Ha meg szeretnénk tudni, hogy mennyi a világ teljes halzsákmányolása, akkor a legegyszerűbb az, ha felmegyünk az Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) honlapjára, és megnézzük a minden évben közreadott jelentést, melyben globális összesítés szerepel a világ minden táján kifogásra került halak mennyiségéről. Valójában nem csak az egyszerű netböngésző, hanem szinte az összes halászati gazdálkodással foglalkozó szervezet ezekre az adatokra támaszkodik. De vajon tiszta képet adnak ezek az adatok a világ halfogásairól és következésképpen a halállományok helyzetéről? Hát vannak, akik ezt nem így gondolják.

15 évvel ezelőtt Daniel Pauly, a világ talán legelhivatottabb halászati szakértőjének vezetésével indult útjára a Sea around us elnevezésű projekt, mely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy tiszta és valódi képet adjon a világ halzsákmányolásáról. De mi is a probléma a FAO által közreadott adatokkal? Elsősorban az, hogy önkéntes alapú. A jelentés úgymond egy összegzése annak, amelyet az egyes országok benyújtanak, vagyis nincsen egy független hatósági szervezet, mely ezeket az adatokat ellenőrizné. Hogy ez valóban eltérő számadatokat képes produkálni, mi sem bizonyítja jobban, hogy 2008 óta a FAO már külön a kínai adatok nélkül is publikálja a jelentést, mivel ezek az adatok annyira eltérnek a valóságtól, hogy az egész képet torzzá festené. Hiába a kutatók szerint a világ legnagyobb halászó nemzetének a vadon történő halfogása stagnálást eredményez, a nyilvánosságra hozott számadatok még mindig növekedést mutatnak. A halászati szakértők szerint mindez lehetetlen. Azonban nem csak a kínai számok pontatlanok, csak a többi ország fogása a globális összképet annyira nem torzítja, vagyis a FAO szerint nem.

logo_saup_internal.png

A másik súlyos hiányossága a jelentésnek, hogy csak a piacon értékesített halfogások kerülnek bele az adathalmazba. Habár tudvalevő, hogy több mint egymilliárd ember számára a hal biztosítja a legfőbb proteinforrást, és jelentős részüknek a saját közösségüket ellátó kétkezi halász zsákmányolása szolgál alapul. Ezek a fogások nem kerülnek bele a gazdaság körforgásába, a hálóból egyenesen a tányérba landolnak, nyomuk nem marad a statisztikákban.

A piacon értékesített halfogások alapjára épülő elemzés további hiányossága, hogy a fogás mennyisége és az értékesített áru mennyisége nagyban eltér. Az ipari halászat óriási mennyiségű pazarlást von maga után, a kifogott zsákmányból csak azok kerülnek a partra, melyek jó áron adhatóak el, a „maradékot” egyszerűen visszahajítják a tengerbe, melynek jelentős része már csak dögként fog szolgálni a többi vízi élőlény számára. Egyes becslések szerint a világon minden ötödik kifogott kilogrammnyi hal erre a sorsra jut, egyes területeken és halászati módszerek esetében ez a szám a sokszorosa is lehet. Szóval ezek a halak kifogásra kerültek, elpusztultak, de nyomuk sehol nincsen a statisztikákban.

A harmadik hiányosság a feketegazdaság, vagyis az illegális halászat. Ez a tevékenység már olyan széles körű és jövedelmező, hogy az Interpol már a nemzetek közötti szervezett bűnözések között tartja nyilván olyanokkal egy lapon, mint az emberkereskedelem, a drogcsempészet, a szervkereskedelem stb. A Világbank becslése szerint évente mintegy 10-30 milliárd dolláros kárt okoz a világ gazdaságának a „kalózhalászat”, melyek fogásának ugyanúgy nincsen nyoma sem, mint az ezt elkövető hajóknak.

