Toma001 2016.05.25. 11:55

Madárlátta halfogás

Mivel a halászat az egyik legősibb állati eredetű táplálékszerző módszere az emberiségnek, így a technikák  kavalkádja rendkívül széleskörű. Az ipari fejlődés rengeteg olyan eszközzel látta el a halászati ipart, melyek segítségével már nincs olyan hal, amely el tudna bújni. Habár még a mai napig is vannak olyan népek, akik a tudomány helyett a természethez nyúlnak.

Magyarországon a kormorán vagy hazai nevén kárókatona a pontytenyésztők egyik rémálma, mivel telhetetlen étvágya miatt irtózatos mennyiséget képesek elfogyasztani. Az Európai Unióban ez a madárfaj védettséget élvez, habár külön engedéllyel a haltenyésztők kérhetnek gyérítést a vadásztársaságoktól, azonban ennek az utóbbi nem sokszor tesz eleget, mivel nagyon nehéz kilőni a kormorán. A probléma nem csak hungarospecifikus, Franciaországban már több haltenyésztő feladta a vállalkozást, beismerve, hogy a madarak győztek. 

A világ másik szegletében azonban pont az előnyére fordítják a kárókatona mohoságát. Kínában egyes halászok idomított madarakat használnak pontyfogásra, a nyakukat egy zsinórral kötik el, hogy ne tudja lenyelni a zsákmányt, és így engedik az útjára. A videó sajnos angolul van.

 

Korábban Magyarországon is halásztak egyes népek hasonló módszerrel, egykor a pákász-halászok a Kis-Balaton nádasaiban fordultak a madarak segítségéhez. Homoki-Nagy István 1956-ban készült filmje mindezt megörökíti. (31. perctől)

 

 

Idén a május a hal hónapja. A Felelős Gasztrohős legújabb kampánya a hazai halak népszerűsítését tűzte ki zászlajára, és minden egyes héten egy közkedvelt hazai hal bemutatására fókuszál, receptekkel és elkészítési tanácsokkal megfűszerezve. A hét hala a ponty, ezen apropóból gondoltam, hogy én is írok egy kicsit erről a bajszos jószágról.

Talán nincs még egy olyan hal, mely annyira megosztja a társadalmat, mint a ponty. A világ egyes részein, mint például Kínában, az egyik legkedveltebb halcsemege, és az egyik legnagyobb volumenben tenyésztett is. A világ édesvízi haltenyésztésének mintegy 15%-át teszi ki. Az akvakultúra történelme körülbelül 4000 évre nyúlik vissza, mikor a kínaiak első ízben álltak neki pontyot tenyészteni. A népszerűsége töretlenül kitartott egészen az időszámításunk előtti 7. századig, amikor ugyanis a Tang dinasztia uralkodója, Li Tang került uralomra. Li ugyanazt a nevet viselte, mint a ponty, így az állatot szentté nyilvánította, és betiltotta mindennemű fogását és tenyésztését. A dinasztia bukása után a ponty tenyésztése új erőre kapott, és a rizstermesztés egyik fő társává vált. Az elárasztott földekre telepített halak a kártevőirtás fő eszközei voltak, emellett „kigyomlálták” a nem megfelelő növényeket, továbbá az ürülékükkel a földeket is trágyázták. Tökéletes szimbiózist alkottak a rizzsel, és nem csak a tányéron.

cyprinus-carpio-00013.jpg

A ponty európai megjelenése a mai napig vitatott kérdés. Korábban az volt a hiedelem, hogy Cipruson keresztül került be keletről Európába, habár mások szerint ez a halfaj őshonos a Duna folyóban. Ezt bizonyítja az a levél is, melyet Cassiodorus írt Theodorus királynak az i.e. 6. században: „… és a Dunából jövő ponty és a Rajnából érkező hering. Széles ízvilágot biztosítanak, mely szükséges ahhoz, hogy minél több hal érkezzen különböző országokból. A király hatalmának mutatni kell, hogy mindent képes birtokolni.” Ez azonban még elég gyenge lábakon álló bizonyíték, ugyanis ebben az időben a halfajok elnevezését elég gyakran keverték. Például egyes írásokban a csuka és a sügér a tengeri halak között szerepelt, habár mindegyik édesvízű faj. Később azonban archeológiai kutatások igazolták az állítás valódiságát, mikor is alsó-dunai ásatásokon pontymaradványokat találtak az ételmaradékok nyomai között.

