És még mindig a nyugat-afrikai vizek. Habár 2006 júliusa óta nincsen érvényben halászati partnerségi megállapodás az EU és Szenegál között, azonban a szenegáli kormány ezt követően több külföldi vállalattal is szerződést kötött az ország felségvizeinek halászati jogaiért a helyi lakosság nagy-nagy kárára. A szenegáli part menti közösségek legfőbb élelmiszer- és bevételforrása a hal, melyek zsákmányolása egyre nagyobb akadályok elé ütközött az utóbbi években a mindent lerabló nagy, ipari vontatós halászhajók „fosztogatása” miatt.
Tavaly a szenegáli választások előtt az ellenzéki színekben induló Macky Sall azonban nagy ötlettel állt elő a választási kampánya során: azt ígérte ugyanis, hogy ha megválasztják, akkor felbontja a szerződést a külföldi halászhajókkal. 2012 áprilisában aztán meg is nyerte a választásokat, és első lépéseként eleget is tett választási ígéretének: 29 külföldi halászhajó engedélyét azonnal visszavonta. Ezen lépését még az Egyesült Államok is üdvözölte: idén januárban büszkén vehette át személyesen Barack Obamától „Az Óceánok Védelmének Kiválósága” díjat a 6. Peter Benchley díjátadó ünnepségen.

De valóban megérdemelte ezt a díjat?

A díjátadó ceremónia előtt nem sokkal ugyanis azt nyilatkozta egy interjúban, hogy a tilalom nem örökre vonatkozott, és tervei szerint 6 hónap múlva visszatérhetnek a szardíniahalászok Szenegál vizeire. „Másfél évet adtunk, hogy az állományok helyreálljanak. Most itt az ideje, hogy megoldást találjunk a fenntartható halászatukra, hogy a halászaink tudjanak halászni, és a külföldi halászhajók is halászhassanak szigorú feltételek között.”

Philipp Curry szerint, aki a franciaországi Sete városának halászati kutatási intézetében végez kutatásokat, öngyilkosság lenne mindez. „Nincsen még elegendő szardínia.” – teszi hozzá. Elmondta, hogy a Kelet- Közép Atlanti Halászati Bizottság tudományos jelentése szerint a külföldi halászhajók kétszer annyi szardíniát zsákmányoltak az utóbbi években, mint amennyi fenntartható volna. Didier Gascuel, a jelentés egyik készítője szerint, ha visszaengedik a külföldi halászhajókat, akkor a szardíniák egy év alatt eltűnhetnének.

Korábban nem volt jellemző a szardínia nagymértékű halászata a térségben, mivel rendelkezésre álltak sokkal értékesebb fenéklakó fajok is. A nyolcvanas évekig a zsákmány körülbelül 80%-át tették ki a fenéklakó halak, és csupán a 20%-át a szardínia. Abdou Karim Sall, az egyik legnagyobb szenegáli halászati szövetség elnöke elmondta, hogy már nincsenek fenéklakó halak. „Egyedül a szardínia, ami megmaradt számunkra.”

A szenegáli halállományok csökkenésének jelentős társadalmi hatása lett. A legtöbb Európába vándorolt szenegáli korábban halász volt. Európában egyre nagyobb problémát jelent a bevándorlók kérdése, de hát min kéne csodálkoznunk, ha egyszer elvesszük a legfőbb élelmiszer- és pénzforrásukat? Ahogy az „Utolsó fogás” című filmben is hallhattuk, a halaknak van vízuma, az embereknek nincsen. Az európaiaknak szüksége van a halakra, de a megfosztásuk miatt kénytelenül elvándorlók már nem szívesen látott vendégek. A felelősség a mi, vagyis az európaiak kezében van: vagy hagyjuk őket élni, vagy akkor legalább gondoskodunk róluk, ha már miattunk kényszerültek ilyen helyzetbe.