Most, hogy belevetettük mi is magunkat az akvapóniába, mint ahogy a világ sok pontján szinte függőségként terjed, egyesek élelmiszer-forradalomként definiálják, mely valóban újkeletű dolognak tűnik, azonban a halak és haszonnövények együtt tartásának egyes vidékeken évezredes hagyománya van.

A britek biztosan irigylik a kínaiakat, akik képesek egy helyről előállítani a „fish and rice” hozzávalóit, míg ők a „fish and chips”-ét sajnos nem tudják. Már az ókori Kínában is szokás volt a rizsföldekre fiatal pontyokat telepíteni, teljesen egy időben a rizspalánták elültetésével. Mire eljött a betakarítás ideje, a halak is elérték a kívánt méretet.

Ez a hagyomány egészen a hatvanas évekig virágzott, amikor azonban Kínát is elérte a mezőgazdaság széles körű iparosodása, a rizsföldeket nagy mennyiségű növényvédő szerekkel, rovarölőkkel és gyomirtókkal kezdték permetezni, ami lehetetlenné tette a halak tenyésztését a rendszerben.

A nyolcvanas évek vége felé a kínai kormány újragondolta rizs-hal kombinált tenyésztésének lehetőségeit, és a halakkal „kiegészített” földek ismét növekedésbe kezdtek. A FAO által készített 2007-es jelentés szerint Kínában mintegy 1,55 millió hektáron termesztenek együtt rizst és halakat, melynek halelőállítása meghaladja az évi 1 millió tonnát is. Napjainkban már Kína haltermékeinek több mint a fele a haltenyésztésekből származik, amelynek mintegy negyede érkezik a rizsföldekről. Mostanában már nem csak pontyot tartanak ilyen módszerrel, hanem más, értékesebb fajokat is, mint például tilápiát, angolnát, garnélát, édesvízi rákokat stb.

Mégis hogy néz ki egy ilyen rendszer? A gazdák árkokat ásnak a rizsföldek körül és a föld területén is, melyeket földből épített „falakkal” vesznek körül úgy, hogy a halak ne tudjanak belőle kiszökni. A halak ezekben az elkerített területekben maradnak egészen addig, míg a rizspalántákat elültetik, továbbá a betakarítás idején is. A palántázás elkezdésével egy időben a fiatal halakat is elhelyezik az árkokba. Miután végeztek a művelettel, a halakat az elárasztott földekre engedik, és egészen addig ott úszkálnak, amíg el nem érkezik a betakarítás ideje. Ilyenkor a vizet is leengedik, és begyűjtik a halakat is. A halakat különböző zöld növényekkel etetik azért, hogy ne a rizspalántákat rágcsálják. Ebben a rendszerben mindenki jól jár, a halak több kártevőt is elfogyasztanak, így emiatt rovarölő szerekre sincs olyan mértékben szükség. Még a gyomlálást is elvégzik sok esetben, eltávolítva ezzel azokat a nem kívánt növényeket, amelyek a rizspalánták fejlődését akadályoznák. Furcsán hangzik, de még az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentéséhez is hozzájárulnak: mivel normál esetben a vízben maradt növénymaradványok bomlani kezdenek, metánt bocsátva ezzel a légkörbe, addig a halak ezeket a maradványokat elfogyasztják. Csökkenti a műtrágyák használatát is, mivel a halak ürüléke megfelelő minőségű tápanyagként szolgák a rizs számára. Ha tovább akarnám ragozni a hasznos tulajdonságait, akkor azt sem kellene figyelmen kívül hagynom, hogy még az emberek is jól járnak: a halak elfogyasztják a szúnyoglárvákat is. Kanton tartományban kimutatták, hogy amióta növekszik a rizs-hal együtt tartásos gazdálkodás, azóta csökken a maláriás megbetegedéseknek a száma.

Egy ilyen kombinált hal-rizs termesztési rendszer mintegy 300-900 kilogramm halat képes előállítani hektáronként. Az előállított rizs is drágábban kelhet el a piacon, mivel jelentős részük biotermék, melyet a tehetősebb kínai lakosság egy része hajlandó megfizetni.

Bármennyire is forradalmi ötletnek tűnik, sajnos sok problémával küzd ez a rendszer is. A Jangce vidéke egyre szárazabbá válik, mely egyre nehezebbé teszi a rizstermesztést, melyet a vízszennyezések óriási mértéke úgyszintén veszélyezteti. Ahogy azonban Kína is egyre jobban felismeri a környezet megóvásának fontosságát, talán úgy segíti majd elő a hal-rizs termesztés lehetőségeit is.