Az embernek az a benyomása, hogy a tengeri halászhajók legfőképpen a nyílt tengereken üldözik a halállományokat, pedig valójában a globális halzsákmányolásnak több mint 87%-a a partvonaltól számított 200 tengeri mérföldes (1 tengeri mérföld = 1852 méter) zónában következik be. Természetesen nem azért alacsonyabb az itteni zsákmányolás, mert szorosabb védelem alatt állnak, hanem mert kevesebb élőlénynek biztosítanak élőhelyet, mint a parthoz közeli területek. Ennek pusztán biológiai és földrajzi oka van, ezek a területek a leginkább tápanyagban gazdagok. A part menti területek közül is az ún. feláramlási (upwelling) zónák a legtermékenyebbek, hiába ezek a zónák a tengereknek kevesebb mint 3%-át fedik le, a globális fogások több mint 40%-a itt zajlik. Ezeken a területeken a széláramlat a vízoszlop felső részét a nyílt víz felé fújja, a víztest azonban mindig egyensúlyra törekszik, ezért az alsó vízréteg feláramlik az eltávozott víztömeg helyére. A tengerfenékről érkező víz a tápanyagot a felsőbb réteghez juttatja, mely az algák elszaporodását eredményezi, mely tovább serkenti a tápláléklánc növekedését. A világ négy „legtermékenyebb” feláramlási zónája a Benguela áramlat (Angola déli vizei, Namíbia, Dél-Afrika), a Kanári áramlat (Marokkó, Mauritánia, Szenegál, Gambia), a Humboldt áramlat (Peru, Chile) és a Kalifornia áramlat (USA, Mexikó északi vizei).

high_seas.jpg

A nyílt vizeken hiába gazdag a tengerfenék tápanyagokban, azt ott található vízréteg nem keveredik a felsőbb réteggel, így kevesebb élőlénynek képes otthonul szolgálni. Azonban ezen vízterületek állományainak megőrzése így is rendkívül fontos, mivel elengedhetetlen szerepet töltenek be az ökoszisztémában. És úgy tűnik, hogy ez a védelem olyan közel került a tárgyalóasztalon, mint még soha. Néhány hete ugyanis az ENSZ delegált képviselői megegyeztek abban, hogy a nyílt tengerek védelemre szorulnak.

A döntés alapjául egy tavaly novemberben kiadott tanulmány szolgál, mely arra a következtetésre jutott, hogy nem pusztán ökológiai okokból érdemes a nyílt tenger halállományainak a megőrzése, hanem gazdasági előnyökkel is szolgál.                 A világ legnevesebb halászati szakértői által (Daniel Pauly, Rashid Sumalia, Callum Roberts        stb.) elkészített tanulmány elsősorban megállapította, hogy a globális fogások kevesebb 0,01%-át teszik ki azok a fajok, melyek kizárólag csak a nyílt tengereken találhatóak meg. A nyílt tengerekről származó, a világ teljes halászatának mintegy 12%át kitevő zsákmány olyan fajokból áll, melyek vagy táplálkozási vagy pedig szaporodási célokból a 200 mérföldes zónán belülre vándorolnak.    

Az ENSZ konszenzusos megállapodását az is sürgette, hogy egy évtizeden át tartó „tengeri élővilág cenzus” arra a következtetésre jutott, hogy a nagy tengeri ragadozóhalak, legfőképpen a tonhalfélék és kardhalfélék állományának a 90%-a eltűnt az ipari halászat kezdete óta.

A nyílt tengerek túlhalászatának legfőbb oka a gyenge szabályozás. Habár ezek a területek nem tartoznak egyik ország fennhatósága alá sem, mégis ún. nemzetközi halászati testületek (elsősorban tonhal halászattal foglalkozó gazdálkodási szervezetek) szabályozzák ezen vizek halászatát. A szabályozás ritka esetben határoz meg kvótákat, a kudarcaikat pedig hűen tükrözi, hogy például a 2010-es évben az ezen szervezetek gazdálkodása alá eső halállományok mintegy kétharmada túl lett halászva. A vízterületek hatalmas elterülése miatt az illegális tevékenység is sokkal egyszerűbben kivitelezhető, mint a parthoz közeli területeken. Eme okok miatt az itteni halállományok védelmének a legegyszerűbb módja, ha egyszerűen beszüntetjük a teljes halászatot.

A nyílt tengerek túlhalászata a part menti halfogást is befolyásolják, mivel ahogy említettük, többségük a parthoz közeli vízterületeken is jelentős időt „tölt el”. Az elkészített tanulmány megállapította, hogy a nyílt tengerek halászatának beszüntetésével a parthoz közeli zónákban átlagban 18%-kal növekedhetne meg a zsákmányolás. Mindezt figyelembe véve 120 ország jönne ki gazdaságilag pozitívan a megállapodásból, 65 ország könyvelne el bizonyos veszteséget, hét ország esetében pedig nem lehet előre megállapítani. A legnagyobb nyertesek az Egyesült Államok, Guam és Nagy-Britannia lennének, míg Dél-Korea, Japán és Taiwan jönne ki vesztesen a döntés eredményeképpen.