Ami viszont a Sea around us projekt egyik fő elemét képviselte, az az úgynevezett hiánypótlás, vagyis olyan statisztikai adatok beillesztése a globális jelentésbe, amik eddig teljesen hiányoztak. A projekt részéről abban éri a FAO-t a legnagyobb kritika, hogy olyan országokból és olyan időintervallumban, ahonnan nem érkezik be adat, oda a FAO egyszerűen csak egy nullát rak. Pedig a valós szám jobbára a nullától áll a legtávolabb. Persze, fontos az, hogy egy olyan magas szintű szervezet, mint a FAO ne bocsátkozzon becslésekbe és pusztán a biztosra tudott adatokat vegye alapul, de azonban ha egy tiszta képet akarunk látni a világ halfogásának helyzetéről, akkor az a nulla olyan szerepet játszik, mint egy radír, ami csak eltüntet foltokat a képről. A sea around us projekt keretében a szakértők olyan esetekben, ahol egyáltalán nem állt rendelkezésre adat, ott egyszerűen az extrapoláció módszerét használták. Persze, ők is tisztában vannak vele, hogy nem ez a legprecízebb metódus, de még mindig közelebbi képet tud nyújtani a valóságról, mint ha pusztán nullifikáljuk az ottani értékeket. Tegyük fel, hogy egy ország 1961-ben 2000 tonna tőkehalat zsákmányolt, 1962-ben 3000 tonnát, 1963-ban és 1964-ben nem állt adat rendelkezésre, 1965-ben 6ezer tonnát és 1966-ban 7ezer tonnát. A FAO ezen adatok alapján azt tenné közzé, hogy az adott ország 1962 és 1966 között 18ezer tonna halat zsákmányolt azáltal, hogy a hiányos két évet egyszerűen kinullázza. A sea around us projekt ehelyett azt feltételezi, hogy ha megnézzük ezeket az adatokat, akkor nagy valószínűséggel közelebb állunk a valósághoz, ha azt állítjuk, hogy ez az ország 1963-ban 4000 tonnát, 1964-ben pedig 5000 tonna tőkehalat zsákmányolt. Így ebben a periódusban kifogott zsákmány nagyjából 27ezer tonna.

Ezen felül a projekt keretében sok olyan adatot is felhasználtak, melyek a FAO látószögén kívül estek. Ellátogattak különböző országokba, ahol betekintést nyerhettek olyan iratokba, melyek közelebb viszik a halászati zsákmányolás mértékének becslését a valósághoz, mint a kormányok által önkéntesen benyújtott számadatok. Szerencsére sok ilyen forrás rendelkezésre áll, közéjük tartoznak a kikötői naplók, a gyárak termelési mutatói, a könyvtárban található korábbi feljegyzések, az idősebb halászok elbeszélései stb.

Daniel Pauly és csapata szerint, ha az összes adatot korrigáljuk, akkor a fejlett országok fogásához körülbelül még legalább 20%-ot kellene hozzáadnunk, míg a fejlődő országok esetében akár 200%-ot is. 

De miért is kellene a múltban vájkálni, ahelyett, hogy a jövőre fókuszálnánk? Halakat számolni nem olyan, mint fákat. A halászati gazdálkodási szervezet legtöbb esetben az alapján tudják megbecsülni, hogy mennyire egészséges egy állomány, hogy a zsákmányolási tendencia mit mutat. Ha azt látjuk, hogy a fogás egyre csak növekedik, egyre több halat zsákmányolunk, akkor nyugodtan ülhetünk a fotelünkben vagy sütögethetjük a halrudacskáinkat, mert sejthetjük, hogy bőven van még hal a tengereinkben. A FAO adatok pont ezt mutatják. Ezért ambivalens az, hogy a világ minden pontjáról csökkenő fogásokról, összeomló állományokról számolnak be, miközben a globális fogási adatok csak kúsznak felfelé. Ha azonban rájönnénk, hogy mi is a valódi tendencia, talán nem ülnénk ilyen kényelmesen.