A múlt héten több online sajtó is említést tett arról, hogy Greenpeace aktivisták egy brit vontatóhálós halászhajóval vették fel a küzdelmet, ugyanis a Cornelis Vrolijk nevű hajó Mauritius vizeit meríti ki, elvéve ezzel a helyi lakosok megélhetési lehetőségét. A hírekben legtöbbször szinte csak környezetvédő szervezetekről hallani, akik úgymond harcolnak a halakért, a hidegháború idején azonban majdnem igazi háború tört ki a tőkehalért.

codwar.jpg

Az egész történet még 1958-ban kezdődött. A brit vontatóhálós halászok szokásosan a 4 mérföldes zónán belül halásztak. 1958-ban Izland egyoldalúan kiterjesztette a part menti zónáját 12 mérföldre. Izland számára a hal az egyik legfontosabb erőforrás, ugyanis területe mezőgazdasági szempontból nem éppen a legmegfelelőbb, erdő is kevés van, és ásványkincsekben sem dúskál. 1881 és 1976 között az ország teljes exportjának a 90%-át a hal adta. Az izlandi kormány úgy vélte, hogy a feröer-szigeteki, a belga, a nyugat-német és a brit halászhajók jelentősen kizsákmányolják az Izland körüli vizeket. Az 50-es évek tetőzése után a halászati erőfeszítéseket növelve is egyre kevesebb mennyiségű tőkehalat voltak képesek a halászok kifogni. Az állományok egyre csökkeni kezdtek, mind az állományok mérete, mind a kifogott példányok mérete egyre kisebb volt. A 70es évekre a közönséges tőkehal (gadus morhua) állománya a harmadára csökkent a térségben. Izland szerint a többi államnak csökkenteni kellene a halászati erőkifejtéseiket. Nagy-Britannia és a többi térségben halászó ország is kijelentette, hogy ők is tapasztalják a csökkenő állományokat, de nincsenek meggyőződve arról, hogy ez a túlzott mértékű halászatnak lenne köszönhető. Nem akartak abba sem beleegyezni, hogy korlátozzák a kifogható mennyiségeket.

A csökkenő állományok egyre inkább veszélyeztették Izland gazdaságának túlélését. 1973-ban újabb lépésként a 12 mérföldes exkluzív zónájukat már 50 mérföldesre bővítették ki. A kiterjesztés nem zárta ki teljesen a brit hajókat a zónából, azonban korlátozta a tevékenységüket, és 130ezer tonnában határozta meg a számukra kifogható mennyiségeket. A megállapodás 2 évig, vagyis 1975. november 13-ig volt érvényben. Az 1973-as megállapodás lejárta utáni új bővítés már rendkívül fokozta a nemzetközi helyzetet.

iceland eez.jpg

1975-ben Izland úgy döntött, hogy még tovább bővíti part körüli exkluzív területét, amit 200 mérföldben határozott meg. A britek és az Európai Gazdasági Közösség más halászó nemzetei úgy határoztak, hogy habár nemzetközi szinten is folyik a törekvés afelé, hogy 200 mérföldben határozzák meg az exkluzív gazdaság zónát, de Izland akkor sem teheti ezt meg önhatalmúlag. A szembeszállás odáig fajult, hogy az izlandi parti őrség hajói elvagdosták a brit és más európai halászhajók hálóit. Izland 6 őrhajót helyezett üzembe, és emellett még két lengyel gyártású vontatóhálós hajót alakítottak át védelmi célokra. Válaszul a Királyi Haditengerészet 20 fregattot vonultatott fel, bár egyszerre csak 6-9 fregatt volt vízen. Ezeken felül 3 hajó védte a brit halászhajókat. Az „összecsapások” során egy-két figyelmeztető lövés is eldördült a célból, hogy felhívják a halászok figyelmét arra, hogy szemmel tartják őket, és akár le is tartóztathatják. Másrészt a „védelmező” hajókat akarták elriasztani, hogy a parti őrség zavartalanul végezhesse a dolgát. Több fizikai összeütközés is bekövetkezett, például a HMS Diomede több ízben is „találkozott” az ICGV Baldurral. Szerencsére minden esetben csak kevés sérülés következett be, az egyetlen halál is egy véletlen balesetnek volt köszönhető. A parti őrség egyik hajóján, az Aegiren az izlandi mérnök éppen a hegesztőpisztollyal dolgozott, mikor egy hullám átcsapott a fedélzeten, így okozva áramütést a mérnöknek. A baleset egyértelműen természeti okokból következett be, az izlandi kormány mégis a briteket hibáztatta a hullámok előidézéséért (annak ellenére, hogy egy brit hajó sem tartózkodott a közelben).

