Peter Wynn Kirby etnográfus, aki a Troubled Natures: Waste, Environment, Japan című könyv szerzője, a New York Times hasábjain a japán tudományos célú bálnavadászatról rántja le a leplet.

A nagy hazugság a japán bálnavadászat hátterében

A hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) márciusban úgy határozott, hogy nem engedélyezi Japán számára a bálnavadászatot az Antarktisz vizein. Azonban a múlt hónapban a japán kormány bejelentette, hogy folytatni fogja a bálnavadászati tevékenységét a sokat vitatott tudományos kutatási program címszó alatt.

Japán döntése kissé gondolkodóba ejthet, persze csak akkor, ha azt feltételezed, hogy a bálnavadászati tevékenysége a tudományról szól, vagy a kutatási célú bálnavadászat címszó mögé rejtett kereskedelmi zsákmányolásról. Valójában mindez nem is a bálnákról szól igazán: Sokkal inkább a halászati erőforrások hozzáférhetőségének biztosításáról.

6a00d8341bf67c53ef0147e2a373b0970b-800wi.jpg

Az ún. kutatási célú bálnavadászati program elég távol áll a tudományostól: a szakszerűtlen módszertannak köszönhetően a kapott eredményeit széles körben pusztán nevetségesnek tartják. 2005 óta mintegy 3600 bálnát mészároltak le, azonban a Japán Cetkutató Intézet (ICR) – teljes japán bálnavadászat levezénylője – mindösszesen kettő darab tudományos cikket volt képes felmutatni. És a legtöbb vizsgálathoz egyáltalán nem szükséges a bálnák megölése.

Mindez idő alatt a bálnahús piaca látványos mélyrepülésbe kezdett. A bálnavadászat védelmezői szerint ez a tevékenység segíti megóvni Japán étkezési hagyományait a nyugati kulturális imperializmussal szemben. Habár felmérések sora igazolja, hogy egy-két kicsi bálnavadász közösséget leszámítva a japánok közömbösek a bálnahús iránt, ha éppen nem undorodnak tőle. Az egy főre jutó éves fogyasztás kevesebb 24 gramm. Több ezer tonna fagyasztott bálnahús áll a raktárakban, mivel nem képesek eladni. Ennek eredményeképpen az ICR, mely tevékenységét a bálnahús értékesítéséből fedezi, most még több pénzre tart igényt az adófizetőktől.

Mindezen eredménytelenség abból a tevékenységből ered, mely során a valódi célokat igyekeznek elrejteni: a japán kormány pusztán azért védelmezi rettenthetetlenül a bálnavadászati jogait, mert fél attól, hogy a halászati tevékenysége is zátonyra futhat. Ez az ügy nem pusztán a kulturális büszkeség és a kereskedelmi szükségesség egy része, hanem stratégiai kényszer is. Japán több millió tonna tengeri halat zsákmányol évente és a harmadik legnagyobb tengeri termék importőr a világon, az Európai Unió és az Egyesült Államok mögött. A japánok több halat esznek, mint bármely más iparosodott ország lakosai.

A bálnavadászat vitás fenntartása a halászat biztosítása miatt már a nyolcvanas évek elején kezdetét vette, amikor megkezdődtek a tárgyalások a kereskedelmi bálnavadászat nemzetközi tilalmáról. A tárgyalások megrekedtek, mivel Japán ellenezte a tilalmi javaslatot. Válaszul az amerikai kormány korlátozta a japán hajók hozzáférését az USA vizeinek halállományához, kivéve ha Japán visszavonja az ellenzését. Japán 1986-ban eleget tett mindennek, előtérbe helyezve a halászatot a bálnavadászattal szemben. Azonban az Egyesült Államok így is csökkentette a japánok hozzáférését a halállományokhoz. Válaszul Japán 1987-ben bejelentette, hogy újrakezdi a bálnavadászatot a ma is hatályban levő pszeudó-tudományos program alatt.

Azóta a japán hivatalnokok, legfőképpen a Halászati Ügynökség emberei félnek attól, hogy ha feladják a bálnavadászatot, akkor az veszélyeztetné Japán lehetőségeit más tengeri élőlények zsákmányolása terén is. A japán kormány szemben áll az olyan tervekkel, mint a veszélyeztetett fajok számára létrehozandó védett területek, vagy a nem szelektáló halászati módszerek korlátozása, mint például a kilencvenes években használt eresztőhálók, vagy a manapság használt hosszú horogsorok. Jó példa erre az atlanti kékúszójú tonhal esete (mely egyértelműen túl van halászva), ami kapcsán a japán tárgyaló felek igyekeznek biztosítani azt, hogy a halászati felügyeletük olyan kisebb regionális testületek alá tartozzon, mint például az Atlanti Tonhal Védelmére Létrehozott Bizottság (ICCAT), mintsem a nagyobb hatáskörrel rendelkező nemzetközi testületek alá, melyeket a veszélyeztetett fajok kereskedelmét tiltó egyezmény betartására hoztak létre. 2008 januárjában a Shukan Toyo Keizai üzleti magazin egy kormányzati forrásból származó idézetet közölt: „Ha egy centit is engedünk a bálnavadászati ügyből, akkor azt a tonhalból is le kell csípnünk.”

