Úgy tűnik, hogy elindult a kötélhúzás a kékúszójú tonhal kapcsán. Az egyik oldalon az állományok helyreállásáról regélnek, míg a másikon a kipusztulás vészharangját kongatják. Akkor most, hogy is állunk? Hogy is úszik ez a hal? Nézzük át, hogy mi történt a közelmúltban.

A hét elején ért véget az idei Atlanti Kékúszójú Tonhal Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottság (ICCAT) éves nagy találkozója, ahol a legfőbb napirendi pont a halfaj halászati kvótájának meghatározása volt. A tonhalászok bizalommal tekintettek a találkozó felé, mivel szakértők az állományok jelentős növekedéséről számoltak be a nyugati populációk kapcsán.

bluefin_tuna-AP070305143086.jpg

Az atlanti kékúszójú tonhal két jelentős populációval rendelkezik. A nagyobb létszámú szaporodási helye a Földközi-tenger, ezért gyakran csak mediterrán állománynak nevezik. A kisebb példányszámú állomány ívóhelye a Mexikói-öböl, és a vándorlási útvonala általában észak felé tart. Mivel mindkét állomány hatalmas területeket jár be, keresztülszelve az óceánt, ezért gyakran keverednek össze egymással. Mivel általában különböző halászati kutatók vizsgálják a két különböző populációt, így nehéz megállapítani, hogy melyik pontosan mekkora példányszámmal rendelkezik. Már eleve a hatalmas vándorlás megnehezíti a kutatók dolgát.

Nem sokkal az ICCAT találkozó előtt amerikai kutatók pozitív híreket lebegtettek. A legújabb felmérésük ugyanis arra az eredményre jutott, hogy a nyugati állomány az elmúlt évek elővigyázatos halászati gazdálkodásának köszönhetően jelentősen megnövekedett, egyesek szerint akár 70%-kal is. Úgy tűnik, hogy a döntéshozókat sikerült is meggyőzni az eredményekkel, most hétfőn a találkozón végül úgy döntöttek, hogy a nyugati állományok teljes kifogható kvótáját 14%-kal növelik meg az előző évihez képest (2000 tonnára), míg a mediterrán állományét 20%-kal, 15.821 tonnára, továbbá 20%-kal növelve az elkövetkező két évben egyaránt. Az ICCAT szerint ez a mérsékelt emelés nem veszélyezteti az állományokat, azonban a Pew Environment Group környezetvédelmi csoport szerint az állományuk annyira túl van halászva, hogy megengedhetetlen bármilyen mértékű kvótaemelés is.

Az ICCAT hozzáállása hűen tükrözi azt a fajta hozzáállást, ahogy a halászati gazdálkodó szervezetek viszonyulnak a halállományokhoz. Valóban, nagyon szép képet fest az, ha már akár kétszer annyi kékúszójú úszkál az amerikai keleti partoknál, és nem akarom elidegeníteni az ottani halászati gazdálkodás sikerét. Azonban vannak fogalmak, amiket szerintem kissé máshogy kéne értelmezni. Az elmúlt időszak híreiben és jelentéseiben több ízben találkoztam az „abundant”, vagyis „bőséges” szóval. Nem vitatható, hogy az előző évekhez képest az állomány mostanra bőséges, de vajon mit olvasunk le arról a képről, ha az eredeti, az ipari halászat beindulása előtti állapotokkal hasonlítjuk össze? Azt hiszem, ebben az esetben nyugodtan használhatom a siralmas szót. Még az ún. „bőséges” és „helyreállt” állapotok is pusztán a 15%-a az ötvenes évekbeli állapotokhoz képest.

Nem csak a halállományokat, hanem a halállományok és a halak méretéről alkotott képünket is helyre kell állítani. Ha mindig csak az előző egy-két éves periódus szolgál referenciapontként, akkor szépen lassan valóban a nulla felé fogunk konvergálni. Callum Roberts halászati szakértő fedezte fel egyik kutatása során, hogy a mostani halászok ugyanolyan széles mosollyal és büszkén tartanak a kezükben egy 6-7 kilós tőkehalat, mint ahogyan a nagyapjuk tette anno ötven évvel ezelőtt egy negyvenkilóssal. Már rég nem tudjuk, hogy mit is jelentenek valójában a bőséges halállományok és a méretes példányok.