Ettől függetlenül Európában is megosztó szerepet tölt be az egyes országokat összehasonlítva. A ponty rendkívüli népszerűségnek örvend Nagy-Britanniában és Franciaországban is, habár pusztán a sporthorgászok körében nagyra növő mérete és harciassága miatt. Ez nem mindig volt így, 17. századi feljegyzések szerint az édesvízi halak fogyasztása, köztük a pontyé is csupán a brit királyi család kiváltsága volt, a nép fogyasztotta a tengeri halakat, a ponty pedig különleges alkalmakkor került az uralkodó asztalára.

Kelet-Európában, köztük Magyarországon is ellenben népszerű fogyasztási alapanyag. A magyar haltermelés mintegy 80%-át a ponty adja, leggyakrabban extenzív halastavakban tenyésztve. Habár egyre gyakoribbak az ún. kombinált extenzív-intenzív haltenyésztési eljárások is. Nem túlzás azt állítani, hogy a pontytenyésztés az egyik legfenntarthatóbb haltenyésztési módszer, a halgazdaságok gazdag élővilágot biztosítanak, és táplálásuk sem jár jelentős környezeti externáliával.

A magyar ponty másban is különlegesnek számít. 1998-ban Izraelben ütötte fel a fejét a koi herpeszvírus, mely egyetlen áldozata a ponty. Ázsiai és amerikai elterjedése egy sáskajárással ért fel, ahol megjelent, ott az állomány 80-100% elpusztult, Indonézia például szinte a teljes pontyállományát elvesztette. A szigetország elkövette azt a malőrt, hogy a kipusztított tavakat egészséges halakkal próbálták feltölteni, ezzel azonban csak tovább terjesztették a fertőzést. Európában is megjelent, szintén hasonló méretű elhalálozásokat mutatva. Csodával határos módon Magyarország azonban fertőzésmentes maradt 2012-ig, habár a körülöttünk lévő országokban már mindenhol elterjedt. Miután a vírus megjelent az országban, a fertőzés csupán 20-30%os elpusztulási arányt produkált, mely egyik országban sem volt tapasztalható. Állítólag a magyar állományok rendkívül erős immunrendszerrel rendelkeznek, így még a kínaiak is érdeklődni kezdtek utána.

Kis hazánk is büszkélkedhet a saját pontyfajtájával. A Hévizi-tóban fedeztek fel véletlenül 2002-ben egy endemikus vadponty állományt, mely a természetvédelmi szabályozások alapján veszélyeztetett fajnak minősül. A törpenövésű fajta teljesen tiszta genetikai állományú, vagyis úgy fejlődött a tóban, hogy közben nem „hígult” fel a populáció más csoportok keveredése során. Míg a „hagyományos” pontyok akár a 30 kilogrammos testtömeget is elérhetik, addig az itteni pontyállományok alig negyvendekások.

A kínai kultúrában a hal legtöbbször a termékenység szimbóluma, melyet leggyakrabban a ponttyal ábrázolnak. A nagy pikkelyei miatt gyakran kötik össze a sárkánymitológiával. A legenda szerint a sárkányok úgy születnek, hogy a pontyok felúsznak a patakon a hegytetőig, ahol átvágnak a „sárkánykapun”, és amint átérnek a kapun, sárkánnyá változnak.

Nem mindenhol örülnek azonban ennyire a pontynak. A világ másik szegletében, Ausztráliában kifejezetten ellenségként tekintenek rá. Mivel az ottani vízterületeken nem őshonos, így megjelenése teljesen felborította az ökoszisztémát, a Murray folyó esetében már környezeti katasztrófaként definiálják az elterjedését a helyiek. Az elmúlt napokban az ausztrál kormány úgy határozott, hogy drasztikus eszközöket foganatosít a pontyok ellen, és beveti a máshol rettegett biológiai fegyvert: a koi herpeszvírust. Nem kevesebb, mint 15 millió ausztrál dollárt szán a kormány erre a programra, habár egyes becslések szerint a ponty jelenléte éves szinten 500 millió dolláros kárt okoz a szigetországnak.

