A Galapagos szigetek egy 19 lenyűgöző szigetből és több mint száz sziklából álló szigetcsoport közel az ecuadori partokhoz, melyet az ENSZ 1978-ban felvett a világörökségek listájára. Galapagos több ezer állatfajnak ad otthont, közülük az egyik legkedveltebb a kéklábú szula (Sula nebouxii), mely briliáns színeiről és különleges táncáról ismert. Most mégis úgy tűnik, hogy Galapagos elvesztheti ezt az ikonikus állatfaját. 2014 áprilisában a Wake Forest Egyetem egyik kutatócsoportja bejelentette, hogy a kéklábú szula szinte teljesen felhagyott a szaporodással, és a faj túlélése forog kockán.

galapagos.jpg

A Kaliforniai Egyetem kutatói hasonló eredményekre jutottak más vízparti madarak kapcsán 2000 mérföldnyire Galapagos partjaitól. A mexikói természetvédelmi területek vizsgálata során felfedezték, hogy a veszélyeztetett kaliforniai barna pelikán nem látogatja a legfontosabb fészkelő helyeit. Hasonlóképpen mint a szulák, ők is szinte abbahagyták a szaporodást. Mindezzel egy időben az amerikai Nemzeti Éghajlati Adatközpont (NOAA) szokatlan megbetegedéseket figyelt meg több ezer oroszlánfókán Kalifornia partjainál.

Csupán egy misztikus balszerencse sújtja a tengeri állatvilágot? Talán. De talán nem is olyan misztikus, mint amilyennek tűnik. Van valami közös a kéklábú szulában, a kaliforniai barna pelikánban, az oroszlánfókában és még több más fajban is: a természetes étrendjük jelentős részben függ a csendes-óceáni szardíniától, melynek állománya a soha nem tapasztalt szintre süllyedt a XX. század közepe óta, ezzel széles körű hatást gyakorolva a Csendes-óceán vándorló és helyben élő fajaira.

Hova tűnt a szardínia?

A kérdést 1948-ban tette fel Ed Rickett óceánbiológus, aki a történelem legnagyobb szardínia állomány összeomlását vizsgálta, mely 1946-ban kezdődött. És minderre így válaszolt: „Ott vannak a konzervekben!” A mostani kutatók nem gondolják, hogy a válasz ilyen egyszerű volna, mivel a szardínia állományok ismerten váltják a ciklusokat, hol jelentősen emelkedik, hol hanyatlik. Azonban ők sem tagadják, hogy a zabolátlan halászat jelentős szerepet játszott a negyvenes évek közepén tapasztalt összeomlásban, de az is tapasztalható volt, hogy a hideg vízhőmérséklet a negyvenes években előidézett egy természetes hanyatlást, amit a túlhalászat csak súlyosbított. Nagyjából négy évtizedbe telne, hogy az állomány teljesen helyreálljon.

A nyolcvanas évek végén a szardíniák látványosan visszatértek. Nagyjából két évtizedig az állomány stabil maradt, a természetes hanyatló és emelkedő ciklusokat beleértve. A szardínia teljes biomasszájának a csúcsát a 2006-2007-es években érte el, mely után fokozatosan csökkenni kezdett körülbelül 8-10 százalékkal évente egészen 2011-ig. A La Nina időjárási jelenség a 2010-es év végén kezdett újra kialakulni, tartott egészen 2011 elejéig, majd még ugyanezen év végén visszatért, csökkentve ezzel az óceán hőmérsékletét, és hasonló körülményeket teremtve, mint amelyek a negyvenes években voltak megtapasztalhatóak. Egy év alatt a teljes szardínia biomassza mintegy 30%-kal csökkent a 2011-ben becsült 680.008 tonnáról mintegy 473.374 tonnára a 2012-es évre.