Az atlanti tonhalászok örömujjongásával szemben a Csendes-óceánon a vészharangok zúgása hallatszik. A Természetvédelmi Világunió (IUCN) a csendes-óceáni kékúszójú tonhalat átsorolta a „kevésbé érintett” fajokból a „sérülékeny” fajok közé. Mindez azt jelenti, hogy a halfajra igenis leselkedik a kihalás veszélye. Ez egy erős jelzés a szervezettől, hogy már nem úgy kell rá tekinteni, mint egy alacsony számú erőforrás, amelyből kevés áll rendelkezésre, hanem mindez azt jelzi, hogy ha így folytatjuk, akkor el is fog tűnni hamarosan. A csendes-óceáni kékúszójú tonhalak szabályozása sokkal gyérebb, mint az atlanti vizeken, nincsen korlátozva a kifogható mennyiség, és az illegális halászati aktivitás is sokkal intenzívebb ebben a térségben.

A kötélhúzás elindult. A múlt héten még Japán leghíresebb sushi szakácsa, Jiro is azt nyilatkozta, hogy ha nem alakítjuk át hamarosan a sushik alapanyagát, akkor még egy évtizeden belül magától át fog alakulni, ugyanis eltűnnek azok a manapság még népszerű fajok (főleg a kékúszújó és az európai angolna), amelyek miatt sok ínyenc ezeket az éttermeket látogatja. Japán egyre óvatosabb. A halászati minisztériumuk már nem ajánlja, hogy Mexikóból vegyenek a halkereskedők kékúszójút, mivel ott a példányoknak több mint 90%-a az ivarérettség előtt kerül zsákmányolásra. Továbbá nem építenek már több tonhalfarmot sem, ahol a kisebb egyedek hizlalják fel. A kínai középréteg azonban rákapott a sushira, két év alatt 50 millióval nőtt a sushifogyasztók száma az országban.

Mi lesz veled kékúszójú? Sajnos senki sem tudja, de a sorsa a mi kezünkben van.

Manapság az illegális halászat akkora mértékűvé és fenyegetővé vált, hogy már akár a nemzetközi drogkereskedelemmel említhető egy lapon (Amúgy ez a két tevékenység gyakran összekötődik.). Az okokat talán nem túl bonyolult feltárni: a halászok csalnak, mert megtehetik. A tengerek túl óriásiak ahhoz, hogy állandó felügyeletet lehessen felettük tartani, a fogásokat könnyű egybevegyíteni, a hajókat át lehet nevezni, festeni stb., a csalási lehetőségek tárháza szinte kimeríthetetlen. A nagytestvér azonban hamarosan már a halászokat sem hagyja szem elől.

Ha eddig azt hitted, hogy a Kárpátok medencéjében pusztán annyival járulhatsz csak hozzá az illegális halászat elleni küzdelemhez, hogy rászólsz Pista bácsira a Balaton partján, hogy engedje már vissza azt a pontyot, mert csak alig huszonnyolc centi, akkor tévedsz. Az Oceana, a Google és a SkyTruth végre lehetőséget biztosít arra, hogy a fotelforradalmárok is felvegyék a küzdelmet a csaló halászok ellen.

skytruth-gfw-flag_states-854x480_colorcorrected.jpeg

Az Oceana elnevezésű tengervédő szervezet egy olyan projektbe kezdett, melyben mindenki, otthon a számítógépe előtt ülve nyomon követheti a halászhajók tevékenységét, útvonalát. A szoftver kidolgozásában a SkyTruth nevű non-profit szervezet segédkezett, akik korábban már több olyan digitális térképészeti programot kidolgoztak, melyekben olyan tevékenységek követhetőek nyomon, mint például a rétegrepesztés vagy a lángoló olaj- vagy gázmezők. A mostani projekt a Global Fishing Watch nevet viseli, és a múlt héten került bemutatásra a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) sydneyi konferenciáján. A prototípusba még csak a 2012-ben és 2013-ban rögzített útvonalakat és tevékenységeket lehetett nyomon követni, azonban a végleges verzióban már a szinte valós idejű megfigyelés kerül bele, pár óra vagy egy nap lesz csak az eltérés, ami épp elegendő arra, hogy még időben közbe lehessen lépni.

