árnaK” hívnak, teljesen természetes folyamat és semmit nem tudnak tenni ellene.

Nem ez volt az egyetlen dolog, mely az utóbbi időben a lazacipart sújtja. Az intenzív haltenyésztés jelentősen függ a rendelkezésre álló halliszttől és annak árától. Dél-Amerika szintén kiemelkedő szerepet tölt be a világ halliszt-előállításának piacán. Peru a világ harmadik legnagyobb halászó nemzete úgy, hogy halászata szinte kimondottan egyetlen fajra épül: a perui szardellára, mely pusztán takarmányozási célokat tölt be. 2014-re azonban ez a halfaj állománya olyan jelentősen lecsökkent, hogy a perui hatóság beszüntette a korábban novemberben esedékes második halászati szezont. Peru halliszt-exportja 30%-kal csökkent a tavalyi évhez képest, mely a legalacsonyabb értéket mutatja az elmúlt hat évben. Az elmúlt két évben tapasztalt alacsony fogás egyik (habár nem az egyetlen, szakértők szerint az állományokat a túlhalászás sújtja) legfőbb oka az El Nino hatás. Peru partvonala egy ún. feláramlási zónában fekszik, vagyis a széljárás a szárazföld felől a nyílt óceán felé fújja a víz felszíni rétegét, de mivel a víztömeg egyensúlyra törekszik, ezért az alsó réteg feláramlik a felszínre, tápanyagot biztosítva ezzel a tápláléklánc elsődleges termelőinek. A Peru partjánál található Humboldt feláramlási zónát a világ legtermékenyebb vízi területeként tartják számon. Durván 7 évenként azonban megváltozik a szélirány, így drasztikusan lecsökken a tápanyagok „forgalma”, mely az egész ökoszisztémára hatással van.

humboldt.jpg

Az alacsony halliszt előállítás a lazactenyésztésre is számottevő negatív hatást gyakorol. Az ára jelentősen megugrik, az alacsony rendelkezésre álló halliszt pedig alacsonyabb termelést eredményez. Mind az El Nino hatás, mind pedig a „vörös ár” nevű algavirágzás olyan természetes folyamat, melyet az iparág nem képes kiküszöbölni, és csak imádkozhatnak, hogy sokáig ez nem következik be újra. Felmerül azonban a kérdés, hogy hiába a nagyvolumenű ipari terjeszkedés, ha mindez ennyire sérülékeny. A globális piac stabil kínálatot szeretne látni, azonban ezek szerint nem biztos, hogy a lazactenyésztés az az iparág, amely ezt biztosítani tudná. Háziasítjuk a tengert, de vajon meg is tudjuk szelídíteni?

Múlt héten a chilei kormány még a halászhajókat okolta a halállományaik drasztikus csökkenéséért, most azonban úgy vélik, hogy az oroszlánfóka növekvő populációja tehet róla.

A dél-amerikai oroszlánfóka védettnek minősül Chile-ben, most azonban a kormány úgy döntött, hogy több oroszlánfókát is befog, mert a területükön jelentősen megcsappant a halállomány. Camilo Escalona szenátor szerint az oroszlánfókák túlszaporodása 140millió dollár kárt okoz a halászati szektornak évente.

Sea-lions-3.jpg

"A régió több részéről érkező halászati vezetőkkel beszéltünk az ügyről, és mindannyian hasonlóan vázolták fel ezt az ökológiai egyensúlytalanságot." - nyilatkozta Escalona. "Minden nap késés a halászati szektor kárát okozza, és növeli a fókák a túlszaporodását."

Egy új kezdeményezés engedélyezné a oroszlánfókák hálóval vagy lőfegyverrel való vadászatát. Az állatok húsából és csontjaiból kutyaeledel készülne, belső szerveiket pedig Ázsiába exportálnák gyógyszerészeti célból vagy éppen afrodiziákum készülne belőle. Amely példányokat élve fognak el, azok állatkertekbe és cirkuszokba kerülnének.

Carolina Goic, az SOS Sea Lion elnevezésű fókavédelmi csoport szóvivője szerint ez a kezdeményezés gazdaságilag nem előnyös az ország számára. "Mi mindannyian felelősek vagyunk a természetért, és ez az eset most az oroszlánfókával kapcsolatban csak egy értelmetlen gyilkolás." - nyilatkozta Goic asszony. "Ennek az egésznek nincsen tudományos alapja és gyakorlati racionalitása, az egész csak egy kísérlet arra, hogy elterelje a lakosság figyelmét az chilei túlméretezett hajóflottákról."

A Chilei Nemzeti Halászati Társaság folyamatosan fenntarthatatlan fogási kvótákat határoz meg már két évtizede, amely többek között ahhoz vezetett, hogy a chilei vizek makrélaállományának a 90%-a eltűnt.

Peter Arrey, a Nemzeti Bizottság az Állat- és Növényvilágért nevű szervezet igazgatója szerint oktatási módszereket kellene bevezetni a halászati iparban. "Nagyon fontos lenne speciális oktatási programokat megvalósítani az halászati ágazatban." - nyilatkozta Arrey úr.

A chilei elnök, Sebastian Pinera aláírta azt a kezdeményezést, hogy tiltsák be a cápák uszonyáért történő halászatát.

Az új szabályozás azt jelenti, hogy annak a halásznak, aki cápát zsákmányol, épségben ki kell vinnie a partra, és regisztrálás után köteles szabadon engedni. Ez az új törvény által Chile vezető országgá vált az óceáni veszélyeztetett fajok megőrzésében játszott szerepben.  Világszerte nagyjából 73 millió cápát fognak ki évente az uszonyáért, amelynek nagy részét Ázsiában értékesítik, ahol a híres-hírhedt cápauszony leves készül belőle. A cápának csak az uszonyát hasznosítják, mivel a cápahús nagy mennyiségben tartalmaz karbamidot, amely az állat halála után ammóniává alakul át.

            Emellett Pablo Galilea, a chilei halászati államtitkár ígéretet tett arra, hogy véget vetnek az olyan módszerek használatának, amelyek miatt eddig nagy mennyiségű cápa került a halászok hálójába nem kívánt mellékfogásként, miközben ők tonhalra vagy kardhalra vadásztak. Egy olyan alternatív módszert dolgoztak ki, amellyel csak a szándékozott halakat fogják ki, a cápa szabadon ki tud úszni belőle.

            Becslések szerint 53 cápafaj él a chilei vizekben. Az előbb említett módszerek segítenek abban, hogy ezek az állatok továbbra is gazdagítsák a vizeket. A tengeri állatfajok megőrzésére tett lépések itt nem állnak meg, a jövőben újabb fajokat terveznek védelem alá venni, és kijelölni védett területeket.

Februárban írtam egy cikket a cápavadászatról, és a cápauszony kereskedelméről, itt elolvashatjátok:

http://www.diverziti.hu/2998/a-capauszony-es-a-capaiszony