codwar5.jpg

1976-ban, különösképpen az erőszakosabb időszakban a konfliktus az ENSZ Biztonsági Tanács figyelmébe is került, habár nem tettek semmit. Az Északi Tanács azonban kiadott egy nyilatkozatot, melyben Izlandot támogatja. A NATO és az Egyesült Államok is érintett lett az ügyben, ugyanis még a konfliktusok elején Izland bezárta a Keflavikban levő NATO bázist, ezzel kitéve a területet a szovjet fenyegetésnek. Az Egyesült Államok mediációs szerepet vállalt az ügyben, és a NATO is közbenjárt, mellyel sikerült végül véget vetni a konfliktusnak.

Dr Joseph Luns NATO főtitkár mediálása egyezségre juttatta Izlandot és Nagy-Britanniát 1976. június 2-án. A megállapodás szerint 24-re lett korlátozva azon brit vontatóhálós halászhajók száma, amelyek egy időben a 200 mérföldes zónán belül halászhatnak. A kifogható tőkehal mennyisége is korlátozva lett, az egy évben kifogható mennyiség 50ezer tonnában lett meghatározva. 4 olyan vízterület is ki lett jelölve, ahol teljesen megtiltották a brit halászok tevékenységét. Továbbá az izlandi parti őrség felhatalmazást kapott arra, hogy beszüntesse azon hajók halászati tevékenységét, amelyek megszegik a megállapodást. Az egyezség 6 hónapos időtartamra szólt, azután a briteknek semmilyen joguk nem lett a 200 mérföldes zónán belül halászniuk. Ennek következtében mintegy 1500 brit halász veszítette el a munkáját, és mintegy 7500 másik ember, akik az ipari ágazatban dolgoztak.

A mai napig még komolyabb konfliktus nem következett be halászat miatt, habár a világ más táján is alakultak már ki összetűzések. Kína nemrég dél-koreai halászhajókat kergetett, mert az ő vizeiken halásztak illegálisan, míg Kongó 69 kínai halászhajót tiltott ki vizeiről. Azonban az egyre csökkenő erőforrások előbb utóbb erőszakosabb konfliktusokhoz vezethet. A helyzet tipikusan a közlegelők tragédiája, ahol egyre több halászhajó küzd az egyre fogyatkozó halállományokért. Sajnos egyelőre a haltenyésztés sem jelent teljes megoldást, ugyanis a legtöbb tenyésztett hal ragadozó, és táplálásukhoz szintén a tengereket zsákmányolják ki. Az étkezési szokásainkon kellene változtatni, vagyis preferálni a növényevő halak fogyasztását, vagy az olyanokét, amelyek jelenleg takarmányhalként szolgálnak. Ez egy hosszú kampányt szükségeltet, amit talán nemsokára Magyarországon is sikerül megvalósítani.

A bejegyzés trackback címe:

http://halaszat.blog.hu/api/trackback/id/tr724374396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

barpi61 2017.07.03. 20:52:06

Ami nem a tiéd, ott semmi keresnivalód!

Mit szólnának a Britek (pl), ha én náluk bányásznám a rezet, a vasat, az olajat, stb.???

A tenger miért más? Halásszanak a saját partjaiknál. Mint mindenkinek kellene, nem igaz.

Ja, hogy ez hány km? Döntsék el a csatahajók, ha szép szóval nem megy. Ilyen az ember, márcsak. Majd jön egy harmadik világháború a tengerek állomány miatt. Sokkal hatékonyabb, mint megegyezni. Basznák meg az anyjukat!