Jelenleg már négy műhold segíti a program működését, melyek minden fontos információt begyűjtenek a hajókról: az azonosítójukat, a jelenlegi helyzetüket, a haladási irányukat. Ez az ún. AIS, vagyis az automata azonosító rendszer, mellyel minden nagyobb hajónak rendelkeznie kell. A program nehézsége az, hogy sokféle hajókról érkeznek az információk, mint például olajtankerek, haditengerészeti hajók, vagy éppen nagyobb jachtok, a programnak végül ki kell válogatnia a halászó hajókat.

Habár a Global Fishing Watch az egész világon rajta tartja szemét, azért sajnos minden halászati tevékenységet így sem képes megfigyelni: a kisebb hajóknak ugyanis nem szükséges AIS-el rendelkezniük, továbbá egyes illegális halászok pusztán kikapcsolják a rádiót, ha a tiltott területre érnek.

Egyelőre még nem nyilvános a program használata, azonban Paul Woods, a SkyTruth egyik vezetője elmondta, hogy minden technikai lehetőség adott arra, hogy mindenki számára, otthonról hozzáférhetővé váljon, és reményeik szerint erre hónapokon belül sor is kerül.

A legfontosabb funkciója az lenne, hogy megfigyelhetővé váljanak azok a tengeri védett területek, melyeken tilosak a halászati tevékenységek folytatása. A program segítségével szinte akárki azonnal észlelheti, és jelentheti a hatóságnak, ha valaki a tiltott zónába merészkedik.

Még ha nem is vágyunk arra, hogy órákon keresztül bámuljuk a térképet, hogy mikor tűnik fel rajta egy sárga folt, még akkor is érdemes rátekinteni, hogy az ember teljes egészében lássa, hogy mennyi hajó fossza ki éppen a tengerek élővilágát.

Itt egy kis ízelítő videó a Global Fishing Watchról:

https://www.youtube.com/watch?v=fn2JXmCUo30&feature=youtu.be

Vészjósló hírek érkeztek a new englandi halászati kutatóktól, akik szerint a new englandi atlanti tőkehal állományoknak hasonló összeomlással kell szembenézniük, mint ami a nyolcvanas, kilencvenes években az északi populációkat sújtotta.

fishermenarticle.jpg

Az amerikai Nemzeti Éghajlati Adatközpont (NOAA) szerint azonnali intézkedésekre van szükség, olyanokra, mint például a Maine-öböl tőkehal halászatának beszüntetésére, és további halászati korlátozások bevezetésére. Kutatók szerint ez a tőkehal halászat legnagyobb válsága, mellyel az elmúlt negyven évben szembe kellett néznie.

Az amerikai Nemzeti Halászati Ügynökség (U.S. National Marine Fisheries Service) becslése szerint az öböl atlanti tőkehalállománya alig 3-4%-a az eredetiének, a három évvel ezelőtti értékekhez képest is 13-18%-kal kevesebb. A New Englandi Halászati Gazdálkodási Tanács felkérte a Nemzeti Éghajlati Adatközpontot, hogy azonnali gazdálkodási intézkedéseket dolgozzon ki a hanyatló állományok megmentésére.

Ha nem történik hamarosan változás, akkor bekövetkezhet a térségben ugyanaz, mint amire 1992-ben senki sem számított Kanadában: a kormány elrendelte az atlanti tőkehal halászat azonnali beszüntetését. Az állományok az azóta eltelt több mint 20 év alatt sem álltak helyre. Az ottani halászati ipar már nagy részben a garnéla és más rákfélék halászatára tért át.

George Rose, a Tengeri Halászati Ökoszisztéma Kutatóközpont (Marine Institute’s Centre for Fisheries Ecosystems Research) igazgatója szerint a new englandi állományváltozás hasonló mintázatot követ, mint ami a kilencvenes évek elején volt tapasztalható az újfundlandi állományoknál. Abban az időkben is az volt tapasztalható, hogy a klimatikus változások adták meg az utolsó döfést a populációknak. Akkoriban a vizek hirtelen lehűlése okozta a végső csapást, most azonban az óceánok melegedése okozhat hasonlókat. Igazából mindegy milyen irányú a változás, a tőkehalnak egyik sem megfelelő.

A történelem megtanított minket, hogy mi történik abban az esetben, ha nem cselekszünk, reméljük a halászati gazdálkodók tanultak a múlt tapasztalataiból.   