Egyesek a túl sok szálkája miatt, míg mások az ún. iszapíze miatt nem kedvelik túlzottan a ponty fogyasztását. Habár az ausztrál Keith Bell pontykereskedő szerint ez utóbbi egy tévhiten alapul. Szerinte annak a mellékíznek, melyet annak tulajdonítunk, hogy a ponty az iszapban turkál, valójában semmi köze az iszaphoz. Ez a mellékíz azonban a hisztamin miatt alakul ki. Ahogy a stresszhelyzet miatt a hal testhőmérséklete emelkedik, úgy egyenes arányban növekszik a hisztaminszintje is. A kapillárisokon keresztül ez a húsba kerül, és ez adja az ún. iszapízt. Hogy mindezt elkerüljük, a kifogott halat azonnal jég közé kell helyezni, hogy a test hőmérséklete alacsony maradjon. A másik előnye, hogy ilyenkor a vér a bordáktól a váll részére vándorol, a hal azon részére, melyet amúgy sem fogyasztunk.

 

The Black Fish: Éber aktivisták küzdelme a szervezett tengeri bűnözés ellen

A szervezett bűnözés által irányított illegális halászat egyre növekvő fenyegetés, mely jelenleg hatalmas bevételt produkál alacsony kockázattal. Azonban a tengeri fosztogatóknak egy új erővel kell szembenézniük: egy amatőr detektívek csapatával, akik a nyaralásukat aktivizmusra használják fel.

Augusztus 2-án egy fehérre mázolt hajók flottája gyülekezett az észak-szicíliai kikötő, Sant’Agata di Militello késő délutáni napsugarai alatt. A fúvószenekar koncertjében csoportosult össze a tömeg a rakparton. Az egyik hajóra egy Szűz Máriát aranykoszorúban ábrázoló bóját pakoltak fehér virágokkal díszítve. A pappal és a fúvószenekarral a fedélzetén a pálmalevelekkel kidekorált hajó az öbölbe távozott. Madonna hullámra helyezése egy éves rituálé része a jó fogás reményére. A látogatók a többi hajón gyülekeztek össze, követve a piros villogó fényét a szürkületben.

Amíg a tömeg a Madonnát bámulta, egy szőke hajú srác csatlakozott a felforduláshoz, egy rámpán keresztül az egyik hajó fedélzetére lopózott. Mire a kapitány útjára indította a mulatozókkal megtömött hajót, a szőke hajú srác a fedélzet alá rejtőzött. A potyautas, a holland nevű Wietse van der Werf hajómérnök volt és járatosan mozgott a hajó fedélzetén. Hamarosan meg is találta azt, amit keresett: egy gondosan összecsomagolt nejlon eresztőhálót egy vitorlavászon alatt. A bálnákra, tengeri madarakra, delfinekre és cápákra is rendkívül pusztító háló méltán viseli a „halál függönye” nevet, mely akár 20 kilométer hosszú is lehet, mélysége elérheti egy tízemeletes épületét is, és szigorú nemzetközi szabályozás alá esnek. Míg a vendégek a partról felröppenő tűzijátékokat figyelték, addig van der Werf a telefonjával dokumentálta az eresztőhálót.

wietse.jpg

Mire a tűzijáték véget ért Sant’Agata fölött, a flotta visszatért a kikötőbe ragyogó nátriumfénnyel kivilágítva. Megvárva, míg a vendégek távoznak, van der Werf óvatosan lefotózott még egy eresztőhálót a fedélzeten, majd barátságosan biccentve a kapitánynak a partra lépett. Megkönnyebbülten vezetett vissza a biztonságos szállásra, hogy nem észlelték titkos tevékenységét, mely 20 kilométerre levő tengerparti faluban bérelt lakás volt, ahol végül a laptopjára töltötte az elkészült fényképeket.

Van der Werf megjelenése inkább egy online startup alapítóját takarja, minthogy egy titkos detektívét. Habár ez a kis titkos utazás egy olyan fajta amatőr nyomozásnak minősül, mely szerinte kulcsszerepet játszik egy egyre növekvő fenyegetettség leküzdésére: a szervezett bűnbandák által támogatott jövedelmező illegális halászati ipar ellen.