Már a La Nina jelenség teljes kifejlődése előtt a kutatók nagy bajra figyelmeztettek. Egy 2011-ben megjelent tanulmány jelentős mértékű összeomlást vizionált. A kutatók a fenntarthatatlan halászati módszereket okolták, beleértve a túl magas kifogható mennyiségeket és az ivarérett példányok zsákmányolását. Azonban a szardínia halászati kvótái még mindig emelkednek. 2011-ben a teljes állomány mintegy 10,59%-a került kifogásra. 2012-ben ez a szám már elérte a 18,4%-ot. 2012 és 2013 között a szardínia állománya újabb 30%-kal esett, csupán 333.268 tonnára, mely a második legnagyobb állomány összeomlás, ami eddig tapasztalható volt a történelemben. 2013-as év végén a halászati gazdálkodók úgy döntöttek, hogy 33%-kal csökkentik a halászati kvótákat az eredeti tervhez képest. A 2014 márciusában végzett állományfelmérés kismértékű emelkedést vizionált a 2014-2015-ös évre. Azonban az Oceana elnevezésű szervezet 2014 novemberében kiadott egy sajtóközleményt, mely szerint a csendes-óceáni szardínia állomány a legalacsonyabb szintet mutatja az elmúlt két évtizedben mértekhez képest, és semmi jel nem mutat arra, hogy helyreálljon. Ennek ellenére a Csendes-óceáni Halászati Gazdálkodási Tanács 33%-os kvótaemelést szavazott meg.

Egyetlen faj vagy ökoszisztéma sem képes függetlenül létezni. Egyetlen állomány összeomlása generációkon át hatással lehet más fajokra közvetlenül vagy közvetetten. Ez különösen igaz a szardíniára, mely táplálékul szolgál tucatnyi fajnak, beleértve cápákat, bálnákat, rájákat, vízimadarakat, lazacokat, tonhalakat és még sok mást. Fontos szerepet töltenek be az ökoszisztémában, mondhatni energiát szállítanak a planktonoktól a magas rendű ragadozókhoz.

Mi történik, ha a szardíniák eltűnnek? 2014-ben több part menti területen is tengeri élőlények, főleg bálnák beözönlése volt tapasztalható a szardella állományok (nem összekeverendő a szardíniával) növekedése miatt. Azonban ilyen alternatív táplálékok nem biztos, hogy rendelkezésre fognak állni az elkövetkezendő években, azok a fajok, amelyek most jól élnek, lehet, hogy komoly táplálékhiányban fognak szenvedni a közeljövőben. Egyes populációk, mint a fent említett kaliforniai barna pelikán vagy az oroszlánfóka már most szenved az szardíniaállomány hanyatlása miatt. A Nemzeti Éghajlati Adatközpont megállapította, hogy az összeomlás mintegy 1600 oroszlánfóka alultápláltságáért felelős.

A természetes virágzó-hanyatló ciklusok évtizedekig is eltartanak, azonban a halászati módszerek mindezt jelentősen súlyosbítják. Emiatt a szardínián élő fajoknak akár több szezonon is át tartó élelemhiánnyal kell szembenézniük. A legtöbbjük nagy valószínűséggel túléli, azonban a helyreállás hosszú és nehéz folyamat. Minden egyes születés nélküli év kisebb és öregebb populációt eredményez.

A galapagosi kéklábú szula helyreállása azonban lehet, hogy nem fog bekövetkezni. Számukra nem nagyon van alternatív táplálékforrás a szardínián kívül, és szinte a teljes étrendjük erre az egy fajra épül.

Nehéz megmondani, hogy milyen jövő vár a szardínia állományokra és a tőlük függő fajokéra. Annak ellenére, hogy a Csendes-óceáni Halászati Gazdálkodási Tanácsot heves kritika éri, sokan úgy tartják, hogy a szardínia csendes-óceáni populációi még mindig jól vannak szabályozva a többi szardínia populációkkal összehasonlítva. A Nemzeti Éghajlati Adatközpont szerint a Chile, Peru és Japán partjainál zajló szardíniahalászat sokkal jobban túlhalássza az állományokat. Továbbá a gazdálkodás csak a törvényszerű halászatra vonatkozik, az illegális halászat pontos mértékéről nem is tudunk.

 forrás: http://www.salon.com/2015/01/25/where_did_all_the_sardines_go_partner/