2012. jún 07.

Kérjük, támogassa Ön is adójával a tonhalak kipusztulását!

írta: Toma001
Kérjük, támogassa Ön is adójával a tonhalak kipusztulását!

Mit szólnál hozzá, ha kiderülne, hogy a befizetett adódból az Európai Unió kábítószer-kereskedőket pénzel? Vagy szerv-kereskedelemre fordítaná? És ha hiszed, ha nem, az Unió valóban bűncselekményre fordítja az adódat. Szubjektív dolog eldönteni azt, hogy melyik a nagyobb bűn, extasyt árulni vagy elvenni más emberek élelmiszer-forrását, de tény és való, hogy míg az előbbin egyből kiakadnánk, addig az utóbbi kevésbé éri el az ingerküszöbünket, pedig az valóban megtörténik. Mégis hogyan?

Az Európai Unió évente 1milliárd eurót költ el a nagy ipari halászhajók támogatására. Ezen pénzek egy része leselejtezésre, modernizációra, vagy éppen új hajó építésére megy el. Az INPESCA nevű spanyol vállalat éppen az utóbbit vette igénybe. 2001-ben a cég 4.674.240 euró uniós támogatást kapott a célból, hogy felépítse a Txori Argi nevű halászhajót. Az alábbi linken megtekinthető: http://fishsubsidy.org/ES/vessel/ESP000025900/txori-argi

txori argi.jpg

 

A Fishsubsidy.org által összegyűjtött adatok szerint a Txori Argi a hetedik legnagyobb EU-s forrásban részesülő hajó:

http://fishsubsidy.org/EU/browse/?filter=vessel

Ezt a még kimondani is hosszú összeget mind-mind az adófizetők finanszírozták. És mire ment el ez a durván 1,4milliárd forint?

Konkrétan arra, hogy illegálisan halásszon afrikai vizeken, veszélyeztetve ezzel a helyi lakosok megélhetését, és a halak állományainak túlélését.

A 2012-es tonhal-halászati szezon kezdete óta a Txori Argi hajó Mozambik északi partjainál tevékenykedett. A mozambiki halászati törvény szerint a halászhajóknak a fedélzetén kell tartaniuk a mozambiki vizekre vonatkozó halászati engedélyeket, és részletes adatokkal kell szolgálnia a hajón levő fogásokról akkor, amikor belépnek az exkluzív gazdasági zónájukba, és akkor is, amikor elhagyják azt. Hát a spanyol hajó egyiket sem teljesítette. Az engedély nem volt a fedélzeten, sőt a fogásokról is csak hiányos adatok álltak rendelkezésre. A hajót 20 tengeri mérföldre a mozambiki gazdasági zónán belül állították meg, miközben Madagaszkárra tartott, hogy átpakolja a fogását, mielőtt a nacalai kikötőbe ment volna. A halászati miniszter azonban azonnal a kikötőbe rendelte a hajót, hogy átvizsgálják a fogását. A vizsgálók megállapították, hogy több mint ezer tonna hal van a fedélzeten. A bizonyítékok megszerzése után értesítették a spanyol hatóságokat, a vállalatra pedig 1,2millió eurós büntetést szabtak ki.

Az INPESCA vállalatnál nem a Txori Argi volt az első hajó, amelyet illegális tevékenységen kaptak rajta, korábban két társát a Txori Udint és a Txori Berrit gyanúsították meg, hogy hamisított engedélyekkel halásztak a líbiai vizeken.   

Szólj hozzá

illegális tonhal