6 komment

Címkék: usa tőkehal

Hétfőtől Izrael újra engedélyezi a gázai halászoknak, hogy 2007 óta először halat exportáljanak Ciszjordániába. Az első szállítmány egy szimbolikus, 730 kilogrammnyi halcsomag volt.

PhotoBlog_GAZA (6).jpg

Az izraeli blokád az óta tart, amióta a Hamász megszerezte a hatalmat, különböző megszorításokkal igyekeznek elszigetelni őket, csökkentve ezzel az erejüket.

Adel Attallah a Palesztin Mezőgazdasági Minisztériumtól hozzátette, hogy a szállítmánnyal Izrael szándékát próbálják tesztelni. „Nem fogjuk teljesen szabaddá nyitni a kapuinkat az export számára.” – mondta.

Gáza a blokád előtti időkben 1200 tonna halat szállított Ciszjordániába évente. Az augusztus végén kötött fegyverszüneti egyezményben Izrael engedélyezte a gázai part menti halászati zóna kibővítését 6 tengeri mérföldre, melyet fokozatosan 12 mérföldre fognak növelni.

Attalah hozzátette, hogy a mostani fogás 60%-kal kevesebb, mint az a négyezer tonnás fogás volt, melyet még a 12 mérföldes zóna idején voltak képesek zsákmányolni.

Egyelőre két gázai halkereskedőnek engedélyezték a ciszjordániai értékesítést, akik garnélával, vörös csíkossügérrel és rákokkal látják el a fogyasztókat. Egyikük a csomagra még egy matricát is ragasztott az alábbi felirattal: „Friss hal, egy palesztin termék Gázából.”

Az elmúlt három év alatt negyedszerre is elbukott az a terv, hogy az Antarktisz körül két hatalmas területű védett tengeri terület kerüljön kialakításra. Oroszország ismét blokkolta a döntés megszületését.

ross_sea.jpg

Az Antarktisz tengeri élővilágának védelmével foglalkozó bizottság (CCAMLR) hobarti találkozójának egyik fő témája a Ross-tenger és a kelet-antarktiszi területek védetté nyilvánítása volt. Azonban a 24 résztvevő országnak és az EU-nak nem sikerült konszenzusra jutnia. Az egyezmény mintegy 2,5 millió négyzetkilométernyi területet fedett volna le, és az egész háttere tudományos javaslaton alapult, mely szerint az antarktiszi élővilág megőrzése kulcsszerepet játszik a világ tengerein megóvása érdekében.

A CCAMLR találkozók konszenzus alapúak, ami azt jelenti, hogy Oroszország ellenvéleménye egymagában képes blokkolni a teljes folyamatot. Több olyan halászó ország is elfogadta az egyezményt, amelyek korábban szkeptikusak voltak a javaslattal kapcsolatban, ezek közé tartozik például Norvégia és Ukrajna is. Viszont a korábban semleges oldalon álló Kína most az oroszok oldalára állt.   

Egyes küldöttek szerint Oroszország hozzáállása a krími helyzet miatt kialakult diplomáciai feszültségeknek köszönhető, továbbá amiatt, hogy egyesek az oroszokat vádolják a maláj utasszállítógép lelövésével. Lyn Goldsworthy a találkozón résztvevő egyik aktivista elmondta, hogy mikor az orosz delegáltak megérkeztek a találkozóra, hozzátették, hogy semmilyen új környezetvédelmi egyezményt nem fognak aláírni a geopolitikai helyzet miatt. Más küldöttek szerint az ukrán szituáció pusztán egy kényelmes kifogás Oroszország számára, hogy a halászati érdekeit továbbra is fenn tudja tartani.

Oroszország különösképpen a ross-tengeri védett terület kialakítását ellenezte, és a találkozó végén hozzátették, hogy a következő évi összejövetelen hajlandóak tárgyalni a kelet-antarktiszi területekről.

 

Valójában, hogy mi lesz a halállományok jövője, ha így folytatjuk az ipari halászatot, senki sem tudja. Arról is csak becsléseink vannak, hogy mennyi hal úszkál a tengerekben, halakat számolni nem olyan egyszerű, mint mondjuk fákat. Azonban a történelem példái mindenképpen óvatosságra intenek bennünket.