Míg valamikor a bűnbandák legfőképpen az ismertebb feketepiaci tevékenységekre fókuszáltak, mint a kokain-, heroin-, fegyverkereskedelem, nyersolaj csempészet, addig manapság már a hatóságok szerint egyre több lehetőséget látnak a halászati iparban is. Az Interpol 2013-ban indította útjára a Project Scale kezdeményezésüket, mely a nemzeteken átívelő halászati bűncselekmények felderítésére hivatott. Becslésük szerint ez az illegális tevékenység éves szinten 23 milliárd dollár veszteséget okoz. A tevékenység törvényen kívülisége sok mindent takar: a halpopulációk megvédésére szolgáló nemzetközi szabályozások semmibe vételétől a védett tengeri területek „végigszántásáig.” Mindez csábító a bűnbandák számára: hatalmas mennyiségű bevétel a fogásokból, rendkívül alacsony kockázattal társítva. „Néha arra gondolok, hogy készítenék egy reklámot, melyben egy rendőr fánkot majszol, miközben az orra előtt rabolnak ki egy idős nénit. Valójában minden nap ez történik a tengereinken: a bűncselekmények bekövetkeznek, mialatt a hatóság nem tesz semmit.” – meséli van der Werf.

Minél veszélyeztetettebb egy faj, annál értékesebb. Olaszországban azt gyanítják, hogy a maffia is szerepet játszik az illegálisan zsákmányolt atlanti kékúszójú tonhal kereskedelmében, mely halfaj akár fél tonnásra is megnőhet és a római kor óta fontos halászati préda. Kábítószer-csempész bandák már orosz kaviárral kereskednek, kérgesteknős tojásait gyűjtik Costa Rica partjain, kagylót szednek össze Dél-Afrikában. Skóciában a rendőrök szerint kelet-európai bandák elektromos kábelekkel „szüretelik le” a folyótorkolatok palloskagyló állományait, akár 25 millió forintnyi bevételt is produkálva naponta.

Rendkívül felkészült bűnözők. „Jogi tanácsadóval rendelkeznek, pénzügyi tanácsadójuk van, továbbá elegendő pénzük, hogy megvesztegessenek embereket.” – mondja Alistair McDonnell, az Interpol Project Scale kampányának egyik hivatalnoka.

Az illegális tevékenységek további nyomást gyakorolnak az óceánokra, melyek már a törvényes ipari halászat miatt is túlterheltek. A tavalyi évben publikált WWF jelentés szerint a kereskedelmi forgalomban levő halfajok állománya a felére csökkent az 1970-es év óta. Januárban egy másik jelentés megállapította, hogy a túlhalászat mértéke sokkal rosszabb, mint amitől a tengerbiológusok tartottak. A több mint 50 szervezet által létrehozott vizsgálat szerint a világ fogása 1996-ban tetőzött 130 millió tonnával, és azóta évente mintegy 1,2 millió tonnával csökken. Sajnos a csökkenés nem a hatékonyabb szabályozás eredménye, hanem a rendelkezésre álló halak száma egyre alacsonyabb. Ezek az állítások szolgáltak alapjául a február elején, Cataniaban tartott magas- szintű EU szemináriumnak a Földközi-tenger egyre romló helyzetéről. „Minél több tudományos információ áll rendelkezésünkre a Földközi-tenger helyzetéről, annál sivárabb képet kapunk.” – mondta Karmenu Vella, a környezetért és halászatért felelős európai biztos.

sam.jpg

Van der Werf hisz benne, hogy ő tudja a megoldást. Miután több évet töltött az Antarktisznál a japán bálnavadász flottát üldözve, 2010-ben visszatért Amszterdamba és megalapította a saját szervezetét, melyet édesanyja 100ezer forintnyi kölcsönpénzéből alapított. A mozgalmat The Black Fishnek, vagyis „A Fekete Halnak” nevezte el, az illegális fogásokra utalva ezzel.

A szervezet, mely egy kvázi önhatalmú tengeri ügynökség, gyorsan növekedett Európa-szerte. Napjainkban van der Werf inkognitóban tevékenykedő csapatokat koordinál Észak-Afrikától, a Balti-tengeren át egészen a cumbriai partokig. Az önképzett nyomozócsapat magja egy emberjogi ügyvédből, egy ápolóból, egy postásból és egy londoni metróvezetőből áll.

