2013. feb 16.

Ha már homár, éljen soká!

írta: Toma001
Ha már homár, éljen soká!

Még tavalyról származik ez a hír, de én csak most bukkantam rá, és gondoltam megosztom, mert nagyon kedves kis történet.

Egy közel nyolc kilós homár egy étterem étlapján mindenképpen kecsegtető vacsorának tűnik a legtöbb ember számára, de nem egy connecticut-i férfi számára, akinek mindez egy humanitárius küldetéssé vált.

Don Mackenzie egy homárt rendelt a helyi étteremben, de egy falatot nem evett belőle. Helyette inkább szabadon engedte a helyi lakosok által csak „Lucky Larry”-nek becézett homárt, mivel szerinte megérdemli az életet. „Egy homárnak, mely ennyi ideig képes volt elkerülni a homárcsapdákat, hálókat, nem azt érdemli, hogy vajban mártogassák.”

ap_lucky_larry_lobster_wy_120726_wblog.jpg

A vajban mártogatott sors várt Lucky Larry-re miután New England partjainál kifogták és a Connecticut állambeli Waterford város Dock Restaurantjába került. A helyi gyerekek nevezték el az étteremben Lucky Larrynek a helyi újság szerint.

A mérete és a páncéljának tagozódása alapján MacKenzie 80 és 100 év közé becsülte az életkorát. Egyből tudta, hogy cselekednie kell, és lefoglalni ezt a homár vacsorára. „Ez a homár átélte az első és második világháborút, a holdra szállást, és a Red Sox bajnoki győzelmi sorozatát is. Ezt mind élve tette meg. Megérdemli, hogy tovább éljen.” – mesélte MacKenzie.

 „Ez volt a legdrágább homár, amit soha nem ettem meg” –tette hozzá. Utána csónakba szállt és a Long Island Soundnál egy titkos helyen szabadon engedte, és ha minden a terv szerint működik, akkor szinte lehetetlen, hogy a halászok újra ki tudják fogni. A város egy külön tervet dolgozott ki a híresség búcsúztatására. A helyi gyerekek kántálták, hogy „Hagyják Larry-t élni, hagyják Larry.t élni”, miközben a csónak elhagyta a kikötőt. A helyi újság szerint még a hídkezelő is szirénával búcsúztatta az idős homárt.

forrás: http://abcnews.go.com/blogs/headlines/2012/07/conn-man-rescues-80-year-old-lobster-from-restaurant-menu/

Szólj hozzá

homár