1992-ben ugyanis bekövetkezett az, amiről sokan hitték, hogy soha nem történhet meg. Ebben az évben Kanada úgy határozott, hogy beszünteti az atlanti tőkehal halászatát, mivel az állományok a kimerülésig lettek halászva. Egyik napról a másikra 40ezer halász vesztette el a munkáját, és a halállományok annyira lecsappantak, hogy még több mint 20 évvel a moratórium után sem álltak helyre. 1992-re egy olyan forrás veszett el, amely közel annyira formálta át a világtörténelem menetét, mint mondjuk az aranyásás.

cod-fishing-2-1921-ci.jpg

A tőkehal már a középkor eleje óta fontos szerepet tölt be a tengerparti európai országok kultúrájában, szinte mindegyik nemzetnek megvan a saját tőkehalból készült étele. A bőséges északi-tengeri állományok idején a kereslet mértéke nem is azon múlott, hogy ki mennyit képes zsákmányolni, hanem hogy mennyire képesek eltárolni azt. A skandináv népek a só szűkössége miatt a levegőn szárítás segítségével konzerválták a halfiléket, míg a mediterrán népek sóval tartósították. Különös módon a 15. század elején a legnagyobb tőkehal kereskedők a baszkok voltak. Hajóik folyamatosan csordultig voltak pakolva tőkehallal, habár sem az angolok, sem a norvégok, sem pedig az izlandiak nem láttak egy baszk hajót sem az Északi-tengeren halászni.

A híres felfedezőt, John Cabotot furdalta a kíváncsiság, hogy vajon mégis honnan hozzák ezt az irdatlan mennyiségű halat. 1497-ben indult expedícióra, hogy megtalálja a titokzatos baszk hallelőhelyet. Ez az utazás juttatta el végül őt Újfundland és Labrador partjaira, ahonnan hazatérve arról számolt be, hogy olyan bőségesen úszkálnak a tőkehalak a part közeli vizein, hogy nem is kell háló, hanem pusztán a kosarat belemerítve a vízbe roskadásig lehet pakolni a hajókat.

A felfedezés után szinte az összes európai halászó nemzet célpontjává váltak az ún. észak atlanti „tőkehalpadok”, és a történelem egyik kulcsszereplőjévé vált. Ezzel kereskedtek a rabszolgákért cserébe, ezzel etették a karibi cukornád ültetvény munkásait és még az amerikai függetlenségi tárgyalások egyik kritikus pontja is a halászati jogok biztosítása volt.

Hogy mégis szinte a történelem süllyesztőjébe került ez az emblematikus hal (számos amerikai hivatal falán a mai napig megtalálható fából faragott tőkehal, szimbolizálva a függetlenséget), abban Darwin evolúciós elmélete is nagy szerepet játszott. Darwin evolúciós elmélete talán nem terjedt volna el annyira, ha nincs neki a „buldogja”, Thomas Henry Huxley, aki fontos szerepet játszott a teória elfogadtatásában. Huxley, a híres angol biológus nem teljesen értett egyet Darwin elméleteivel azonban több előadásban, cikkben és vitában is megvédte azt. Továbbá prominens szereplője volt a brit halászati bizottságnak is. Mark Kurlansky, a Cod: A biography of the fish  that changed the world (Tőkehal: Életrajz arról a halról, mely megváltoztatta a világot) című könyv írója úgy véli, hogy ha Huxley nem áll ki az evolúciós elmélet mellett a halászat szabályozása kapcsán, akkor talán ma nem lennének üresek a tőkehalpadok. Huxley a bizottság tagjaként azt tanácsolta, hogy folytatni kell a halászat ezen mértékét, minden túlhalászatról szóló elmélet tudománytalannak bizonyul.

huxleyyounger.jpg

Azzal érvelt, hogy az evolúciós fejlődés miatt képtelenség túlhalászni az állományokat, csak a gyengébb egyedek kerülnek kifogásra, az erősek ugyanis alkalmazkodni fognak a halászati módszerekhez és úgy fejlődnek, hogy ki tudják védeni azt.

Huxleynak sajnos nem lett igaza, a történelem megmutatta, hogy nem az alkalmasabb tőkehalak úszták meg, hanem pusztán a szerencsésebbek. Később pedig már azok sem. 

4 komment

Címkék: tőkehal