Tavaly nyáron van der Werf a stratégiájának egyik legfontosabb és legkockázatosabb részét indította útjára Szicílián: egy sokkal nagyszabásúbb, európai önkéntes „sereg” bevetése kikötők és halpiacok vizsgálatára, egyszerű turistáknak álcázva. A csapat a „Polgári Felügyelői Hálózat” nevet viseli, és a cél az, hogy év végére megduplázza a létszámát 150 főre, megalkotva ezzel a világ legnagyobb önkéntes halászati vizsgáló csoportját. „Ha meg akarjuk erősíteni a tengeri biztonságot az illegális halászat ügyében, akkor nem fegyvereket és a haditengerészetet kell bevetnünk, hanem olyan emberek sokszínű csoportjait, akik képesek a stratégiai gondolkodásra.” – tette hozzá van der Werf.

Habár van der Werf a korábbi éveit legfőképpen konfrontatív aktivizmussal töltötte, meg van győződve arról, hogy a jövő alapja a törvények betartatásának segítése és nem azoknak a megszegése. Van der Werf önkénteseit ugyanaz a cél vezérli: elegendő bizonyítékokat összegyűjteni, melyek segítségével illegális halászati eszközök azonosíthatóak, és tisztává tenni a képet, mely lehetővé teszi, hogy a szervezett illegális halászati tevékenység mögött álló emberek börtönbe kerüljenek.

Natalie, a 24 éves tengerbiológus hallgató tavaly áprilisban kezdte sant’agatai útját Grismbyből, Anglia keleti partjáról. A település valaha a világ egyik legnagyobb halászati flottájával büszkélkedett, azonban a hetvenes években Izland végleg betiltotta a brit vontatóhálós hajók jelenlétét a halakban gazdag vizein. Manapság Grimsbyben az egyik legmagasabb a munkanélküliség aránya a fiatalok körében az ország területén. Egy rideg szombati délután Natalie a rakpartot bámulta lelkesen, tekintete egy elhagyott jéggyáron és annak lyukas tetején ragadt.

Mindez egy négynapos tréning harmadik napján történt, melyet van der Werf és csapata tartott egy kvéker klubházban, Nottinghamben, miután két órát vezettek Grimsbyből, ahol egy gyakorló szemlét végeztek.

A tanteremben az önkéntesek megtanulták a különbségeket a nyílt vízi és fenéklakó halfajok között, és hogy meg tudják különböztetni a horogsoros, az erszényes kerítőhálós és a vontatóhálós módszereket. Megtanulták azt is, hogyan rögzítsék a megfigyeléseiket egy nyílt forráskódú szoftver segítségével, mely megkönnyíti a jegyzetelést, a fotók feltöltését és a helyszín lokalizálását is.

Mikor a csapat ismét összeállt az üres autóparkolóban, Natalie elmesélte, hogyan szedett ki információkat egy halkereskedőből a kutyacápa árusításáról. „Teljesen tudatlannak álcáztuk magunkat”, - mesélte, „Azt mondtuk, hogy egy szabadegyetem kreatív írás kurzusán veszünk részt.”

Az önkéntesek egyetértenek abban, hogy egy-két füllentés megengedhető egy nagyobb cél érdekében.

Van der Werf élethosszig tartó eltökéltséggel rendelkezik a radikálisabb aktivizmus terén. Hollandiában nőtt fel, ahol már nyolc évesen az állatokért küzdött, mikor egyik iskolatársával felfedezték, hogy egy farmer kacsákat fejezett le a közeli tavon. Iskola után visszatértek és kövekkel dobálták meg a tanya ablakait. Tinédzserként közvetlen akciókban vett részt az erdők védelme érdekében: markolókhoz láncolta magát vagy éppen napokra elfoglalt egy darut. Később vegánná vált, és hegedűkészítést tanult Newark-on-Trentben, egy angliai kisvárosban, miközben részmunkaidőben buszsofőrként dolgozott. 2008-ban, 25 évesen csatlakozott a Sea Shepherd Conservation Societyhez, azon belül is a Steve Irwin hajó legénységéhez, ahol ácsként és mérnökként dolgozott a bálnavadász flották elleni küzdelemben.

A Sea Shepherd küldetései intenzívek voltak. A legénység agresszív módszereket alkalmazott a bálnavadászok ellen: bűzös folyadékok dobálása, hogy használhatatlanná tegyék a fedélzetet, a propellerek kábelekkel történő blokkolása, vízágyú bevetése, vagy egyes esetekben akár a japán hajók fedélzetére jutása. Van der Werf keményen küzdött a csövek labirintusában, a nyomáskiegyenlítéssel, a motorok egyenletes működésének fenntartásával, mely után olajban fürödve jutott pár óra alvás a következő nyolc órás műszak kezdete előtt. A Déli-Óceánon a hullámok akár a 20 méteres magasságot is elérhetik és van der Werf egyszer a vízbe is zuhant.