A 18%-os meghatározás mondhatni a legpesszimistább, egyes számítások akár 42%-os növekedést is eredményeztek. Ebben az esetben már 135 ország élvezné az előnyeit, és még Japán is pozitívan jönne ki belőle.

Ha mindez életbe lépne, akkor a gazdasági egyenlőtlenség is csökkenne a halászat terén. A nyílt tengeri halászatban ugyanis kizárólag az iparilag fejlett országok érdekelnek, akik megengedhetik maguknak azt a technológiai beruházást, ami lehetőséget biztosít a távoli vizek halászatának.

A megállapodás egyelőre csak arról szól, hogy megegyeztek a delegáltak, hogy meg kell védeni a nyílt tengerek állományait, és abban csak reménykedni tudunk, hogy az akcióterv kidolgozásánál is megmarad ez az ambíció. Ahogy látjuk, erre minden okuk meglenne.

2 komment

Címkék: tonhal iuu

Toma001 2015.02.18. 00:32

Talált, süllyedt!

Habár az EU már 2010-ben törvénybe foglalta az illegális halászat elleni törvényi és kereskedelmi fellépést, eddig túl sok változást nem ért el. Mindeközben a világ másik tájékán a papírgyártás és kereskedelmi szankciók helyett a tettek mezejére léptek.

sinking_boat.jpg

Joko „Jokowi” Widodo csupán tavaly októberben került hatalomra Indonéziában, de nem sokat váratott magára, hogy választási ígéretét betartassa. Jokowinak mondhatni elege lett a környezetet és a helyi gazdaságot megkárosító külföldi illegális halászokból, ezért radikális politikát hirdetett: elsüllyeszti az ún. betolakodókat.  Becslések szerint tavaly körülbelül mintegy 5000 halászhajó tevékenykedett feketén Indonézia vizein, ezzel mintegy 20 milliárd dolláros kárt okozva a szigetvilágnak.                 

Tavaly év végén azonban Jokowi akcióba lépett, és elsüllyesztetett malajziai, vietnami, thaiföldi és fülöp-szigeteki hajókat, továbbá több tucatot lefoglaltatott. Mindenekfelett azt is javasolta, hogy nagyobb nemzetek felé is lépni igyekszik, beleértve Kínát is. Jokowi hozzátette, hogy éveken keresztül tárgyaltak az alábbi országokkal, és szinte semmilyen eredményt nem hozott. Az indonéz kormány szerint a cselekedetük törvényes mint a helyi törvények, mint pedig az ENSZ tengerjogi egyezménye alapján is. A 2009-ben módosított indonéz halászati törvény kimondja, hogy „halászati ellenőrző hatóságok speciális akciókat hajthatnak végre, úgymint felgyújtása vagy elsüllyesztése a külföldi illegális halászhajóknak, ha erre elegendő bizonyíték áll rendelkezésre.” Hasonló törvény amúgy Ausztráliában is hatályban van. Természetesen a hajó teljes legénységét előtte evakuálják a hajóról, az emberi egészségben okozandó kár egyáltalán nem része a közbeavatkozásnak.

A kormány továbbá azzal is érvel, hogy egyszerűen nincs elegendő hajójuk a vizeik ellenőrzésre, ezért is szükséges ilyen radikális lépéseket eszközölni. Indonézia az ezernyi szigetének köszönhetően hatalmas méretű kizárólagos tengeri gazdasági övezettel rendelkezik.     

Legutóbb, idén februárban egy 55 tonnás vietnami halászhajó esett az elsüllyesztő politikának az áldozatává. Az indonéz hatóságok azon kapták a hajót, hogy eresztőhálókat helyez ki a Raja Ampat védett tengeri területen. Később a fedélzeten több mint két tonna szárított cápauszonyt találtak. Raja Ampat szigetei körül a két éve törvény szerint tilos a cápák és a ráják zsákmányolása, ami egy hatalmas előrelépés, mivel Indonézia a világ legnagyobb cápauszony ellátója.

Még túl korai az elsüllyesztési politika eredményességét vizsgálni, egyesek azonban már tartanak attól, hogy más országok is hasonló politikát foganatosítanak, amely széles körű külpolitikai konfliktust eredményezne. Szerintem ettől a veszélytől nem kell tartani, most őszintén szólva, melyik kormány vezetői állnának ki a saját bűnözőik mellett, pártfogolva az illegális tevékenységüket?