2012. jan 27.

Dél-Korea vs Kína

írta: Toma001
Dél-Korea vs Kína

Mint sok minden másban, a halászatban is Kína a legnagyobb volumenű ország. Sajnos azonban csak körülbelülre tudják megbecsülni az általuk zsákmányolt mennyiséget, ugyanis pontos adatokkal nem állnak rendelkezésre. Amikor az Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) elkészíti az éves globális halászati fogást, akkor is két külön adatsort szoktak készíteni: Kínával, és Kína nélkül.

Kína vizeit is a túlhalászat veszélyezteti, az állományok itt is már annyira megcsappantak, hogy a kínai halászhajók távolabbi vizekre is kénytelenek hajózni. Ez gyakran okoz feszültséget Kína és Dél-Korea között, mikor ugyanazon terület zsákmányára fáj mindkettőjük foga.

Illegal-Chinese-fishing-boats.jpg

 

2011 decemberében a dél-koreai kormány kijelentette, hogy keményebben fognak fellépni az illegális halászok ellen, miután egy kínai halász megölt egy dél-koreai hivatalnokot egy heves összecsapást követően. A feszültség a két ország között folyamatosan növekszik, ahogy egyre több illegális kínai halász lép be a koreai vizekre. A koreai kormány adatai szerint 2000 és 3000 közé tehető azon hajók száma, amelyek a főszezonban naponta illegálisan halásznak Korea vizein. 2011-ben 497 hajót fogtak el, míg a megelőző évben 370-et. A kínai halászok azzal vádolják a dél-koreai parti őrséget, hogy mindig találnak valami ürügyet, csakhogy jól megbüntessék őket. Emellett mindkét féltől érkeztek olyan jelentések, miszerint a másik fél egyre agresszívabb magatartást tanúsít. A koreai hatóság olyan esetről is beszámolt, hogy a kínai halászok vascsövekkel és késekkel támadtak rájuk, mikor ők a hajójukra léptek. Olyan eset is előfordult, mikor a kínai halászhajók szorosan egymás mellé álltak, hogy a hatóságok ne tudjanak felmenni a hajókra.

Idén januárban a két félnek sikerült megegyezniük abban, hogy egy kétoldalú megállapodás keretében felveszik a harcot az illegális halászok ellen. Ehhez egy testületet is létrehoztak, amely kétévente fog összeülni. A legutóbbi hírek szerint Korea megduplázta a bírság mértékét az illegális halászatot illetően. A terv szerint a legmagasabb büntetés 200millió won (kb.177500$) lesz az eddigi 100millió won helyett. Emellett az új törvénykezés értelmében az őrség lefoglalhatja a hajót és a felszerelést az illegális halászoktól.

Kínának ez egy újabb megerősítés azzal kapcsolatban, hogy ki kéne dolgoznia a saját vizeinek a helyreállítási tervét. Bár kicsit félő, hogy ezután inkább újabb vizek felé veszik az irányt, már manapság is halásznak több nyugat-afrikai ország vízterületén is.

Szólj hozzá

kína korea illegális