A Sea Shepherdben szerzett tapasztalatai rávilágították, hogy elhivatott önkéntesek együttműködése mennyire alkalmas a veszélyeztetett fajok védelmére létrehozott nemzetközi törvények foganatosítására. A Black Fish korai évei a Sea Shepherd spirituszát tükrözte. 2010 szeptemberében van der Werf vakmerő küldetést szervezett a japán Taidzsi faluban delfinek szabadon bocsátása céljából. A település az éves delfinvadászatáról híresült el, ahol a halászhajók a delfineket az öbölbe terelik és a tenger vörössé válik a mészárlás során. Van der Werf búvárokat küldött, akik keresztülvágtak hat hálót, kiszabadítva ezzel számos delfint, melyek máskülönben delfináriumokba kerültek volna. Két évvel később Black Fish aktivisták újabb akcióba léptek: búvárok szabadítottak több száz fiatal kékúszójú tonhalat egy horvát halfarmról.

Az ötlet, hogy a hardcore aktivista csapat egy szélesebb körű hálózattá alakuljon át, egy meglepő forrásból ered. Van der Werf 2013-ban meglátogatta az észak-londoni Royal Air Force Museum-ot, ahol először hallott a Royal Observer Corpsról, egy második világháborús önkéntes csoportról, akik órákon át kémlelték az eget német repülőgépek után. Hasonló stratégiát képzelt el illegális vontatóhálós hajók felderítésére, habár a legújabb technológiai innovációkat alkalmazva: szelfibotok, vagy akár drónra épített kamerák.

net.jpg

Tavalyi évben a Black Fish az éves mintegy 35 millió forintos bevételének több mint egyharmadát kisösszegű adományokból és közösségi rendezvényekből gyűjtötte össze. Van der Werf kezdeményezése számos nagyobb befektetőt is csábított, beleértve Niklas Zennströmöt, a Skype alapítóját, vagy éppen Doug Tompkinst, a North Face és az Esprit ruhacégek tulajdonosát. Van der Werf biztos abban, hogy hamarosan sikerül összegyűjteniük elegendő pénzt, hogy egy 25 méter hosszú vitorláshajó segítse a munkájukat.

A Black Fish nem véletlen választotta Sant’Agatat helyszínül. A 80as évek végén Olaszország rendelkezett a világ legnagyobb eresztőhálós halászflottával: mintegy 700 hajó üldözte a kardhalakat. Habár ez ENSZ és az EU a kilencvenes évek eleje óta jelentősen korlátozta az eresztőhálók használatát, azonban szicíliai halászok még a mai napig is sok esetben semmibe veszik a korlátozásokat, és kiskapukat keresnek a rendszerben.

A szicíliai küldetés más okból is jelentős. 2014 novemberében Van der Werf megegyezett a messinai parti őrséggel, hogy a Black Fish által gyűjtött bizonyítékokat felhasználja a hatóság bizonyítékként. Ha ez együttműködés működni fog, akkor hasonló kezdeményezés hozható létre más területeken is.

Az aktivisták Sant’Agatában történő megérkezése elején nem sok minden történt a kikötőben. Azonban Maya és Natalie második délutánján egy kisebb csoportra lett figyelmes, akik látszólag egy betiltott eresztőhálót pakoltak az egyik hajóra. Natalie a telefonjával kezdte filmezni körülbelül 40 méter távolságból, azonban a korábbi barátságos halászokkal ellentétben ők szúrós tekintettel meredtek rá. A főhadiszállásra visszatérve summázták a történteket:

„Dokumentálni kellett volna mindent.” – mondta nekik van der Werf kissé éles hangon.

„Ezek másmilyen emberek voltak, barátságtalanok és bámultak minket egész végig.” – válaszol Natalie.

„Ez az egyik legkritikusabb pillanat, ami mindent felülír. Ha nincsen róla fotó vagy felvétel, az olyan, mintha meg sem történt volna.” – tette hozzá van der Werf.