023180-australia-japan-whaling.jpg

Mivel ez a dominó-elmélet lehet, hogy nem győzi meg a nem japánokat, ezért a bálnavadászati lobbi egy másikkal is előállt: a bálnák felelősek a globális halászat hanyatlásáért. A Nemzetközi Cetkutató Intézet azt állítja, hogy a bálnák csúcsragadozók, és elképesztő mennyiségű halat fogyasztanak el. Felejtsd el a túlhalászatot és a szennyezéseket. És ne is törődj azzal, hogy a legtöbb bálna nem fogyasztja azokat a halfajokat, melyeket a halászflották zsákmányolnak, vagy hogy több területen a helyreállt bálnapopulációk bőséges halállományokat eredményeztek. Az ICR logikája mindössze annyi, hogy ha meg akarod óvni a halakat, akkor meg kell ölnöd a bálnákat.

Abe Shinzo 2012. decemberi hatalomra kerülése mondhatni a bálnavadászat védelmezőinek a hatalmi puccsa volt. Az év elején a Japán bálnavadászati programról meghozott döntés idején a kabinetnek mintegy 12 tagja (beleértve a miniszterelnököt, a miniszterelnök-helyettest, a kabinetvezetőt a mezőgazdasági és halászati minisztert is) volt szintén tagja a Bálnavadászat Elősegítéséről szóló Parlamenti Ligának. Jun Morikawa a „Whaling in Japan” (Bálnavadászat Japánban) című könyvében felfedi, hogy a korrupt rendszer hogyan segíti a bálnavadász lobbi tevékenységét.

A probléma megoldása onnan kell hogy kezdődjön, hogy felismerjük, hogy a japánok ragaszkodása a bálnavadászati jogaikhoz sokkal inkább a halakról szól, mintsem a bálnákról. Mindazon kormányoknak, melyeknek érdekükben áll a bálnák ügye, segíteniük kell Japánt a fenntartható halászati tevékenység felé történő elmozdulásban. Ugyanis a legjobb módszer a bálnák megvédésére, ha megóvjuk a halállományokat.

eredeti cikk: http://www.nytimes.com/2014/10/14/opinion/the-big-lie-behind-japanese-whaling.html?_r=5

6 komment

Címkék: japán bálna

A bejegyzés trackback címe:

http://halaszat.blog.hu/api/trackback/id/tr36797121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

jet set 2014.10.16. 13:18:35

Mi közünk a bálnákhoz? Amíg nem veszélyezteti a populációt, addig gyilkolják halomra.
Ha meg nem tudják eladni a bálnahúst, hozzák ide, akciósan megrohannák a tescoban.

luci weiss 2014.10.16. 14:52:10

Sok közünk van a bálnákhoz.
Nem véletlenül védik a világ legtöbb országában.

NemNick 2014.10.16. 15:58:02

"ez a tevékenység segíti megóvni Japán étkezési hagyományait a nyugati kulturális imperializmussal szemben"

Hát, a valóságban az van, hogy ez az egész bálnahús-fetisizmus Japánban a negyvenes években - ötvenes elején terjedt el (és tetőzött, nem mellesleg) amikoris a legyőzött, gazdaságilag kikészült országban elkezdték innen is pótolni a fehérjét.

Volt sok, és egy-egy elejtésből lehetett adni pár falat húst akár ezer embernek... Igaz, messze nincs akkora élvezeti értéke, mint, mondjuk egy tonhalnak.

Ennyit a híres-neves tradiciókról, amit óvni akarnak.
Ez netto baromság.

BTW: nálunk van valaki, aki, mondjuk, a löncshúskonzervet támogatná?

lutria 2014.10.16. 16:07:48

Már régóta érdekelne hogy mi ilyen érdekes a japóknak a bálnákban hogy 3500+darab kell belőlük (csakis döglött állapotban)a kutatáshoz,miközben darabjuk X tonna és a legkisebb szervük is valszeg több kiló-tehát ha szövetminta kell akkor 1 példányt is sokáig elemezgethetnének...
És ezek szerint 14 éve minden elejtett bálnából kivágnak valami érdekes alkatrészt (amit gyorspostával elküldenek a több ezer kilométerre lévő kutatóintézetbe)de mivel a többi részét sajnálják visszadobni az óceánba inkább megy a konzervebe?Amúgy elég drága kutatás lehet az amihez kell egy teljes bálnavadász flotta-vagy talán az eladott hús árából finanszírozzák az egészet?

Girhes Joe 2014.10.16. 18:38:36

@lutria:

Van igazság abban, amit írsz, de az érem másik oldala meg az, hogy mi az annyira értékes ebben az állatban, hogy világméretű kampányokkal kell védeni belőlük minden egyes példányt? Mert oké, nyilván ne irtsuk ki őket (bár mammutok nélkül se omlott össze a biodiverzitás), de ez a fétis-szerű bálnarajongás kissé túlzásnak tűnik. Valamiért a zöldek számára minél nagyobb egy állat testmérete, annál fontosabbnak tartják, pedig valójában a tápláléklánc alja az, ami igazán számít (és nekünk embereknek életbevágó), nem a teteje. Valószínűleg sokkal jobban megszívnánk azt, ha mondjuk a méhek pusztulnának ki (és vannak ott is figyelmeztető jelek!), mint azt, ha a bálnák, az oroszlánok, vagy a jegesmedvék.

zdanee 2014.10.20. 12:26:54

Nos, ha a japó bálnászok telibeszarják a nemzetközi jogot, akkor a nemzetközi jog mondjuk tudományos céllal kilőhetné alóluk a bálnászhajókat. Szigorúan tudománnyal és demokráciával telepakolt torpedókkal.