Négy nap is eltelt, míg a másik csapat, a 36 éves sheffieldi bármenedzserből és a 33 éves finn szabadúszó újságíróból álló „alpha team” észlelt valami jelentősebbet: frissen vágott pálmalevelek a fedélzeten. Szicílián elterjedt módszer, hogy a halászok pálmafaágakat lebegtetnek a víz tetején, mely halcsalogató eszközként funkcionálnak. Az EU-s szabályozás szerint az eszközöket el kell távolítani a használatuk után, mivel a tengeri madarakat és a teknősöket is veszélyeztetik. A Black Fish szerint ezt a szabályt gyakran semmibe veszik. Amíg a négy férfi pálmaágakat pakolt a fedélzetre, addig Laura, a finn aktivista fotókat készített, Dave pedig van der Werf-et hívta.

„Igyekszünk mozgósítani a parti őrséget.” – válaszolta van der Werf. Szicíliai kollegája, a veterán környezeti aktivista Francesco Mirabito azonnal a parti őrséget hívta mobilján, akik viszont azt válaszolták, hogy nem tudnak azonnal cselekedni. Pár órával később Dave és Laura visszatért a bázisra tiszta felvételekkel egy eresztőhálóról.

Másnap Mirabito meglátogatta a parti őrség irodáját a sant’agatai kikötőben, ahol a fehér egyenruhába öltöző hivatalnok végighallgatta, amit a Black Fish dokumentált, viszont annyit tett hozzá, hogy eljárni csak abban az esetben tudnak, ha tetten érik a halászt a tengeren, miközben illegális halászati eszközöket vetnek be. A hatóságok aktivitásának hiánya ellenére az önkéntesek egy dossziényi bizonyítékot gyűjtöttek össze egy hét alatt, melyet az Európai Bizottságnak és az amerikai Nemzeti Éghajlati Adatközpontnak (NOAA) továbbítottak.

Az illegális halászat és a szervezett bűnözés közötti összefüggés októberben került a napirendre, mikor John Kerry amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy új módszerekkel fognak küzdeni a problémával szemben, beleértve műholdas technológiákat, melyekkel hajókat követnek nyomon legfőképpen Indonéziából és a Fülöp-szigetekről. „Közvetlen kapcsolat áll fenn a halászati feketepiac, a kábítószer-kereskedelem, a csempészet és az emberkereskedelem között.” – mondta Kerry egy chilei tengervédelmi konferencián.

Nehéz bizonyítani, hogy hosszú távú kapcsolat van-e a maffia és a halászati ipar között. 2000 júliusában az olasz rendőrség razziát hajtott végre három nagy szicíliai halkereskedő cégnél, melyek a Catania székhelyű Laudani maffia klán vállalatainak terített halakat. Különböző nyomozások arra a következtetésre jutottak, hogy maffia szervezetek részt vesznek a veszélyeztetett kékúszójú tonhalak csempészésében, melyek kilóára elérheti a 150 ezer forintot is. 2011-ben a parti őrség feltárt egy „földalatti” kereskedelmi hálózatot Szardínián, melyben 70 halkereskedő vállalat volt érintett. Egy évvel később Civitavecchián 40 tonnányi Szicílián illegálisan fogott kékúszójú tonhalzsákmányt foglaltak le.

Egyes kutatók szerint az egyetlen mód a túlhalászat visszaszorítására az olasz halászflotta csökkentése. Az EU célja a Földközi-tenger halászatának fenntarthatóvá tétele 2020-ra, mely megköveteli, hogy Olaszország és más országok kevesebbet zsákmányoljanak. Mások szerint nagy szükség lenne arra, hogy a szicíliai halászokat inkább abban segítsék, hogy más foglalkozást találjanak Szicílián, ahol azonban a munkanélküliség már most is 20% körül van.

Van der Werf tervei egyre csak növekednek évről évre. Januárban kapott egy e-mailt, melynek a tárgya csak annyi volt: „Jó hírek.” A Future for Nature holland környezetvédelmi szervezet 15 millió forintnyi összeggel jutalmazta meg, mely a következő elképzelését fogja szolgálni: egy non-stop központ létrehozása, ahol tengeri, szárazföldi és légi megfigyeléseket lehetne koordinálni. A hatalmas profitot teremtő illegális halászok lehet, hogy még nem hallottak a Black Fishről, de egy nap majd fognak.

forrás: http://www.theguardian.com/environment/2016/feb/24/black-fish-undercover-with-vigilantes-fighting-organised-crime-at-sea